Kifutó

118 14 130
                                    


20:32

Debóra és Egon halkan nyitott be a házba. Az édesanya levette telitalpú magassarkúját, az édesapa pedig felakasztotta zakóját. Megszeppenve álltak meg a konyha-nappaliban. Egyedül a konyhai villany égett, és rendetlenül hagytak mindent.

- Atyaúristen – motyogott Debóra.

- Ezek a kölykök haláliak – vigyorodott el Egon. Azok. Héda a festékes ruhájával terült el a kanapén, ecsettel a kezében. Vászna a bútor előtt állt, ami még várta a befejezést. Bence ugyanúgy a kigombolt inggel, meggyűrt farmerral lehajtott fejjel szuszogott a széken. Gerda az ő ölében terült el. Háttal dőlt a Szépszemű mellkasának, feje a fiú nyakhajlatában pihent, már-már esett lefele róla. Hortenzia a földön ült, nekidőlve Adrián lábának. Adrián hátracsuklott fejjel hortyogott. Noel szintúgy. Melinda Adrián combjaira polcolta fel lábait, ő is az asztalnál ült. Henrietta Héda mellett feküdt, a magassarkúiban.

- Ezt muszáj... – vette elő telefonját az édesapa, és elkészítette az év fényképét.

- Ez bűntetős kép – biccentett a gyerekekre Debóra. – Ezzel mostantól fenyegetni fogom őket – vigyorodott el kárörvendően.

- Na jó – sóhajtott a férfi. – Egyre gondolunk, ugye? – sandított feleségére, aki vadul bólogatott. Összedörzsölte tenyereit, aztán hangosan kiáltott fel mély hangján. – Kölykök! – mintha megremegett volna a ház. Noel sajnos, nem sajnos, de nem mélyalvó. Fejét ösztönösen kapta fel, szemei ki se nyíltak, de a hang irányába fordult.

- ¡Puta madre! – csattant fel meggondolatlanul.

- Na de fiam! – szólt vissza Egon, aki szintén tanult valamit a déliektől, s tudta, hogy Noel nem a legszebb kívánságokat hangoztatta el. – Szádra vigyázol, ugye?

- ¡Lo siento! – kért bocsánatot, akkor már nyitott szemekkel.

- Elaludtam a hátam – nyűgött Melinda, félig pislákolva.

- Gyerünk, gyerünk! – tapsolt kettőt az édesanya. – Mindjárt mehettek vissza aludni, de ez így nem állapot!

Bence csak hümmögött, miközben átkarolta Gerdát, mintha egy nagy plüssmackó lett volna. Melinda jajgatva feltápászkodott. Noel odabandukolt Henriettához, akit erőtlenül kezdett lökdösni a karját.

- Hermana – ejtette ki halkan a ,,testvér" szót női alakban. Köztudott volt, ha Zatterék fáradtak, nemrég keltek, esetleg roppant idegesek voltak, csakis a spanyol nyelvet használták. – Zenaida! – hördült fel mérgelődve.

- Te mi a szöszt keresel a földön? – húzta fel a földről az alvó Hortenziát Egon. – Felfázol... – Zsörtölődött. – Fiam! – bökte meg Adriánt, aki fújt egyet válaszként. – Az asszony miért ül a földön? – mordult rá. Hortenzia aközben ébredezett.

- Estét, Egon – nyögte álmosan.

- Oh, Babi! – tért magához Adrián, majd ölébe húzta a vöröst.

- Borzalmasok – legyintette le az édesapa.

Csigatempóban, de mindenki felébredett, pakolásztak – nulla életkedvvel –, majd elkezdték feltornázni magukat az emeletre. Fárasztó nap volt, leginkább lelkiekben.

...

10:23

Noel halk nyikorgásra ébredt. Szemeit felnyitotta. Bence volt az, aki abban a pillanatban préselte össze ajkait, bocsánatkérő pillantást szegezve felé, mert mozdult egyet az ágyon, ami fájdalmasan nyögött válaszként.

MostohajátékWhere stories live. Discover now