Welcome home, baby! [Szalai Ádám] ✔

06. Tiramisu

Meglepő módon még Ádámnál is idegesebb voltam, amikor a családi házunk bejárata előtt toporogtam. Hihetetlenül idegen volt a helyzet, hiszen anyuékhoz jövünk látogatóba és nem szimplán haza. Megnyomtam a csengőt. Eddigi életem során még sosem csengettem otthon.

A fiú látta rajtam, hogy mennyire nem bírok magammal, ezért lehajolt hozzám egy édes csókra. Gesztusa miatt elmosolyodtam, összekulcsoltam ujjainkat és vettem egy mély lélegzetet. Levi nyitott ajtót.

- Sziasztok! Gyertek beljebb! - mondta kedvesen, majd az előszobába vezetett. Egymásra nézve aztán kitört belőlünk a nevetés, elképesztő volt a jelenet, ahogyan az öcsém udvarias hanglejtéssel betessékelt minket a házunkba.

- Szia! Levi, ugye? Emma gyakran emleget. Szalai Ádám vagyok - nyújtotta a kezét a focista, de végül vállveregetéses ölelés lett belőle.

- Ádi! Hát itt vagy! - Anya teljes extázisban közeledett felénk, szemei szabályosan csillogni kezdtek, amint megpillantott kettőnket. - Hogy utaztatok? Minden rendben volt?

- Anyu, Szalai húsz percre lakik innen.

A srácot több másodperc erejéig ölelte, s adott neki két puszit. Úgy tűnt hozzám, a lányához már csak azért jött oda, mert illik. Szépen vagyunk.

- Ne ácsorogjatok az előszobában, gyertek be! Még kell fél óra a pulykának - hadarta anya egy szuszra, kikerekedett szemmel figyeltem a lelkesedését. - Gábor, ne legyél ennyire udvariatlan! - szólt rá apura, aki továbbra sem mozdult a tévé elől. El Clasico ment, miért is tette volna?

- Emma, légyszíves segíts a konyhában! - mosolygott rám, talán a nap folyamán először - eddig nyilván elvakította Szalai Ádám tündöklő fénye -, majd átkarolva invitált a helyiségbe. Még fél füllel hallgattam a nappali eseményeit.

- Jól látom, hogy El Clasico megy? Úgy tudtam, kilenckor kezdődik! - Ádám meglepett, izgatott hangja egyre távolibbnak tűnt. Nyilván leült a kanapéra.

- Előrébb hozták, mert áttették az Atleti-Sevillát holnapra - válaszolt apa mellékesen, teljes figyelmét a mérkőzésnek szentelve. - Te is szereted a focit? - kérdezte, ekkor visszanéztem rájuk. Apa még mindig nem figyelt fel a focistára. Ilyen nincs.

- Hát igen. A munkám mellett igyekszem némi időt ráfordítani. Tudja, amolyan hobbiként - A fiú jót szórakozott a helyzeten. - Szereti a válogatottat?

- Persze, kint voltam az egyik selejtezőn.

- Az remek, némelyiken én is - nevetett fel Szalai, úgy tűnik, eddig bírta.

- Apa, Szalai Ádám a barátom - szóltam közbe.

- Szalai Ádám? Mármint a csatár Szalai Ádám? A kilences?

Azt hiszem, apa végre odafordult hozzá, sőt, felismerte.

- Igen.

- Emma! Mégis mikor mondtad, hogy Szalai Ádámmal jössz? - kiabált hátra nekem, mire kuncogva megjelentem az ajtóban.

- Kétszer említettem a telefonban, és még vagy háromszor a kórházban is.

A konyhában rekedt hőség miatt egy pillanatra felfogtam a hajamat, hogy kezeimmel felforrósodott nyakamra legyezhessek.

- Na, megtalált a vámpírod? - kérdezte Levi, meglátva a Szalai által kiszívott területet, mire bokán rúgtam. Szerencsére anya el volt merülve a recept böngészésében, így nem hallhatta öcsém csípős megjegyzését.

Vigyorogva léptem anyuhoz, épp a salátát keverte össze, miközben felnézett rám.

- Emmie, elnyerted a főnyereményt! Ádi egyszerűen imádnivaló! - ujjongott, ahogyan újra a srácra pillantott.