A cseresznye illat

A két éves napló, december 15.

Nem akartam tovább naplót írni, abba akartam hagyni, de a nap végén kikívánkoznak belőlem a szavak, felszínre akar törni mindaz, amiről azt sem tudtam, hogy ezidáig elfolytottam. Bele akarok kiabálni az éjszakai csendbe, hogy kitartok bármi is legyen, de ugyanakkor nem akarok hazudni... Rosszul alszom, ügyetlen vagyok a szerelőben, kerülöm a legidősebb bátyámat, sokat látogatom az anyámat Zsolnukkal és néha Józsival. Zsolnuk furcsamód nem neheztel rám, inkább azt mondta attól tartott, hogy én fogok neheztelni őrá, mert annyira kiakadt és akkora ügyet csinált az egészből.

Onnantól, hogy anyu megmozdította a labát és tegnapelőtt már olyan híreket kaptunk, hogy jövőre talpra is állhat, hiszen rohamosan erősödik, egyszerűen nem lehetett bírni velünk. Mindannyiunkat átjárt a karácsony és a család érzése, úgy, mint évekkel ezelőtt. Láttam újra a jót a kis gesztusokban, ahol meg még nem, oda magam helyeztem oda. Apu előre kijelentette, hogy meghívjuk Mátéékat karácsonyra és, hogy akkora bulit csapunk, hogy egész addig takarítunk még haza nem jön anya.

Józsi meg apu a hátsó teraszon dolgoznak már két hete. Eddig nyitott volt, rossz álapotban, sőt katasztrofálisban, de szerintük akkora helyet adna, hogy nem szégyellnénk az egész várost elhívni, úgyhogy felújítsák karácsonyig. Már vártam. Tudtam, hogy anyu még nem lehet itt, de vártam. A baleset óta nem voltak valami fényesek az ünnepek és ez most olyan volt, mintha az összes fényfűzért, ami az utóbbi években elromlott, hirtelen megjavították volna.

Alig vártam, hogy reggel visszaérjek a futásból. Nagyon hideg idő lett az utóbbi hetekben és egyetlen pulcsiban útnak indulni, remélve, hogy úgyis bemelegszem, nagyon rossz ötlet volt. A fogaim többet kocogtak, mint én.

Andi, Józsi és Helena tanakodott a konyhaasztalnál. Nem volt benne semmi furcsa, Andi sokat járt hozzánk, Helena meg sűrűn itt aludt, még is, ahogy beléptem, tudtam, hogy más a helyzet. Megdermedtem az ajtóban.

- Szia, Andi - köszöntem kérdő hangnemben ő pedig azonnal értette. Amikor senki nem figyelt kissé fejét rázta. - Sziasztok...

- Szia - köszönt vissza. - Épp a szerelemről beszéltünk, csatlakozol?

Persze, hogy nem csatlakoztam, csak azért ajánlotta fel, hogy megnyugtasson nem a szerelőről van szó. Előre láttam Mátét, ha nálunk lesz karácsonykor. Ha eljönnek, ugyebár. El fogja mondani és nem tudtam rá haragudni. Andira sem, amiért tanakodik, de látom rajta a napok terhét és fáradtságát, azt, hogy ő ezt a legkevésbé sem akarja. Én meg épp ettől tartok... Nekem az a műhely a második otthonom. Csak nemrég lett az. Nem akarom elveszíteni.

- Na, mármost... - szólalt fel Helena azon az érdesebbik hangján, amit általában akkor használt, amikor József valami hülyeséget csinált. - Mit kezdjünk akkor velük?

A kávémmal a kezemben feléjük fordultam.

- Nem tudom - vont vállat Andi. - Gabi nem akar jönni, pedig tudom, hogy ráférne... Csakhát úgy érezné magát, hogy tudjátok... nem illik ide. Főként, ha Gabe eljönne.

- Hihetetlen - csóválta fejét a jelenlévő bátyám. - Annyira szerelmesnek tűnt... Az öcséd.

- Igen, ezt már mondtad - kuncogott Andi fájdalmas pillantással szemében. - Sajnálom őt, ami azt illeti. Végig csak szeretni akart és nem ment neki és egész idő alatt... Bármennyire is akarok rá neheztelni, a szívem szakad meg érte.

- Jaj, elhiszem, Andi... - összebújtak Helenával, mire bátyám vállrántva fordult felém. Rámosolygott. Mostanában sokkal közelebb kerültem hozzá, mint Edhez. Már őt tekintettem a nagy bátyusnak. Meg Ed amúgy is került,,.