Blind and Frozen I-III.

III./ 7. Hogy ki?

MADDOX

Fapofával bámultam az elém magasodó, kétemeletes társasházat. A környék, ahova érkeztem, nem kimondottan bizalomgerjesztő. Jobbra tőlem, egy épülettel odébb, pár hajléktalan melegedett valamiféle vödörben csiszolt tűz körül, a másik oldalamon felborult kukák hevertek. A túloldalt egy eléggé furcsa, idegbetegnek tűnő fickó püffölt a ház oldalát valami fémrúddal. Valószínűleg drogos lehetett, de a hajléktalanok is, hiszen április van, meleg, minek az a kicseszett tűz?

Megráztam a fejem. Nehezen akartam elhinni, hogy Jackson és Jasper tényleg itt élnek. Az anyjuk igazán elláthatta volna őket legalább házzal, mert ez kritikán aluli, ami itt zajlik.

Úgy döntöttem, ha már várakoznom kell, hasznosan töltöm az időm, így eljöttem, hátha szolgálhatnak némi információval a seggfejek. A kedvenc bödönöm ezúttal otthon hagytam. Akaratkivetítéssel láthatatlanná változtattam, és betettem a fürdőbe, majd rázártam az ajtót. Remélhetőleg nem fogják ellopni; bár felesleges is lenne.

Fintorogva nyomtam meg a kapucsengőt. Konkrétan Ves és Jackson régebbi beszélgetéséből szereztem meg a címet. A baromarcú konkrétan leírta neki, és még kacsintós emoji-kat is mellékelt mellé. Beverem a képét, az tuti fix, ha valaha még egyszer az én csajommal tervez flörtölni.

Mivel a csengő nem működött – minő meglepő –, így rámarkoltam a kilincsre. Nem döbbentem meg, amikor megtoltam. Természetesen ez is nyitva volt. Vajon hányszor törnek be hozzájuk? Napi ötször?

Viszolyogva szeltem át a földszinti területet, a kuka bűzétől azt hittem, menten elhányom magam. A piszokról, ami padlót fedte, inkább ne is beszéljünk. Borzalmas állapotok uralkodtak. Attól tartottam, fertőzést kapok, ha véletlen megérintem a korlátot, ezért igyekeztem középen felsétálni a másodikra.

Az első emelet középső lakásából elképesztő üvöltözés szűrődött ki, a mellette lévőből pedig kutyaugatás. Azon tűnődtem, mi késztet rá egy ember, hogy itt éljen. Nyilván az anyagiak, de baszki, ez förtelmes.

Némi lépcsőzés után léptem oda – vélhetően – a megfelelő ajtó elé. Hallgatóztam egy darabig, azonban nem érzékeltem akkor káoszt, mint az első emeleten, így bátran bekopogtattam.

Nem várattak sokáig, a bejárat kitárult, és Jackson jelent meg a színem előtt. Szemöldökráncolva mértem végig a teste körül gomolygó zöld aurát, nem vágtam le, miért láthatatlanul nyit ajtót ez a pöcsköszörű.

– Szevasz! – engedtem be magam, ugyanis a gyerek csak pislogott rám.

Lazán sétáltam be a kanszagú, igazán picike helyiségbe, majd szembe fordultam a sráccal.

– Mit keresel itt? – változott vissza a bozontos hajú szőkévé. – Talán...

– Édes múltam, taníts meg? – kértem számon várakozás nélkül.

Arra számítottam, hogy kiül az arcára a kétségbeesés, de a fickó szeme sem rebbent. Értetlenül került meg, és huppant le a rojtos kanapéra, mellyel szemben egy tévé villogott. A földön üdítősüvegeket dobáltak szét, az amerikai konyhában halomra tobzódott a mosatlan.

– Nem értem, miről beszélsz – tett odébb egy fehér kontrollert, amihez egy kék fülhallgatót csatlakoztattak. – Ülj le, aztán mondd el, ha már rám törtél!

– Inkább állnék. Egyébként hol van Jasper? – pásztáztam a retkes nappalit. Habár az egész ingatlan egy szobából, fürdőből, illetve egy hálóból állt. Ezt mindössze abból állapítottam meg, hogy pont beláttam az emeletes ágyra, ami a kisebb helyiségben helyezkedett el.