A cseresznye illat

A három hónapos napló, november 30.

Gabe randival lepett meg, aztán kiderült, hogy vendéget is tervezett, méghozzá Andit, de ő nem tudott eljönni. Emiatt aggódtam, ugyanis nem láttam az a vasárnap óta, amikor bowniekat sütöttünk és olyan... Furcsa volt. Tudtam, hogy másképp viselkedett velem, de volt még valami a dologban, amit nem igazán tudtam megfogni. És igen, tudom, hogy mindenkinek vannak problémái, de ő Andi, az ég szerelmére, az a lány bármit megold. Bármit kihoz, bármiből. Vagy lehet, hogy ő is ideges egy randi előtt, lehet, hogy ő sem tudja eldönteni, hogy befesse-e a körmét a ruhájához illően vagy hogy milyen választékkal készítsen frizurát? Szívesen megkérdeztem volna tőle, sőt szívesen el is készültem volna vele, mert nem máshova megyünk, mint oda, ahol Gabe lakása volt hetekkel korábban.

Az éjjeli klubb. Ami nappal is nyitva van.

- Ha az ember nem ott lakik, egészen... Mehetnékem volna - magyarázta pár nappal korábban és már tudtam előre, hogy milyen ajánlatot fog nemsokára feltenni. Természetesen belementem. Imádtam benne, hogy előre tervezett, de ugyanakkor, ha valamelyik terve nem jött össze, képes volt tovább szomorkodni miatta, mint bárki.

Például megengedtem neki, hogy a kaktuszait kirakja az erkélyre. Meg akarta támasztani a párkányon a dobozt, amiben voltak és kettő kicsúszott belőle és tíz emeletnyi zuttyanás után péppé váltak, ráadásul kaptunk is rendesen a fejünkre miatta. Azóta is sirassa mindkét szúrós növénykéjét.

Mindig együtt készülünk, ha valahova megyünk. Ahhoz képest, hogy Gabe mennyire okos, semmi érzéke az öltözködéshez vagy semmilyen különösebb kapcsolata nincs a fésűvel, így nem árt, ha segítek. Hívjuk segítségnek, ugyebár.

- Andi olyan furcsa mostánában - a fesű a kezemben, pont annyira állt csak meg, hogy senki más Gaben kívül nem vette volna észre az egész világon. - Hej, mi az?

- Jaj, semmi,csak elbambultam a hajadban - felém fordult, olyan tekintettel, mintha nem hinne nekem. - Komolyan. De mi történt?

- Tegnap felhívott.... - elmélkedésbe kezdett, mielőtt folytatta volna. - És ritkán hív fel... Ennyire pörögve.

- Andi mindig pörög.

- De most jobban pörgött.

- És ez gond?

- Úgy éreztem, hogy nem jóban sántikál... Gabriella... - leraktam a fésűt, magához vont kezével. - Félek, hogy valami rosszban sántikál.

- Hogy érted? - kérdeztem megdöbbenve. Nem akartam, hogy mindaz, amit Andiról képzeltem csak illúzió legyen.

- Félek, hogy az egész csak arra megy ki, hogy hátba szúrjon a végén.

- Jaj, Gabe, én nem hinném, hogy...

- Valami nem kóser vele.

- Gabe - kezem közé fogtam az arcát, nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon. - Én hiszek Andinak, oké? Bízom benne.

- Épp ettől tartok...

- Kérlek. Miért tenne rosszat? Tényleg megbánta...

Gabe bólintott, de tudtam, hogy nem hitt nekem.

- Mondtam már, hogy győnyörű vagy? - húzta fel mosolyogva szemöldökét.

De még, hogy hányszor... És mégis minden alkalommal úgy fogom fel, mintha tényleg én lennék neki a leggyönyörűbb a világon.