A cseresznye illat

A legidősebb napló, november 23.

Ó, anyám.

Még egyszer be kell raknom a mosógépbe. Még mindig érződik rajta az illata. Már azon is gondolkodtam, hogy kidobom - mondjuk ezen gondolkodtam az utóbbi két évben, de túlságosan hozzám nőtt ahhoz -, úgyhogy holnap megint kimosom. Ha lehetne az egész szobát kimosnám. A matracot, amin feküdt, a párnát, amit a fülére tapasztott, amikor úgy tettem, mint aki állat módjára horkol, még Csongi el nem kezdte ütögetni a falat jelezve, hogy hagyjam már abba. Régen volt egy macskánk, tulajdonképpen anyáé volt, mi csak elviseltük. Kiállhatatlan egy kandúr volt, de az igazat megvallva sajnáltuk, amikor elkellett altatni. Aztán megmaradt a keféje, amiről azt hittem, hogy kiszedi majd a párnába tapadt hosszú hajszálakat, de réménytelen volt. Mindenfelé találtam belőle.

Három napja nem járt nálunk. Csongi azt mondta sok dolguk van. Ő is későn járt haza az utóbbi két napban. Legalább is, ezt mondta Józsefnak, ő meg továbbította nekem, mert én ugyan szóba se álltam vele az az este óta. De Józseffal se a legfényesebb a kapcsolatunk...

Búcsúzkodni készültünk, amikor Máté őrangyal módjára felvetette, hogy:

- Gyerekek, Andi is ivott egy korsóval, nem lenne jó, ha most vezetne.

- Akkor hazavisszük, nagydolog - sikerült kimondanom szem forgatás nélkül.

- Elfelejted, hogy Kiserődben lakik - bökött oldalba Zsolnuk, aki túl sokat tud a lányról. A múltheti faggatásomhoz képest, nekem is jobban képben kéne lennem, csak még mindig úgy képzeltem el, hogy a lány Nagyerőd egyik jobb negyedében él és nem abban a lepukkant kis faluban.

- Ja...

- Máté - természetesen a lány ellenkezésbe kezdett és örültem, hogy kivételesen egy oldalon álltunk. - Semmi szükség erre, haza tudok...

- Aludhatnál nálunk - vetette fel apám, mire a legkerekebb nézésemmel néztem rá. Ő még csak nem is ivott.

- Aludhatna a szerelő felett - ellenkeztem.

- A lányom szobáját... Kicsit telepakoltuk. Mindennel.

Nem hagyhatom, hogy nálunk aludjon, mert az egyet jelent...

- Mondom, akkor nálunk alszik - vont vállat apám. - Ed szobájában úgyis van egy kisebb ágy.

Ezzel.

- Ó, nem! - ellenkezett most Andrea. Tetszett, hogy ellenkezett. - Nekem megteszi a nappali kanapéja is.

- Nekem is, Andi, nekem is - nevetett fel apám vele együtt meg a többiek is. A nappali az ő területe. Bár ne lenne...

Zsolnukra pillantottam, mert éreztem, hogy bámul. Tudtam, hogy mit fog mondani. Csongival szemezett előtte.

- Szavazzuk meg!

A fenébe...

Egyesével árultak el, végül vádló tekintetek hatására én is felmeltem a kezem.

- És, hogy gondoltatok beférni a kocsiba?

- Hát... - kezdte apám. - Mivel József már nincs itt, simán bepréselődhettek.

Azt kívántam bárcsak lenne nekem is egy olyan barátnőm, mint Józsefé, aki az ilyen esték végéről megmenti. Pedig, ha még tudtam volna mi vár rám... Na, és az összepréselődésből az lett, hogy Zsolnuk és Andrea között ültem, akik végig vagy a hajamat vagy nyakamat piszkálták. Andrea elég szórakozottnak tűnt, ahhoz képest, hogy csak egy kórsóra vették rá.