A cseresznye illat

A nyolc hónapos napló, december 24.

Érdekes volt, hogy újra meg újra töltöttük a forraltbort, de a csészéink hidegek maradtak. Talán túl gyorsan ittunk. Meg talán nem is erre figyeltem igazán. Sosem láttam még Andit olyan megtörtnek, amilyen megtörtséggel beállított hozzám. Úgy éreztem van köztünk valami kapocs, mert, ha én voltam a padlón ő felsegített és ez ugyanígy igaz volt fordítva is. Nem tudtam elsőre, miről van szó, de mindent félrerakva segíteni akartam neki. Még aztán is, amikor tudtam, hogy nem a valódi okot mondja el. Az, amit Andi elmondott már magában elég szívfájdító volt ahhoz, hogy ne is kérdezzek rá a valódi okra, mert tudtam, hogy ezekhez képest az olyan erővel bírhat, hogy egyikünk se birna el vele. Se külön-külön, se együtt. És tudtam, hogy csak ezért nem mondja el. Nem azért, mert nem bízik bennem, vagy szégyelli előttem, hanem mert tudta, hogy ekkora fájdalommal nem bírnánk el közösen se.

Elszomorított, hogy nem tudtam segíteni és tehetetlenül töltöttem neki újra a forraltbort.

Tudtam, hogy otthagyta az ügynökséget. Ő eddig nem említette előttem, de ő is tisztában volt vele, hogy tudom, elvégre is ugyanaz a petykás személy szokott minket fotózni. A szerelős helyzetről viszont nem tudtam, ahogyan arról sem, hogy Andi féltett álma utazni a Harleyel. Igazából nagyon is elképzelhetőnek találtam ezt, Andinak jól állt az a nagy motor, alatta nem egy szörnyetegnek, hanem egy aranyos paripának tűnt, az embernek kedve támadt utazni rajta, ha meglátta őket együtt. Andit ismerve furcsa volt, hogy nem mond le egyszerűen a szerelőről és kezd el utazni. Ő Andi. Simán megtehetné. Simán megoldaná.

Tulajdonképpen ez volt a legfőbb jellemző, ami arra adott következtetést, hogy valami más nincs rendben. Az a valami, amivel nem tudnánk megbírkózni, se külön-külön, se együtt.

Én jelentettem ki, hogy induljunk, mielőtt még a bor meglódítana bennünket, majd ő volt az, aki győzködött, hogy menjünk a motorjával, mert nem akar nélküle menni. Nem volt már teljesen józan, de annyira meggyőző volt a tekintete, amikor azt mondta, ne aggódjak, hogy beleegyeztem. És tényleg, nem lett semmi gond. Sőt, ami azt illette a bor egészen megmelengetett, bátorrá tett, még élveztem is az utat az ismeretlen házig.

Korábban tartottam az egésztől, úgy voltam vele, hogy jó lesz nekem a családdal és aztán jó lesz nekem otthon a Netflixet nézve, de, amikor Andi kijelentette, hogy vagy velem nézi és untat, vagy én megyek vele, akkor meggyőzött az önzetlensége. Annyira izgatott volt ez a nap miatt. Nem tudtam volna nemet mondani neki. Hamar megértettem miért volt annyira izgatott. A kételyeim elszálltak azzal kapcsolatban, hogy talán nem kedvelnének, mert elvégre is Gabe exe vagyok, de ők nem így tekintettek rám. Az ő szemükben Andi barátnője voltam és semmi több.

Hát róluk beszélt Andi.

- Csongor, ő a legfiatalabb - magyarázta nekem melyik nap. - Ő az, akivel Máté szerelőjében dolgozom. Nagyon törődő fiú, de hallgatag, csak akkor beszél, ha tényleg tudja, mit akar mondani.

Mesélt Annáról, a lányról, akivel a fiú állt odakint. Mindketten nagyon aranyosnak tűntek első pillantásra. Emlékeztettek Gabere. Aztán jött a hab a tortán. De előtte, még volt két fivér.

- Zsolnuk, a következő a sorban, egy évvel idősebb Csongitól. Ő egyetemre jár, nagyon bulizós, meg olyan fiatalos, tudod? De azt hiszem volt egy-két problémája az alkohollal... Vagy van is...

A srác minden esetre nem ivott az este folyamán, de folyton a poharakat és az üvegeket figyelte és úgy nyelte felváltva a narancsos üdítőt meg a vizet, mintha az megoldás lenne minden problémájára. De ettől függetlenül nagyon vicces volt, szeret poénkodni, főként olyasmivel, amivel saját magát oltsa.