Mostohajáték

Éjszakai műszak

Oszkár levegőért kapott, ahogy kipattantak szemei. Nyelt egyet, halantékát megtörölte, ami nedves volt. Kézhátára nézett, mintha nem tudta volna, hogy izzadság volt az.

- Oszi? – Gerda halkan szólította őt, miközben kezét a fiú arcára simította. Oszkár körbe pillantott: fehér falak, váróterem, ahol a többiek aggodalmasan pillantottak rá. A kórház. Elaludt.

- Rémálom – rázta meg fejét. Összevonta szemöldökeit. Tényleg álmodta, amit álmodott. Egészen valósághű volt.

- Mit álmodtál? – érdeklődött suttogva Gerda. Bence levette szemeit a párosról, velük szemben ült. Héda kissé lecsúszva a széken üldögélt mellette, bokánál keresztbe tett lábakkal, kezeit pedig hasán pihentette. Ölét bámulta. Bence a kisasszony combjára simította jobb tenyerét. Noel rosszallóan felszisszent.

- Nyeld le a nyelved – szólt rá élesen Bence, mégis pont olyan halkan és finoman mondta, mint Gerda.

- Bence! – Henrietta már hangosabban figyelmeztette.

- Bocsánat – hajtotta le fejét.

- Lényegtelen – tudta le Oszkár ennyivel. A kórterem ajtajára sandított.

- Ne hazudj, főleg neki ne – Bence újra rájuk nézett, Oszkár pedig rá. Bence szemei valószínűleg ölni tudtak volna.

- Bence, vegyél be két Xanaxot – Gerda csak a fejét fordította el.

- Moderáld már magad, az Isten verjen hátba! – Melinda kimondta mindenki helyett azt, amit akart, csak kicsit durván. Erre mindenki vagy hangosan ocsúdott fel, vagy sikeresen felemelte tekintetét a padlóbámulásból.

- Értem én, hogy mindenki ideges, de lehetne, hogy halkan nyírjátok ki egymást? – Mirtill unott sóhajjal nyitott ki a szobából. – Unalmasak vagytok. De azt is hangosan csináljátok – tárta szét karjait.

- Mikor mehetünk be hozzá? – Noel figyelmen kívül hagyta a Polsovits lány megjegyzését.

- Körülbelül... – nézett vissza. – Mindjárt. Zselyke elköszön még tőle – bólintott, majd becsukta az ajtót.

- Mit mondasz ilyenkor egy nyolcévesnek? – súgta maga elé Héda. Karjai szorosabban fonódtak maga köré.

- Görcsölsz? – figyelt fel rá Gerda.

- Menstruálok – szipogott egyet, mintha fájt volna neki.

- Adjak bogyót? – gondolt fájdalomcsillapítóra Rebeka.

- Nem, köszönöm – rázta meg fejét azonnal. – Nem... már vettem be – mosolyodott el haloványan. Bence lehajtott fejjel felhorkant, alig hallhataóan. Héda tudta, hogy vigyorgott a fiú a nem létező bajusza alatt. Tudta.
Két perc múlva Ráhel nyúzott arccal és testtartással lépett ki. Nagy levegőt vett, miközben végignézett mindenkin. Gyönyörű haját hátra dobta válla mögé. Végül Csongor lépett mögé, s megfogta kedvese kezét. A férfiú biccentett a többieknek.

- Menjetek haza pihenni, srácok – motyogta orra alatt Ráhel, majd elindultak kifele. Az Aprócsapat válasz nélkül nézett utának. Melinda felállt, reménykedően pillantott befele. Adrián lépett elő.

- Végre – sóhajtott Rebeka. Ellökte magát a faltól, aminek támaszkodott és nagy léptekkel megindult. Meg se várta Noelt. Adrián mindenkit betessékelt, Bence volt az utolsó a sorban, de megállította a vállánál fogva.

- Mi az? – pillantott rá a Dollmayer.

- Gyere – biccentett fejével a büfé irányába. Bence összezavarodva ugyan, de követte barátját. Adrián megvárta, amíg halló- és látótávolságon kívülre kerültek. – Tudok mindent – mondta ki halál lazán, miközben pénzért kutakodott zsebében.