Welcome home, baby! [Szalai Ádám] ✔

23. Fogadás

Egy héttel Szalai balesete után már minden újra a régi volt. Visszamentünk Heidelbergbe, hogy a barátom folytathassa az edzéseket, én pedig a munkámat. A lapok egy ideje nem cikkeztek a kapcsolatunkról, ezért meg is lepődtem, amikor az egyik reggel Ádám futásból megérkezve egy magazint dobott elém.

A kissé hiányos német nyelvtudásom bőven elég volt ahhoz, hogy megértsem, miről szól az írás.

Szalai ugyanúgy ott állt mellettem, mint amikor megérkezett és folyamatosan engem méregetett.

- Mit szeretnél? Miért nézel olyan nagyon? Leettem magam? -kuncogtam végignézve az öltözékemen, amiről a fiú nem tudta levenni a szemeit.

- Olvasd el. Nyolcas oldal.

Kinyitottam az újságot a megfelelő oldalon, s egy pillanatra leállt a szívem, aztán felnevettem.

Jó néhány kép volt rólunk összemontázsolva a dupla oldalas cikk mellett, amiben az állítólagos terhességemről írtak. Igaz, hogy a képeken az átlagnál nagyobb a hasam, de csak az aznap ebédre megevett ázsiai svédasztalos kínálat miatt.

Gyorsan odabújtam hozzá, hogy megnyugtassam.

- Szívem, azért néztél ennyire, hátha látsz rajtam változást?

- Igen.

- Ádi. Te lennél az első, akinek elmondanám, ugye tudod? Ne hagyd, hogy egy buta újság átverjen!

- Szóval nem vagy terhes?

- Nem.

- Huh.

- Tessék?

- Nem lett volna egyszerű lelkiekben felkészülni arra a megtorlásra, ami rám várt volna, amint a hír apád tudomására jut.

- Van benne valami. Nem fogadta volna jószívvel, hogy az egyik pillanatban még sírok miattad, a másikban pedig már gyereket várok tőled. Kicsit sok lenne neki.

- Az biztos - mondta, miközben ajkaira kiült a nyugodt, magabiztos mosoly. - Mit szeretne ma csinálni az én gyönyörű, nem terhes barátnőm? - kérdezte vigyorogva, mire megütögettem az összetekert újsággal.

- Nem tudom. Valószínűleg elküldöm a nem újdonsült apukát a munkahelyére, aztán nekiállok a következő cikkemnek. Délután hazavárom őt egy kis citromos-rozmaringos sülttel és ráveszem, hogy jöjjön el velem ajándékot nézni Ádi születésnapjára - meséltem szemforgatva.

- Hmm, had gondolkozzam... Azt hiszem, ahhoz az érvnek nagyon meggyőzőnek kell lennie - mondta egy játékos vigyor kíséretében, mialatt meleg ujjaival végigsimított az arcom élén.

- Nagy Ádi egy jó haverod, nem mellesleg a legjobb barátom, ráadásul egy nemzeti csapatban játszol vele. Az a minimum, hogy szép ajándékot kap és legalább a kiválasztásában segítesz! - förmedtem rá csípőre tett kézzel, mire egy pillanat alatt a karjaiba vont.

- Tudod, hogy nem lenne szívem kihagyni a duzzogó barátnőm nézelődését, miközben két ugyanolyan csomagolópapír között vacillál - incselkedett tovább, de rögtön abbahagyta, amint szemei szúrós tekintetembe ütköztek.

- Pedig elég kecsegtető dologgal háláltam volna meg neked odafent... Viszont így nincs mit tenni - legyintettem tettetett csalódottsággal.

- Mikor szeretnél indulni? - kérdezett vissza rögtön.

- Én is így gondoltam - biccentettem elégedetten, majd magamban mosolyogva a konyhába akartam indulni, azonban egy kar visszahúzott.

- Ne haragudj. Amikor felkeltünk elfelejtettem kihangsúlyozni, milyen gyönyörű vagy ma - suttogta ajkaimra, míg világoskék íriszeit végig az enyéimbe fúrta. Egy édes puszit hintett a homlokomra, majd végül lágyan megcsókolt. Kissé hátradöntött, én pedig magammal húztam őt a kibombolt ingjénél fogva.