Hogyan írj könyvet?

28.|Tényleg Mary Sue a karakterem?

3. A többi karakter elveszti a képességeit mellette

A legegyszerűbben úgy tudom ezt a pontot elmagyarázni, ha képzeletben egy Harry Potter fanfictiont írunk. Ebben az elképzelt fanfictionben az eredeti triót (Harry-Ron-Hermione) egészítjük ki egy negyedik baráttal, Mary Sue-val. Tegyük fel, hogy ebben a fanfictionben felmerül egy tanuláshoz kapcsolódó kérdés. Az eddig okos, tanulásban jeleskedő Hermione hirtelen "elveszti" ezt a tudását , hogy teret adjon a Mary Sue-nak, aki így meg tudja csillogtatni az eszét. (Mivel fantasy történetről van szó, ezért hozzáteszem, hogy azt, hogy Hermione elveszti a tudását, egyszerűen csak úgy értem, hogy mondjuk nem tud megválaszolni egy olyan kérdést, amit a képességei és a történet korábbi menete alapján tudnia kellene, ennek pedig egyedül csak az az oka, hogy Mary Sue lehessen az "okos".) Ezzel csak az a probléma, hogy a többi karakter így elveszti a saját identitását annak érdekében, hogy Mary Sue ügyesebbnek, okosabbnak, vagy kompetensebbnek tűnjön.

A probléma elkerülésére egyébként teljesen jó megoldás, ha olyan karaktereket írsz, akik különbözőek. Pl.: Hermione inkább az a jó tanuló okos típus (ami angolul a booksmart, fogalmam sincs, hogy ezt hogy lehetne magyarban egy szóval leírni), Harry inkább az, aki a probléma megoldó (street smart), Ron pedig az, aki a legtöbb tudással rendelkezik a varázsvilágról. Mary Sue pedig jeleskedhet a fegyverek terén vagy lehet varázslényekkel suttogó...

Másrészt viszont, attól még nem lesz kevésbé okos egy karakter, hogy a történetben van másik okos karakter is. Pl.: A Harry Potterben a történet vége felé Ron is csatlakozik a kviddics csapathoz, amiben ő is egész jó (ha jól emlékszem). Ettől viszont Harry nem lesz kevésbé jó játékos, hiszen akár mindketten lehetnek jó sportolók, ez nem rontja le az egyéni képességeiket.

4. A cselekmény mindig igazat ad neki

Ezt a pontot is talán célszerűbb egy példán keresztül kifejteni. Nézzük az első esetet: egy detektív a megérzésére hallgatva az áldozat felesége után kezd el nyomozni. Eleinte senki nem hisz neki, mert a feleség ártatlannak tűnik, ő azonban nem tágít, mert érzi, hogy a feleség igenis bűnös, és betanultnak érzi a mondandóját. Végül megtalálja a gyilkos fegyvert a feleség ujjlenyomataival, aki ezután beismeri a gyilkosságot. Mi ezzel a probléma? Semmi! Egy intuitív karaktert fest le, aki egyben hihetetlenül makacs is.

Most nézzük meg a második esetet: egy detektív kimegy egy lehetséges elkövető házához. Az illetőt pénzhamisítással gyanúsítják, de ezen a ponton még nem biztos, hogy ő volt az, aki a hamis pénzt nyomtatta. Mielőtt bemennének a házba, a detektívnek támad egy megérzése: a ház egy csapda és bomba van benne. Erre igazából nincs semmi bizonyítéka, de így is biztos a dolgában. A társa nem hisz neki és bemegy a házba, ahol ténylegesen bomba van, ami fel is robban. A detektív mérges lesz a társára, mert az nem hitt neki és emiatt megsemmisül a bizonyíték. Mi a baj ezzel? Remélem, hogy a két szituációból látszik, hogy nem az intuíciók helyességével van a probléma, hanem azzal, hogy ez pontosan hogyan is jelenik meg a történetben. A második szituációban a főszereplőnek csak azért van igaza, mert ő a főszereplő, és a társának egyértelműen nem lehet igaza, csupán azért, mert ő nem a Mary Sue karakter.

Míg az első esetben a főszereplőt kétlő személynek legalább részben igaza van, hiszen egy megérzésre nem lehet vádat felépíteni, míg a második esetben a főszereplőt kétlő személy egyértelműen téved, csak mert ellent mer mondani a Mary Sue-nak.

5. Nem tanul semmit, mert nincs tanulnia

Léteznek olyan történetek, ahol az a tanulság, hogy a főszereplő igazából xy képességeknek már a birtokában van, csak elég magabiztosságot kell gyűjtenie ahhoz, hogy higgyen is magában. Ez akkor nem probléma, ha a történetből egyértelműen kitűnik, hogy a főszereplő magabiztosságának hiánya konfliktust jelentett a történet folyamán.