Elemek akadémiája 2. - Nincs visszaút [2020] ~ [A FRISSÍTÉS SZÜNETEL]

Ötödik fejezet - 2. rész

Megpördültem.

Az Atia halvány fénye földöntúli derengésbe vonta Erik sötét tincseit. Elmosolyodtam.

– Pont téged kerestelek.

Egyetlen pislogás árulkodott csupán a meglepettségéről.

– Szolgálatban vagy? – kérdezte.

– Nem. Miért?

– A kastélyban kellene lenned. – Kutató pillantással billentette oldalra a fejét. – Kijárási tilalom van. Nem hallottad?

– Kijárási tilalom? – Aggodalom markolt a szívembe. – Történt valami?

Amikor elmentem, még szó sem volt ilyesmiről. Mi történhetett, hogy Anna Ivanovna ilyesmire szánta el magát?

– Semmi. Legalábbis nem hallottam semmiről. Csak kiküldték a körlevelet két napja, hogy este nyolc után kijárási tilalom van érvényben, azonnali hatállyal. – Elhallgatott, majd: – Nem láttad?

– Nem voltam itt – magyaráztam. – Haza kellett mennem, hogy... intézkedjek az örökségemmel kapcsolatban.

Bár szerettem volna határozottan, nyugodtan kiejteni a szavakat, mégis elcsuklott a hangom. Tudtam, hogy rengeteg időnek kell majd még eltelnie, mire képes leszek megbirkózni az ilyenkor rám szakadó érzelmek áradatával.

Erik bólintott. Szemébe bánat és szánalom költözött.

– Hallottam, mi történt. Őszinte részvétem.

Egy pillanatra végigsimított a karomon, mire a tűznegyedből áradó hő és az Atia meleg levegője ellenére is borzongás futott végig rajtam.

– Köszönöm – suttogtam elhalón. Megköszörültem a torkomat. – Beszélhetnénk valahol?

Erik gyorsan körülnézett, és intett, hogy kövessem. Elsétáltunk a negyedek mellett, és már épp, amikor azt hittem, a falba ütközünk, lefelé vezető lépcsősort pillantottam meg. Fogalmam sem volt róla, hogy van még egy szint alattunk.

Amit egyedül magadnak köszönhetsz, korholtam magamat némán. Ha több időt töltöttél volna itt, gyakorlással, biztosan nem ér meglepetésként ez a lépcsősor.

Le mertem volna fogadni, hogy Mark tud róla. Ahogy rajtam kívül mindenki más is.

A lépcső sötét volt, de amint ráléptünk a csúszásmentes, széles lépcsőfokokra, felgyulladtak az automatikus, falba süllyesztett fények. Hűvösebb levegő áradt felfelé, és a korlát is hideg volt. Lassan, óvatosan lépkedtem.

Odalent egy óriási, gyakorlatilag üres terem fogadott bennünket.

– Mi ez a hely? – kérdeztem.

– Gyakorlóterep a közös mágiahasználatra.

– Mire?

Erik elvigyorodott.

– Meg tudnál idézni nekem egy kis vizet?

A homlokomat ráncoltam ugyan, de Erik biztató pillantására beadtam a derekamat. Óvatosan lenyúltam a lelkem legmélyére, és előcsalogattam a mágiámat. Bár a levegő körülöttünk száraz volt, a Jenyiszej közelsége és a kinti hótakaró miatt könnyű dolgom volt. Hamarosan homlokráncolva, az állkapcsomat megfeszítve egyensúlyoztam jó néhány liternyi vizet magunk előtt.

– Ennyi elég lesz?

Hetykén akartam kérdezni, de még én is hallottam a küszködést a hangomban. Tényleg ideje volt megtanulnom uralni az erőmet.