I believed^jikook^

Part 12

Jimin pov:

-Jimin! Gyere ki, mondani szeretnénk valamit.-szólít meg Rosé az ajtó túl oldaláról.

Napok óta alig beszélünk, szóval mostmár ideje lenne tényleg beszélni vele. Felállok az ágyból és az ajtóhoz megyek.

-Mit szeretnétek lányok? Nincs kedvem most a "Légy Mindig Pozitív" szövegeitekhez. Jól vagyok. Semmi bajom sincs.-becsukom az ajtót Rosé orra előtt, majd a szekrényemhez lépek és valami elfogadható külsőt öltök magamra.

Lemegyek a nappaliba, ahol a két lány, legalább 100 kérdéssel bombáznak de én nem válaszolok nekik.
Amikor felvettem a kabátom, szóltam neki hogy elmegyek és azzal ki is léptem az ajtón.

A "hosszú" úton, sokat kattogott az agyam Jungkookon, és a vele kapcsolatos dolgaimon.

Sokszor segített át a nehéz napokon, és mindig felhívhattam ha valami problémám volt. Én úgy gondolom, hogy elég jó barátság alakult ki kettőnk között de annak már úgy is mindegy.

Hogy őszinte legyek...nagyon hiányzik a mindennapjaimból. Sokat gondolok rá de szerintem ez nyilvánvaló mindenki számára.

Miközben sétálok, a telefonom megrezzen a zsebemben.

"Taehyunghoz sietsz ennyire?"-állt a rövidke üzenetben Jungkooktól. Miért ismer?

Egy pillanatra megállok, és körbe nézek de sehol sem látom.

"Merre vagy? Nem látlak!"
"Elég ha én látlak. Te úgy sem akarod már a társaságom🙂."-sóhajtok az üzenet olvasása közben.
"Igen. Taehyunghoz megyek. Szóval szia"-válaszom után a far zsebembe csúsztatom a telefonom.

-Szeretnék veled menni.-hallok meg, egy igazán ismerős hangot. Megtorpanok de nem fordulok meg.

-Miért?-könnyesedik be a szemem.-Tudod, hogy oda csak fontos embereket engedek magammal.-hallom halk sóhaját.

-Én már nem vagyok fontos neked? Vagy fontos voltam én neked bármikor? Azt hittem barátok vagyu...-nem hagyom hogy befejezze, mivel a szavába vágok.

-Nem tudsz semmit. Barátok voltunk. Te voltál a legfontosabb nekem a barátaim közül, de hirtelen eldobtál magadtól. Tudod mennyire fáj? Nagyon fáj.-időközben útjukra engedem a könnyeim.

-Nem hagytad hogy megmagyarázzam. Minden nap azt kívántam, hogy melletted lehessek, és megoszd velem a gondolataid. Inkább veled lettem volna, mint azzal a cafkával.-utolsó mondatát nem hagyhattam elengedni, ezért megfordultam.

-Milyen cafka?

-Jennie.

-Jennie?-kérdezek vissza a kelleténél hangosabban.

-Azt mondta, hogy ha nem jövök össze vele, akkor téged kirúgat az egyetemről.-sóhajt egy nagyot.-Én csak jót akartam. Nem tudtam volna azzal a gondolattal fel kelni és le feküdni, hogy miattam nem tudod befejezni a tanulmányaid. Inkább el viselem minden nap a hisztit és a hiányodat, minthogy szar életed legyen.-lehajtja a fejét.

-Jungkook...én...én nem tudom mit mondjak.

-Ne mondj semmit. Mostmár tudod az okát a távolságtartásomnak.

-Inkább nem járok egyetemre, csak kapjam vissza a legjobb barátom.-lépek közelebb hozzá, és a kezéért nyúlok.

-Elment az eszed? Nem hagyom, hogy ne legyen rendes életed. Most inkább megyek.-húzza el a kezét, de ismét utána kapok.

-Gyere el velem Taehyunghoz.-nézek szemeibe, de pár perc múlva sem válaszol.-Kérlek Kook.

-Még csak egyszer becéztél de akkor is részeg voltál.-nevet fel.-Rendben. Menjünk.

Csendesen telt a temetőbe vezető út. Nem volt kínos, de nem is a legkellemesebb. Hiányzott Jungkook közelsége. Út közben, sokszor néztem az arcára, és rá kellett ismét jönnöm, hogy nagyon helyes fiú. Odaadó és segítőkész, az utóbbit most is bebizonyította. Csak rajtam akart segíteni azzal, hogy távol marad tőlem.

Még most sem tudom felfogni, hogy Jennie ilyesmit képes elkövetni, csak azért, hogy megszerezze amit akar. Na meg persze azért, hogy nekem keresztbe tudjon tenni.

Amint a temetőhöz értünk, a bejárat előtt megtorpantam egy pillanatra. Jungkook megkérdezte, hogy minden rendben-e de én nem válaszoltam. Egy hatalmas sóhajtás után elindultam, Jungkookkal a nyomomban.

-Szia TaeTae.-simítok végig, a márványozott képen.
Leülök a sír melletti padra, majd mutatom Jungkooknak, hogy üljön le ő is.

-Ma nem egyedül jöttem. Itt van velem Jungkook is.-nézek az említettre.-Meséltem már róla neked.-mosolygok, mire csak a mellettem ülő értetlenül néz.-Nagyon jó barátok, bár az elmúlt időszak, nem épp a legkellemesebb volt, és azt hiszem az elkövetkezendő sem lesz az. Egy lány miatt nem lehetünk barátok, pedig nekem szükségem lenne rá.-úgy beszélek, mintha Jungkook itt sem lenne velem.

-Jimin.-nézek rá.-El mennél pár percre?

-Miért?-nézek rá értetlenül.

-Beszélni szeretnék vele.-mutat Taehyung képére. Én csak bólintok, majd felállok és ott hagyom Jungkookot, Taehyung sírjánál.

Fogalmam sincs hogy mit akarhat, de a kíváncsiság megöl. Biztosan rá kérdezek majd, ha vissza mehetek.

Lehet most dilisnek néz, mivel egy sírhoz beszélek, de így könnyebb elviselnem a hiányát. Úgy teszek, mintha még élne. Ez nem igazán megy, mivel nem ölelhetem magamhoz, nem nevethetünk együtt, nem utolsó sorban, választ sem kapok a kérdéseimre.

-Maradjunk még vagy mehetünk?-jelent meg hirtelen Jungkook, mire egy kicsit megugrottam.

-Egy pillanat.-mutatom fel az egyik ujjam, majd vissza megyek Taehyunghoz.

Elköszönök tőle, és meg ígérem neki, hogy legközelebb virágot is hozok.

A haza úton, Jungkook nem volt hajlandó elárulni, hogy miért kellett ott hagyjam Taehyunggal. Minden fele módszert kipróbáltam, de semmi. Egy pici részletet sem volt hajlandó elmondani.

-Nincs kedved bejönni egy kicsit?-nézek aranyosan Jungkookra a házunk előtt.

-Nem tudom, hogy ez mennyire lenne jó ötlet.-dörzsöli meg a tarkóját.-Mennem is kéne. Majd megoldom, hogy megint el tudjak lógni. Rendben?

-Jó.

-Ne forgasd, mert kiesik.-utal a szememre, hisz megforgattam miközben beszéltem. Ezután nevetve lép közelebb és egy szó nélkül meg ölel.-Köszönöm, hogy veled mehettem. Majd találkozunk.-lép el tőlem, majd egyedül is hagy.

Hiányzol Jungkook.

Sziasztok. Uhhmm sajnalom hogy ismét sok idot kihagytam, de rendeznem kellett pár dolgot. Remelem tetszett.💜
Insta:doldonawattpad