A cseresznye illat

A három éves napló, december 24.

Fahéj illata volt a hajának és, amikor észrevette, hogy már jóformán belemásztam a fején lévő vörös fészekbe, akkor elmesélte, hogy a szobatársői az előző este fahélyat gyújtottak és valami rituálé közepedte manifesztáltak neki a mai napért.

- Hogy fater meg a mutter ne vitázzanak - hátrafésülte a haját, folyton ezt csinálta, ha nem volt kedve valamiről beszélni. - Gondolod bevált? Ha úgy nézzük még rosszabb volt, mint a szokásos, aztán meg hálóra vonultak... - nevetett azon a gyönyörű hangján. - Az meg hangosabb volt, mint a szokásos, úgyhogy... Egyértelmű. Inkább visszamentem a kampuszra, ahol ugye azt hittem nem lesz senki - magyarázta legyintve. - Senki tényleg nem volt, mindenki meg igen. Mázli, hogy pont belefutottam a bátyjádba, aki közölte, hogy hatra haza akar érni. Remélem nem baj, hogy nem tudtam időutazni - utalt nevetve arra, hogy már nyolc is elmúlt, mire megjelentek. Annyira meglepett, legfőképp azzal, hogy még be is köszönt. Csak nekem. Nem minha mást is ismerne a családból...

- Amúgy... Bejöhetsz nyugodtan - ajánlottam fel, de ő még szorosabban a kocsijához dőlt. Régi kiadású Zastava volt, azt hiszem ebből még régebben rendőrautókat is soroltak be.

- Ha bemennék sose lépnék le - csóválta meg fejét. - Nyagiék meg átjönnek... Vagyis már átjöttek. Faterék meg ilyenkor nyugisak...

- Ez az a nagyi, amelyik hisz a feketemágiában, de szürkének hívja?

- Na, ja... Miatta vannak megbolondulva a szobatársaim is. Pedig, amiket csinál az gyakorlatilag nem fekete mágia, vagy szürke, ahogy ők mondják...

- Mert, mit csinál?

- Úgy tesz, mint, aki kártyát olvas, tealevéllel áhít és mindig van nála egy kismaci, ami szerinte arra van, hogyha átszúrja balszerencséje lesz annak, akire akkor pillant. De tűnyom sincs még rajta - nevetett már megint. - Ami az igazságot illeti, a manifesztációhoz ért, mert hisz az égvilágon mindenben. Ha azt mondod neki az Impaládra, hogy egy űrhajó, akkor elhiszi. Sőt... Még örül is neki. Csípi az ufókat.

- Jó fejnek hangzik.

- Egynek kell lenni minden családban, nem? - Ismerős motort hallottam magunk mögül. - Hát, eljött...

- Kicsoda?

- Andi.

- Az, akit a bátyjáddal akarsz összehozni, csak nem tudom már melyikkel? - suttogta kuncogva.

- Azzal, amelyik épp kijött - intettem a visszapillantó tükör felé, mire ő bólintott.

- Hát... Kifogtátok mindannyian a jószerencsét a genetikai lottón.

- Hogy mi?

- Ahogy nagyim mondaná, úgy öregedtek, mint a vörösbor.

- Ő...

- Szia, Csongi! Szia, Anna! Úgy örülök nektek - mire ezt kimondta, már mindkettőnket szoros, hátveregetős ölelésbe volt, amire Anna elég furcsa pillantással reagált.

- Szia, Anna vagyok, de gondolom már rájöttél.

- Nem szereti, ha ölelgetik - suttogtam Andinak, de ő rá se hederített és a fahéj illatát hirtelen elnyomta a tömény alkohol szaga.

- Boldog karácsonyt gyerekek! - megint megölelt minket. Bocsánatkérőn pillantottam Annára, aztán meg bátyámra, aki már a fejét fogta.

- Andi - suttogtam neki, ameddig ölelt. - Valami félresikerült?

- Nem - tolt el mosolyogva, ám az a mosoly, hamisabb volt, mint, amit addig valaha láttam tőle. - Minden a legnagyobb rendben... Érezzétek jól magatokat! - és azzal fogta magát elindult be a lány után, akit magával hozott, akiről következtettem, hogy Gabriella, Gabe exe, de aztán hirtelen megfordult és a motorjáig futott. Azt hittem felugrik rá és elvágtat, de hamar megnyugodtam.