Két és fél hét. Két és fél hete voltam Magyarországon, távol Szalaitól és a jövőnkkel kapcsolatos félelmeimtől. Azokat mind otthagytam.
Egy ideje elkezdtem laptopról dolgozni és folyamatosan feltöltögettem a cikkeimet. Nem szerettem volna elveszíteni az állásomat, ami olyan jól passzolt hozzám.
Minden reggelem ugyanúgy kezdődött. Fél hatkor keltem és egy langyos zuhany után lemásztam a földszintre. Feleslegesen keltem fel annyira korán, mivel a munkámat ráértem kilenc körül elkezdeni, de Szalai edzései miatt hozzászoktam a hajnali ébredésekhez.
Ilyenkor a felszabadult időben szendvicseket készítettem az öcsémnek és az első kávémat elkortyolgatva megnéztem egy részt az egyik sorozatomból.
Levi egy órával utánam érkezett és akárhányszor lent talált, csak rosszallóan rázta a fejét.
- Nem kellene ilyenkor lejönnöd. Tudom, hogy amiatt az idióta miatt szoktál rá, de így még a szépségalvásodat is elveszi tőled.
- Nem idióta - ellenkeztem. - Inkább egy féltékeny hülye. Szépségalvás? Honnan szedsz te ilyeneket?
- A barátnőm egyre több baromságba avat be és úgy érzem, kezdek teljesen becsavarodni.
- Ügyes lány. Azért ne hagyd rábeszélni magad mindenre. Nem szeretném, ha túl nőiesen festenél mellettem - nevettem el magam, mire ő felmutatta a legbecsesebb ujját a kidugott nyelve kíséretében.
- Te, Emma.
- Igen, Levi?
- Tudod, milyen nap van, ugye?
- Aha. Péntek. Miért? - Amint kimondtam, beugrott. Lesütöttem a szemem.
- Ma játszanak selejtezőt. Fixen kezdő lesz. Dárdai őrült lenne kihagyni - mondta az öcsém a konyhába menet, aztán ledarált több mondatnyi statisztikát a válogatottról, amíg a müzlijét készítette.
- Pali mindig is jó edző volt, el tudja dönteni, mit szeretne látni a pályán - vontam vállat tettetve, hogy hidegen hagy, látom-e Szalait focizni vagy sem.
- Ha szeretnéd, akkor én se nézem meg a mait - mosolygott rám azzal az álmos, reggeli pofijával.
- Nem kell miattam kihagynod. Sőt, én is nézem. Még tíz játékos lesz mellette, akinek tudok szurkolni, nem nagy ügy.
- Biztos, nővérkém?
- Kezdesz megrémiszteni - nevettem fel, majd visszafordultam a sorozatomhoz.
- Anya nem mesélte, de úgy voltam vele, jobb ha tudod az igazságot - kezdett bele, mire megint rá összpontosítottam. - Ádám azon az éjszakán nem csak, hogy itt volt... itt is aludt.
- Tessék? - Ennyit tudtam kinyögni. Nem fért a fejembe, hogy amíg én fent aludtam, anya beengedte Ádámot a házba. A végén még kiderül, hogy a szomszéd vendégszobát kapta.
- Miután anyu el akarta küldeni, ő megmakacsolta magát és nem mozdult. Leült a garázs elé, és el is aludt. Valószínűleg úgy volt vele, hogy reggel könnyebben elér majd. Elfeküdt a betonon. Reggel vittünk neki egy párnát és takarót, hogy legalább pár órát kényelmesebben alhasson. Elázott és remegett. Baszki nagyon szét volt esve. Nem mertük megmutatni neked.
- Te jó ég.
- Ahogy mondod - bólogatott, majd egy újabbat kortyolt a kávéjából. - Aztán végül úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha behozzuk. Anyu főzött neki egy teát meg kapott egy szendvicset, aztán visszavezetett.
- Istenem. Vajon minden rendben vele?
- Amikor hazaért, küldött egy smst, hogy ne aggódjunk, azóta viszont nem hallottam felőle. Nagyi sem üzent. Te beszéltél Ádival?
- Nem igazán. Mostanság lefoglalják a barátnős problémái. Pontosabban az egyéjszakás, többéjszakás problémái - nevettem egy szomorú mosollyal az arcomon. - Na, már az a hülye is hiányzik.
- Többet nem is szeretnél megtudni Szala látogatásáról? - kérdezett Levi, miközben letelepedett mellém a kanapéra. Végigdőlt azon, s fejét a hasamra hajtotta.
- Miért? Van valami, amit még tudnom kellene?
- Öhm... most, hogy mondod, nem. Azt hiszem, nincs semmi - válaszolta az öcsém homlokráncolva.
- Ennyire nem tudsz nekem hazudni?
- Oké. Rendben. Rólad kérdezgetett.
- Igen?
- Aha. Érdekelte, hogy milyen állapotban értél ide, mondtál-e valamit róla, sírtál-e és, hogy nem-e tudunk valami fejleményt az érzéseiddel kapcsolatban.
- És üzent valamit?
- Emmie, túl jól ismered. Annyit mondott, hogy... idézem: "kibaszottul sajnálja az elcseszett helyzetet a kurva életbe már" - mondta nevetve, mire én is hasonlóan felnevettem, leplezve a sirhatnékomat. - Nagyon, nagyon szeret, egy barom és annyi időt ad neked, amennyire szükséged van...
- És? - Láttam rajta, hogy van még valami.
- Csak menj vissza hozzá.
Lesütöttem a szemeimet. Pontosan tudom, hogy milyen a híres-neves Szalai Ádám. Átkeveredtem már vele néhány bukkanón, túléltem pár katasztrófát csak hogy együtt lehessünk. Jól ismerem őt. Annak ellenére, milyen önfejű és nehéz eset, hatalmas szíve van és hihetetlenül gondoskodó. Folyamatosan félti és még a széltől is óvja szeretteit. Most pedig szinte könyörög. Az a férfi, akinek valószínűleg mindenemet odaadnám.
De nem. Még nem lehet. Nem bocsáthatok meg neki ilyen könnyen. Át kell gondolnom kettőnket. Mindegy mekkora fájdalmat okoz a hiánya.
- Mit csinálsz ma délután? - érdeklődtem, hogy eltereljem a szót rólam és a viharos kapcsolatomról.
- Edzeni akartam menni, mégis amióta itthon vagy szinte az összeset kihagytam. Úgyhogy ma sem fogok bejutni - rántott vállat. - Megnézünk egy filmet? Aztán elmehetnénk a plázába ingeket nézni.
- Felőlem rendben. Úgyis rég voltunk együtt "shoppingolni".
- Veled jobban szeretek vásárolni. Anyunak minden ingben és pólóban túl jóképű vagyok.
- Mert az is vagy - vigyorogtam, majd összeborzoltam a haját.
- Mire hazaérünk a meccs is elkezdődik - mondta finoman, a reakciómat figyelve.
- Amit végig is nézünk. Ne aggódj, nem lesz gond. Még az egyik mezemet is felveszem - bíztattam egy egyre csak halványuló mosollyal, aztán nekiálltam a filmek válogatásának a délutánra.
Miután Levi hazajött a suliból egy akció-vígjátékot néztünk meg, az alatt két tálnyi popcorn és másfél liter kóla fogyott el. Éljenek az egészséges fiatalok!
Nagyon élveztem a plázás kiruccanásunkat. Most már Levi vezetett, ugyanis fél éve jogsija is van. A kedvenc üzletünkben az eladók teljesen odavoltak az öcsémért. Egyetlen lány volt közülük, aki korban passzolt a fiúhoz, az összes többi harminc feletti nő volt. A többségük pedig imádja a mosolygós "kisfiúkat".
Négy inggel és egy nyakkendővel indultunk az olasz étterem felé, ahol Marco előszeretettel vezetett minket a szokásos asztalunkhoz.
- Kérdezzem, mit szeretnétek vagy hozhatom azt, amit mindig esztek, la bambina? - mosolygott rám kedvesen azzal a lehengerlő, pimasz vigyorral.
- Legyen a megszokott. Egy epres limonádét szeretnék mellé.
- Nekem is maradhat a tészta, és egy mentes vizet kérek.
- Mentes víz? - néztem döbbenten Levire, aki hirtelen nem is tudta, miért lepődöm meg annyira. - Sose iszol vizet. Vagy üdítőt kortyolgatsz vagy sört, néhanapján whiskyt, de nem vizet. Te jó ég! Le is betegedtél, amíg nem voltam itthon?
- Nyugi, nővérkém. Elhatároztam, hogy ezentúl egy kicsit egészségesebben élek majd. Tudod, kevesebb szénhidrát, több fehérje - mondta felpörögve, miközben a bicepszére és a hasára mutatott.
- Akkor ennek valahogy semmi köze nincs ahhoz, hogy a délután elpusztítottuk az otthoni pattogatott kukorica és kóla-készletet?
- Nincs.
- Ééés nem is a barátnőd miatt csinálod? - Próbáltam behúzni a csőbe.
- Nem. Vagyis, egy kicsit minden miatt. Az utóbbi időben ellustultam...
- Tehát az utóbbi 18-19 évben? - kérdeztem kuncogva.
- Had fejezzem be. Rájöttem, hogy milyen rohadt egészségtelen vagyok és már változtatnom kellett. Amikor nem vagy itt, mértékletesen étkezem és heti kétszer-háromszor megyek edzeni.
- Amindenit.
- És nem hiába a sok munka. Az egyik pesti klub nemrég érdeklődött irántam!
- Komolyan? Na, és megvannak már az eredmények?
- Eddig már több közös edzésen bent voltam és jövő hét szombaton játszom az első mérkőzésemet - mesélte büszkén, már-már a mellét veregetve.
- Édes Istenem, ez elképesztő! Az első sorban fogok tombolni!
- Emma, légyszi, fogd vissza magad!
- Majd csinálok egy nagy, világítós transzparenst, amin csillámokkal lesz kirakva a neved! - ujjongtam, csoda, hogy kibírtam röhögés nélkül.
- Még szerencse, hogy jól ismerlek és tudom, sohasem csinálnál ilyet, de még így is megijesztettél.
- Úristen, de hát ez hihetetlen! Az én pici öcsém. Aki szinte tegnap még meztelenül futkározott a kerti locsoló alatt! - mondtam meghatódva, viszont egy kicsit hangosabban a kelleténél. A körülöttünk üldögélők mind felénk fordultak.
- Emmie, légyszi, egy kicsit még hangosabban, hogy fél Pest is tudjon róla!
- Hülye! Ne essen ennyire nehezedre elfogadni, hogy olyan nagyon büszke vagyok!
- Lehetsz halkan is büszke.
- Rendben, de az már nem annyira jó - duzzogtam, majd amint megláttam a gőzölgő, garnélás-paradicsomos tésztámat, felcsillantak a szemeim.
A tévén be volt állítva a futballüzemmód, hogy zöldebb legyen a fű és élettelibb a hang, s az asztalra volt készítve a sör és a perec. Mindketten felvettük a meggypiros mezt és letelepedtünk a kanapéra.
Tökéletesen készen álltunk a válogatott meccsre.
Én lelkileg nem biztos.
Először Dzsudzsákra lettem figyelmes a Himnusz alatt. Imádtam őt nézni. Szívére tett kézzel olyan hangosan és hamisan énekelt, ahogy még senki. Szinte csak az ő nem éppen popsztár hangját lehetett hallani és ez megmosolyogtatott. Vérbeli csapatkapitány.
A soron végigfuttatva a szemem boldogan konstatáltam, hogy Nagyi és Kleinheisler is kezdő. És természetesen a legvégén ott állt a mindenkinél egy fejjel magasabb, izgő-mozgó Szalai Ádám.
Ahogyan világoskék szemeit figyeltem, egyszer csak hátrahőköltem. Egyenesen a kamerába nézett. Nem szokott ilyet csinálni. Kacsintott egyet és a boldog vigyorával a közönséget kezdte kémlelni.
Olyan boldognak tűnt. Ahogy Levi mesélte, nagyon rossz állapotban üldögélt a bejáratunknál, s most a pályán úgy nézett ki, mintha kicserélték volna. Ebből lászik, milyen jó játékos. Nem mutatja meg gyengeségeit még a legrosszabb időszakaiban sem.
A kezdőrúgást egy kislány végezhette el, aki hatalmas válogatott drukker és ezt a szereplést kapta ajándékba az ötödik születésnapjára.
Hatalmas vigyorral az arcán futott a labda után, két kis copfja jobbra-balra ment, s úgy tűnt a pöttöm sosem akar megállni.
Egy kis kergetőzés után végül Szalai felkapta a kislányt, aki nevetve kapálózott, látszott rajta, mennyire élvezi a helyzetet. Nagy barna szemeivel és tátott szájjal figyelte a példaképét, aki vigyorogva a pálya szélére kísérte.
A hírportálok két hétig a róluk készült képeket posztolták. Ők ketten lettek a hónap "cukiságai".
Az első félidő nem volt valami eseménydús. A lengyel csapat valamivel jobb nálunk, de mivel Lewandowski nem volt százszázalékos formában, néha még dominálni is tudtunk.
Negyvenhét perc után a két csapat a lengyel egy gólos vezetéssel ment az öltözőbe.
A szünet alatt a szakértők kivesézték a mérkőzést a legapróbb részletig, telekarikázva a képernyőt és össze-vissza nyilazva egyik játékostól a másikig. Végül külön kiemelték Szalait, aki elmondásuk szerint átlagon alul teljesített. Nem értették, miért, pedig egy remek szezon közepén van, csúcsformában. Én azt hiszem, tudtam, mi lehet vele. Akármennyire is profi, a problémáink még őt is legyengítik.
Abban reménykedtem, hogy a második félidőre a srácok megszívják magukat. Főleg Szalai. De nem így lett.
Ugyan negyed órával később egyenlítettek, de nem sokkal azután válasz is érkezett.
A lengyelek folyamatosan a mi térfelünkön passzolgattak és egyre veszélyesebb párharcokba keveredtek játékosainkkal.
Egy kiharcolt labdát az egyik ellenfél gyönyörűen előre küldött, egyenesen a Lewandowski-Szalai páros felé. Természetesen mindketten mentek a labdára, de valahogy túl erősnek bizonyultak. Ahogy egymásnak ütköztek, Lewandowski lendületből nekiment Szalainak, aki összegörnyedve a földre esett.
A játék ment tovább, senki sem tulajdonított neki nagyobb figyelmet. Végül amikor már fél perce feküdt a fűben, megérkeztek a sérültellátók is. Felhúzták a mezét, de kívülről nem látszott rajta semmi. Kicsit megtapogatták, mire a fiú arca eltorzult a fájdalomtól. Én is megremegtem.
Néhány szót váltottak vele, aztán jeleztek a pálya széle felé és ekkor már megjelent a hordágy is. Felkeltem a kanapéról. Ilyen nincs. Megsérül, hordágyat visznek hozzá és én nem vagyok mellette. Az öcsém nyugtatóan átölelt. Most ez sem segített.
Varga Roli már be is futott a pályára, ő jött Ádám helyére a további húsz percre. Szalait ekkor már nem is mutatták, folytatódott a játék. Nekem pedig a szívem szakadt meg.
Drágáim!!!💕
Imádlak titeket, légyszi ne bántsatok a történtekért!😂
Nagyon köszönöm a támogatásotokat, az üzeneteket, a sok-sok csillagot és hozzászólást! Mindig vigyorgok amikor annyira csipog a telefonom, mintha sorozatlövést adna le😂
Viszont sajnos be kell jelentenem, hogy a történet hamarosan a végéhez ér. Ezen a részen kívül valószínűleg öt fejezet lesz még, amibe az epilógus is beletartozik. Harmadik évadot nem terveztem, nem hiszem, hogy lehetne mivel folytatni, elég sok drámában volt már részünk. Azt azért megígérem, hogy lesznek még meglepetések😄
Mégegyszer köszönöm szépen a visszajelzéseket, elképesztőek vagytok! Szép hétvégét mindenkinek!💕
Ui.: Ha esetleg érdekelne titeket egy-két érdekesség a válogatottról, nézzétek meg a "Magyar válogatott tények" című könyvemet! 😘