Blind and Frozen I-III.

5. Látomás

Megsemmisülten ültem az ágyamon. A gondolataim legmélyebb tengerében fuldokolva meredtem a parketta felé. A hátam hanyagul a halványrózsaszín falnak vetettem, és csak léteztem. Ez így ment, mióta hazakeveredtem. Az agyam tagadott, mégis tudtam, hogy ma valami elképzelhetetlent tapasztaltam.

Anya hiába jött be a szokásos időben, képtelen voltam megszólalni, így szerencsére hamar magamra hagyott. Nem kérdezgetett, még azután sem, hogy vacsorázni sem mentem le. Úgy éreztem, minden falat a torkomon akadna a sokktól, ami rám telepedett a délután átélt riadalom miatt.

Jobbnak láttam, ha kipihenem a mai nap eseményeit, így futólag az órára pillantottam, ami már jócskán éjfél után járt, majd felkeltem, és sebtében megmosakodtam. A víz csobogása sem nyomta el csapongó, viszonylag még ijedt gondolataim, így nem haboztam rögtön bebújni az ágyam nyújtotta kényelembe. A nyakamig húztam a takarót, belefúrtam az arcom a párnámba, és erőszakkal kényszerítettem rá magam, hogy lehunyjam a szemem.

Már egészen elpilledtem, amikor egy furcsa hang ütötte meg a fülem az ablak irányából, mely a fekvőhelyemmel szemben helyezkedett el. Megemeltem a fejem, és feszült figyelemmel vártam, miféle szörnyeteg csatlakozik hozzám. Már azon sem lepődtem volna meg, ha bemászik a Minotaurusz az ablakon. Főleg azért, mert a nagy drámák után, két órán át tanulmányoztam a görög mitológiát. Tüzetesen átolvastam mindent, de lényegében nem jutottam előrébb. Ugyanolyan tanácstalanság telepedett az agyamra, mint amikor Maddox arról hadovált, hogy valamiféle istennő vagyok. Hát persze! A disznóké, gondolom.

Ugrottam egyet, amikor az ablakom váratlanul feltolódott. A takaróm az orromig húzva kukucskáltam, azonban teljesen lefagytam, amikor egy ember jelent meg előttem. Kényelmesen fordult meg, míg én rettegve kamilláztam, ugyanis a sötétségben nem sokat tudtam kivenni belőle.

– Szia, Ves! – Maddox felém intett, majd mindenféle szégyenérzet nélkül levágódott velem szemben az ágyra. Törökülésbe helyezkedett, és elvigyorodott. Egyszerre öntött el a nyugalom és kapott el a félelem. Nem is tudtam, hogy a kettő együtt lehetséges.

– Te... – suttogtam, majd ülésbe húztam magam, és lehajtottam a takarót. – Mi-mit keresel itt?

– Cuki a pizsid! – bökött a kiskutyás pólóm felé, mire kínomba lesütöttem a tekintetem, az arcom égett a zavartól. Nem sokan láttak – a szüleimen kívül – ebben a felettébb förtelmes viseletben. Arról ne is ejtsünk szót, hogy a felső három számmal nagyobb volt, mint én, így úgy festhettem, mint egy kifejlett vízilóbébi.

– Kösz – hebegtem. – Mi-mit csinálsz itt?

– A délután megvilágosodtam – hajolt felém, miközben megtámaszkodott könyökével a combján. –, és egyértelmű, hogy te vagy Zeusz és Démétér elrejtett lánya! Nem tévedtem! Gondoltam, elújságolom, nehogy ismét kiakadj.

– Nem – feleltem kimérten. – Én Jeff és Rose nem eltitkolt lánya vagyok. Oké?

– Nem! – kunkorodott felfelé ajka. – Láttam!

– Mi? – érdeklődtem fintorogva. – Mit láttál?

– Apollón az apám – válaszolta. – Álmomban látok dolgokat, amik általában bekövetkeznek. És téged láttalak! Az ez előtti látomásom nem volt annyira tiszta, de a mai mindent helyre rakott! Te vagy az, Ves!

– Maddox, valami nagyon erős drog hatása alatt vagy, igaz?

– Már csak az kéne! – rázta meg a fejét. – Így is kikészítenek a rémálmok!

– Jó, nem érdekel! – keltem ki magamból. Iszonyatosan dühített, hogy ez az idegen csak úgy betolakodott a személyes terembe. Még csak nem is ismertük egymást, de úgy viselkedett, mintha húsz éve legjobb barátok lennénk. Ezen túl még el is rabolt a minap, így érthető módon felzaklatott, amiért még az otthonomba is betört. – Menj el innen! Keress valaki mást az idióta játékodra! Mit képzelsz magadról? Nem elég, hogy ma vagy tegnap – esett a pillantásom ismét az órára – halálra rémítettél, most még a szobámban is megjelensz? Nem tolakodó ez egy kicsit?