Welcome home, baby! [Szalai Ádám] ✔

01. Ketten

"A VÁLOGATOTT SIKERESEN, CSOPORTELSŐKÉNT TÉRT HAZA MAGYARORSZÁGRA, A HŐSÖK TERÉN A SZURKOLÓKKAL EGYÜTT ÜNNEPELTÉK A GYŐZELEMNEK MEGÉLT VILÁGVERSENYT!"

Két héten keresztül minden sportújság címlapján ott voltak. A magyarok tomboltak, mindannyian kitörő lelkesedéssel ünnepelték a fáradt csapatot. Ádámmal utoljára a mérkőzés előtti órákban beszéltem, illetve most válaszoltam az utolsó üzenetére.

A reptéri jelenetünk után folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, ő beszámolt a Franciaországban történtekről, míg én állandóan értesítettem apa állapotáról és az egyetemre való készülésemről.

Amióta Szalai Ádám szerelmet vallott, valahol a felhők fölött repkedek a kis angyalkáimmal együtt. Elönt a rózsaszín köd, ami mögül ki sem látok, ez pedig felettébb idegesíti szeretett öcsémet.

Apa állapota a műtét után végig javuló tendenciát mutatott, ezért több mint egy hét megfigyelt pihenés után hazahozhattuk a kórházból. Az első látogatásomkor elképesztően örült nekem, szinte el sem engedett. Azóta neki és anyunak is meséltem Szalairól,  így izgatottan várják az alkalmat, hogy találkozhassanak vele. Pontosabban főképp anya, akiről el tudom képzelni, hogy gondolatban már az unokáinak sütöget.

Egy ideig még biztosan nem szeretném, ha bemutatnánk egymást a szüleinknek, ugyanis eddig kettőnkre se igen maradt időnk. Ami azt illeti, jó darabig nem szeretnék megjelenni a családja előtt, mivel szinte biztos vagyok benne, hogy már rengeteg lányt vitt haza, akik szebbek és csinosabbak voltak nálam.

Lefele menet beköszöntem apunak, majd elkiáltva magam a városba indultam. Telkiben volt dolgom, ugyanis a srácok folyamatosan tartották az edzéseket.

A stadionba érve ismét elfogott az a szokásos szurkolói illat, ami egyszerűen összetéveszthetetlen. Ujjaimat végighúztam a kinti plakátokon, majd a díjakon és csak azután mentem a lelátóra.

És igen, ott voltak. A magyar válogatott tagjai teljes harci díszben futkároztak a pályán, jelenleg egymás ellen játszva. Barátom mintha megérezte volna jelenlétemet, felpillantott a széksorok közé, azonnal kiszúrva engem. Intett, de még mindig futásban volt, ezért jeleztem neki, hogy figyeljen, mivel majdnem nekifutott a kapunak. Édes szívem.

Szünetet kért a szövetségi kapitánytól, aki engem meglátva rögtön belement a játékos pihenőjébe. Kedvesen köszöntem neki, tudva, ha ő nincs, most nem lennénk együtt. Mindketten szenvednénk a másik nélkül.

Az én egyetlen focistám eszméletlen kinézetéről a külön töltött napokban szinte meg is feledkeztem. Megdöbbentő volt. Sötétbarna haja összekuszálva meredezett felfelé, szemei csillogtak, ajkai rózsaszínesek, s annál kívánatosabbak voltak. A kulacsából vizet locsolt magára, majd a szájába, csodálom, hogy a jelenettől nem ájultam a székek közé.

- Szia - villantotta rám bugyiszaggató vigyorát, de még válaszolni sem volt időm, mert egy hosszú csókkal üdvözölt. Aztán még eggyel. Majd még eggyel. Végül kipirulva toltam el magamtól.

- Te is hiányoztál - suttogtam ajkaira. - Viszont az egész csapat minket néz. Ideje lemennem üdvözölni őket.

- Oké, azért siess vissza - kacsintott rám, majd hozzátette: - Kata folyamatosan arról beszélt, hogy mennyire vár már téged, szóval hajrá, menj csak pletykálni! - küldött el nevetve, amire sértődött arccal reagáltam.

Lefutottam a lépcsőn, egyenesen a masszőrlány karjaiba. Teljesen izgatott volt, még az ölelésünk közben is csacsogott, be sem állt a szája.

- Emma, annyira örülök neked! Még mindig baromi jól nézel ki! Főleg amióta felvetted magadhoz azt a kibaszott félistent kiegészítőnek - kacsintott rám, én viszont csak nevettem. Mindig hozza a formáját. - Néhány perc erejéig legalább had sajátíthassalak ki, elég frusztráló, hogy az urad állandóan téged mustrál.