A M Y W H I T E
Az elmúlt időszakban elképesztő változásokon mentem keresztül, mégha ez másoknak nem is tűnt fel. Mint lelkileg, mint testileg erősebb lettem, ugyanis a megmagyarázhatatlan részese, a természetfeletti tagja lettem egy szempillantás alatt. Habár rengeteg új dolog történt rövid időn belül, mindenen át sikerült jutnom, ezt pedig a barátaim bizalmának és segítségének köszönhetem. Scott, Stiles, Lydia, Malia mindegyikőtöknek hálás vagyok, köszönöm, hogy az oldalamon voltatok és vagytok, az utolsó és egyben legváratlanabb megmérettetést azonban egy embernek köszönhetem: Derek Hale, a mindenem.
Derek hatalmas hangját kieresztve szólt a falka tagjainak, az akció hamarabb kezdetét vette a vártnál. A külvilág hangos zajába kapaszkodva próbáltam ébren maradni, így már messziről hallottam, ahogyan Stiles fulladva szalad Scott után. A két fiú érkezését követően lassan mindenki aki számított körülöttünk állt, és a terv változását elemezték, erre azonban nem volt sok idő. Derek feszülten parancsolt mindenkit helyre, percekkel később pedig már csak velem foglalkozott.
A környéken már senki nem tartózkodott, az egyetlen fényforrás a Holdtól származott, ami tökéletesen elég volt ahhoz, hogy lássam az előttem térdelő, gyöngyöző homlokát. Már egy padon ülve, aggódva mértem végig a férfit, aki tanácstalanul nézett szemembe.
— Tudok harcolni, Derek. Bízz bennem. — simítottam meg borostás állát.
— Amy, ha nem bíznék benned, most nem lennék itt, nem erről van szó. Basszus, hogy nem jöttem rá hamarabb. — hajtotta le fejét. — A szervezeted tele van sisakvirággal, az egész rohadt házam körbe van véve sisakvirággal! — állt fel ingerülten és fel alá járkált előttem.
Mire választ adhattam volna a férfi csendre intett. Mutatóujját a szája előtt tartva fogta meg kezem, majd halkan maga után húzott. Lábaim remegését kontrollálva lépkedtem utána, mikor egy lövés hang törte meg az addigi csendet. A golyó egyenesen mellettünk suhant el, azt pedig követte még több tíz másik. Lépteink egyre szaporábban szedtük, mígnem a lassú tempónkat felváltotta az ész nélküli rohanás.
Ezzel a harc elkezdődött.
Egy hatalmas fa tövében megbújva fújtam ki magam, és nem is terveztem megmozdulni, azonban az avar halk neszezésére lettem figyelmes. Felkészülve eresztettem ki karmaim és agyaraim, amikor egy középkorú hölgy kérdőn pillantott felém. A másodperc töredéke alatt változtam vissza és egy lágy mosolyt erőltettem arcomra.
— Bújócskázom a testvéreimmel. — mondtam, mire a nő egy laza biccentéssel tovább futott, én pedig a földre ereszkedve fújtam ki a levegőt.
— Megvagy. — súgta mögöttem egy már ismerős, rekedt hang. Karmaimat kieresztve álltam fel, és lassan megfordultam. Kali vörösen égő szempárja és hatalmas vigyora nem lepett meg, mint ahogyan hirtelen kirohanása sem. A fa legközelebbi ágára felkapaszkodva löktem magamon egyet és az érkező mellkasa irányába lendítettem lábaim, amik sikeresen eltalálták és egy pillanatra leterítették Kalit. Morogva állt fel a földről, mire a már kieresztett karmaimmal ellátott ujjamat, pontosabban a középsőujjamat felmutatva neki indultam meg az ellenkező irányba és amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam. Nem, nem azért mert megijedtem tőle, ez egyszerűen a terv része volt.
A saját és a mögöttem futó léptein kívül hallottam még egy közelből felcsendülő kiáltást is, amely következtében utamról letérve Stiles megmentésére indultam. Párszáz méter megtétele után egy baseball ütőt láttam a földön heverni, amit habozás nélkül kaptam fel. Egy kisebb kúttal ellátott területen Ennis nekem háttal állva szorította Stilest egy faoszlophoz, aki könyörgően nézett szemébe. Kockázatot vállalva indultam meg feléjük és mosolyogva kocogtattam meg a nagy farkas vállát, mire az meglepetten fordult meg, ezzel elengedve a lihegő fiút. Erősen megszorítottam a baseball ütőt és a lehetőséggel élve Ennis két lába közé ütöttem vele. A férfi halk mormogó hanggal esett a földre, én pedig Stilessal az oldalamon futottam tovább az elhagyatott ház irányába.
A csapat körülbelül egyszerre érkezett meg, s velük együtt a minket üldöző alfák is.
— Most! — kiáltotta Derek, mire Scott egy vastag kötelet karmaival elvágva leeresztett egy hatalmas hálót, azzal leterítve és körbekerítve az ellenfeleket. Ez után következett Stiles következő feladata, madárberkenyével szórta körbe őket, biztosítva maradásukat.
Egy hatalmas szusszanást követően mindannyian a csapdánkba ragadtak szeme láttára pacsiztunk össze és egymás karjaiba borulva kezdtünk örülni, azonban az egyetlen személy akiről megfeledkeztünk, megjelent. Egyre hangosabb, ritmusos tapsolásra lettünk figyelmesek, mire mind megfordultunk és a felénk vigyorogva közeledő Deucaliont figyeltük.
— Be kell vallanom hamarabb végeztetek mint gondoltam, de szerencsére felkészültem erre az eshetőségre is. Amy, mondanám, hogy csalódtam benned, azonban a mai teljesítményed után nincs rá okom. Csodálatos vagy, pont mint édesanyád. — mosolyodott el, majd mintha eszébe jutott volna valami, felemelte mutatóujját. — apropó édesanya. Kedvesem, idejönnél kérlek?
A felszólításra barna, kissé őszülő hajú nő lépett elő a ház bomló falai mögül, szemeit csak végigvezette a jelenlévőkön, az én meglepődött arcomon viszont elidőzött. Egy halvány mosollyal és patakokban folyó könnycseppekkel sétált mellém, majd egy szoros anyai ölelésbe vont. Egy olyan ölelésbe, amelyben már több hónapja nem volt részem, amelyre mindennél jobban szükségem volt.
— Ez- Mégis?- Hogyan?? — dadogtam, egy értelmes mondtat se hagyta el a számat.
— Arra számítottam majd magadtól rájössz, Amy, ez azonban sajnos nem történt meg. Így aztán kérlek engedd meg nekem, hogy elmagyarázzam. — csoszogott közelebb Deucalion. — Esetleg észrevetted, hogy apád különösen viselkedik az elmúlt időben? Olyanokat csinált amelyekre ez előtt gondolni se mertél volna? — húzta fel szemöldökét. — Had segítsek, rémlik az, hogy virágokat ültetett? Rögtön gondoltam. — felelte arckifejezésemet látva. — Hogy egészen pontos legyek azok sisakvirágok voltak, pontosan olyanok amelyekkel anyádat mérgezte meg.
Szemöldökömet összehúzva néztem fel és le a férfin. — Ez valami vicc? Mégis, hogy várhatod el tőlem, hogy elhiggyem?
— Mint említettem anyádnak és nekem szoros kapcsolatunk volt, apád miatt azonban annak véget kellett vetnünk. Nem voltunk elég előretekintők, hibákat vétettünk, aminek következtében kibuktunk. Apád rájött. Rájött, hogy annak ellenére, hogy édesanyád ígérete ellenére nem felejtette el a farkas múltját és megint egy magam fajtával volt. Mérges lett, féltékeny, szomorú. Hát megpróbálta megölni a csaló feleségét, hogy megvédje a kislányát.
— A lányát, amely törvényesen nem az övé. — folytatta anya. — a lányát, aki két vérfarkas szülővel hatalmas erőre tett szert, ezzel kockáztatva a körülötte levők életét.
— Szerelmünk gyümölcseként hát te jöttél a világra, ezt viszont titokban kellett tartanunk a védelmedben. Nem volt könnyű, drágám, hidd el nekem. A végén viszont akaratunk ellenére kiderült, ezért keveredtél bajba. Mit gondolsz, apád miért a leghíresebb természetfeletti városba költöztetett, miért akadt ki amikor a vérfarkas csapattal barátkoztál? Miért akart visszacsalni magához, amikor látta nincs esélye? Hogy eltegyen téged is láb alól. Hogy ne legyen több teher az ő vállán. — vázolta a történetet, én pedig teljesen lefagyva bámultam magam elé. Mintha a világ fejjel lefelé forogna tízezerszer nagyobb sebességgel. Alig tudtam megállni a saját lábaimon, Derek ezt észrevéve szorosan körémfonva karjait biztonságot nyújtott.
— Miután a kórházból elszöktem, Deucalionhoz jöttem segítségért. — nézett rám anya sajnálkozón.
— Ezt láttad Hale házában eltöltött utolsó perceidben. — tette hozzá a férfi.
Akármennyire is szerettem volna kérdések halmát feltenni, vagy egyáltalán csak egy szót kiejteni ajkaimon, mintha cérnával varrták volna össze. Torkomban hatalmas gombócok keletkeztek, szemeim könnybe lábadtak, ökleimet pedig erősen összeszorítva néztem fel a két felnőtte.
— Sajnálom, hogy így kellett megtudnod Szívem. Ezek után azonban minden percünket együtt tölthetjük, csak szakadj el ettől a bandától és állj be hozzánk a falkába. — mosolygott keserűen édesanyám.
— Szórakozol velem? Két hónapon kereszül azt hittem halott vagy, most pedig kiderül, hogy egész idő alatt egy gyilkossal hancúroztál? Mégis mit vársz tőlem?? — üvöltöttem, majd a hirtelen szomorúságtól összerogyva kezembe temetve arcom kezdtem el sírni. Nagyon hiányzott. Mindennél jobban hiányzott. Apával soha nem volt ilyen jó kapcsolatom, őt nem hiányolnám, ha ő lenne a feltétel, minden kérdés és bizonytalanság nélkül belépnék, a rengeteg gusztustalan hazugság ellenére is. Ellenben nekem barátaim vannak, akik az utóbbi hetekben minden nap mellettem voltak, a tetteim minden következményét vállalták és a segítségemre voltak a nap összes percében. A világért se hagynám el őket.
Remegő lábakkal felálltam, s fejemet kapkodva néztem a két falka tagjait. Mosolyogva megráztam a fejem, majd a rettegő, mégis kíváncsi felekhez fordultam. A barátaimhoz, a legkedvesebb személyekhez, akiknek mindent köszönhetek. Mindenkit egyenként szoros ölelésbe vontam. Az utolsó tag Derek volt. Mélyen a szemébe néztem, arcát két kezembe vettem, majd egy lassú mozdulattal forró csókba vontam. A feszültség és minden bizonytalanságom elszállt belőlem, ahogyan a meleg érzés átjárta a testemet. Szerettem. Mindennél jobban.
— Nem megyek sehova, én ugyanis Scott McCall falkájának a tagja vagyok. — jelentettem ki büszkén.
VÉGE