Első fejezet - 1. rész

3.8K 150 18
                                    

Egyre szaporábban szedtem a lábamat a kanyargó, köves úton. A szűz hó szinte szikrázott mellettem a lemenő nap bágyadt fényében. Mélyet lélegeztem a fájdalmasan hideg levegőből, és vacogva bosszankodtam, amiért el kellett hagynom a kastély kellemes melegét.

De legalább otthon voltam. A gondolattól hirtelen lefékeztem, mire az eddig mellettem suhanó fehér kabátos fenyőfák mozdulatlanságba dermedtek körülöttem.

Otthon, ízlelgettem a szót, mintha még sosem találkoztam volna vele ezelőtt. És talán nem is ismertem a valódi jelentését, hiszen a szüleimmel szinte folyton úton voltunk, így az otthon számomra egyszerre volt mindenhol és sehol. Nem mondhattam, hogy ebben vagy abban a városban, országban nőttem fel, bár ha igaz, amit a szüleim állítanak, Magyarországon láttam meg a napvilágot. Persze, az elmúlt fél év eseményei után nehezen hittem el nekik bármit.

Tulajdonképpen egész életemben hazudtak nekem, nemcsak arról, hogy ők kicsodák, hanem arról is, hogy ki vagyok én. Elemhasználó. Vízmágus. Még mindig olyan lehetetlennek tűnt, mintha csak a képzeletem a szüleménye lett volna, de ahogy felemeltem a kezemet és a homlokomat ráncolva összpontosítottam, a hó olvadni kezdett körülöttem, apró vízcseppek buggyantak elő a mindent beborító fehérség felszínén, hogy aztán megrezzenjenek és lassan, nagyon lassan emelkedni kezdjenek.

– Lily!

Összerezzentem, és a vízcseppek lezuhantak, torz mintát rajzolva fagytak vissza a máskülönben érintetlen hótakaróra.

Felnézve magas, feketébe öltözött alakot pillantottam meg, és szívem azonnal repesni kezdett. Hirtelen kevésbé érdekelt a hideg, sietve indultam meg felé.

– Bocsi a késésért! – nyomtam puszit a szájára, és már húzódtam is el, felkészülve a hosszas dorgálásra, ám ekkor Alexei magához húzott és hosszan megcsókolt. Mosollyal az ajkamon, ám kissé gyanakodva kérdeztem tőle: – Ezt miért kaptam?

– Mert te vagy a hercegnőm és megérdemled? – vonta fel Alexei sötétbarna szemöldökét.

– Ja, persze! – A szememet forgattam. – Mit csináltál?

– Miért feltételezed, hogy csináltam valamit, és most így próbállak meg kiengesztelni?

Mert tudod, hogy egy ilyen csókért szinte bármit megbocsátanék? – gondoltam magamban, de inkább nem mondtam ki. Alexei így is épp eléggé el volt telve magától.

– És nem is haragszol, hogy késtem?

– Nyilván jó okod volt rá.

– Nyilván – visszhangoztam, és inkább bölcsen hallgattam arról, hogy azért indultam késve, mert túlságosan belemerültem az olvasásba. És nem, nem a tankönyveimet forgattam.

Kesztyűs kezemet az övébe csúsztattam, és elindultunk a kastély körüli úton. Szerencsére nem kellett attól tartanom, hogy megcsúszom vagy átázik a csizmám – Alexei tűzmágiájával a hó és a jég nyomát is eltüntette az útról. Irigyen figyeltem, hogy ilyen könnyedén az irányítása alá vonja az elemét, ha nem jelenik meg egy nagyon halvány függőleges ránc a homloka közepén, talán észre sem veszem, hogy koncentrál. Nekem bezzeg a legkisebb varázslat is hatalmas erőfeszítésbe került, ha pedig túl sokat használtam a mágiámat, szörnyen kimerültem.

Úgy éreztem, teljesen feleslegesen járőrözünk a kastély körül, de Anna Ivanova igazgatónőnek az előző félévben történt gyilkosságok és árulás után szent meggyőződése volt, hogy a kastély védelmének megerősítése elengedhetetlenül szükséges. Egyébként pedig ráfér az Atia tagjaira egy kis gyakorlás, csengtek a fülembe az igazgatónő metsző pillantással kísért szavai. Szívem szerint megkérdeztem volna tőle, hogy a gyaloglást akarta-e velünk gyakoroltatni, mert ha igen, sikeresnek nyilváníthatta az őrjáratokat.

Elemek akadémiája 2. - Nincs visszaút [2020] ~ [A FRISSÍTÉS SZÜNETEL]Where stories live. Discover now