I believed^jikook^

Part 23

Jimin pov:

-Mi a francot keresel itt?-förmedek rá Hyunjinre.

-Én is örülök neked Jimin. Jó újra látni.-mosolyog önelégülten, majd Jungkook mellé sétál és a vállára fog.-Megmentettem a kis szaros seggét.-paskolja meg a vállait.

-Ezt hívod te megmentésnek?-mutatok Kook felé hüledezve.-Nézz már rá! Amúgy is, miért vagy itt? Semmi jogod ahhoz, hogy ide gyere! Menj innen!-nézek rá szúrós szemekkel, mire csak elneveti magát és elém lépked.

-Menj te, ha zavarom a nyugodt kis életed.-mosolyog, majd megpaskolja az arcom.

Ettől a mozdulattól, egyre idegesebb leszek, de először csak hátrálok. Ahogy látom az önelégült arcát, kedvem támad behúzni neki.

Eleget téve az akaratomnak, közelebb sétálok hozzá és behúzok neki egy nagyot, amitől meginog.

Mindenki egyszerre mondja a nevem és azt, hogy nem vagyok normális, közben Hyunjin az orrát fogja, amiből elindult egy kis vér, de nem vészesen. Fejben egy kicsit megszidom magam, amiért csak ekkorát sikerült ütnöm.

-Jobban gondold meg, hogy mit csinálsz azokkal, akiket szeretek, mert rosszabbul is járhatsz.-mondom, majd otthagyom őket és a szobámba sietek.

Felfoghatatlanul rossz volt így látni Kookot, de nem maradok azzal a pasassal egy légtérben sokáig, mert a végén kinyírom. Fel sem tudom fogni, hogy a lányok hogyan képesek elviselni őt, hisz Rosét bántani akarta, Lisát pedig megcsalta jó párszor.

Hihetetlenül sok feszültség van bennem, amit sehogy sem tudok kiengedi, és beszélni sem tudok róla senkivel. Nem érzem azt, hogy bárkiben is megbízhatnék, akivel mindenről őszintén lehetne beszélni.

Hiányzik Tae. Ő volt a legjobb barátom, a szerelmem és az apám helyett az apám is. Mindig próbált a jó útra terelni, miközben szeretett és vigyázott rám, de már ez sem lehetséges. Annyira rossz tudni, hogy nincs már köztünk, és nem véd meg attól, hogy rosszat csináljak. Rettentően fáj, de el kell fogadnom, vagy ezután már sosem lehetek boldog. Itt van nekem Jungkook, akit tényleg nagyon szeretek és nem adnám mostmár semmi pénzért.

Hiányzik a közelsége és az, hogy megnyugtasson, majd a fülembe suttogjon édes szavakat, vagy csak egyszerűen ölelgessen, amíg meg nem nyugszom.

Kopogás hangja üti meg a fülem, de nem szólalok meg, hisz senkihez sincs kedvem. Ismét kopognak. 2 perc után is csak a kopogás, de senki sem szólal meg, hogy be akar jönni.

-Az isten szerelmére, nem igaz, hogy egyértelmű a viselkedésem. Nem vagyok senkire sem kíváncsi.-szólalok meg végül, de ismét kopognak.

Idegesen állok fel, majd megyek az ajtóhoz.

-Mi van már?-nyitom ki hirtelen, de nem számítottam arra, aki áll az ajtó mögött.

-Szia Jimin.-mosolyog rám Chan, akit utoljára Tae temetésén láttam.

Chan nagyon sokat lógott Taehyunggal és velem. Sokszor mentünk együtt moziba, vagy csak simán iszogatni és beszélgetni, de ez a baleset után megváltozott.

Már nem akart velem beszélni, találkozni. Mindig talált valami kifogást, ami miatt nem találkoztunk.

-Miért vagy itt?-gyűlnek könnyek a szemembe, az emlékek hatására, de minden erőmmel azon vagyok, hogy vissza fojtsam őket.

-Hozzád jöttem, de ha szeretnéd akkor elmegyek.-mutat az ellenkező irányba, miközben beszél.

Csak arrébb állok az ajtóból, jelezve hogy jöjjön be, amit meg is tesz, majd leül az ágyamra, mint aki otthon van.