Labilitás

94 14 193
                                    


Debrecen, Magyarország
20:41

A kávéház már negyvenegy perce zárva volt, de az Aprócsapat másik fele várta haza a Noel szerint elkeresztelt ,,olaszokat". Hédát, Bencét, Gerdát és Melindát hatalmas adrenalinlöket repítette a többiekhez. Szinte futottak. Tudták, hogy nyitva volt az ajtó, és őket várták, ígyhát Melinda óriási vigyorral ajkain rontott be elsőnek a helységbe, mind a négyen egyszerre kiáltottak fel.

- Megjöttünk! – óriási örömmel bugdácsoltak be az ajtón. Héda majdnem orrabukott, mert a bőröndje megakadt a küszöbben, de Bence időben felrántotta mostohahúgát a padlónyalás elől.

- Halljátok, Milánó egyszerűen gyönyör... mi a jeges-tejeskávé? – Gerda izgatottan kezdett bele a sztorizásba, de amint végignézett a többieken, akaratlanul állt meg mondandója.

- Skacok, négy napot voltunk el... addig lefolyt a harmadik világháború? – motyogott maga elé Bence.

- A negyedik is – közölte lezseren, letörten Noel, aki belül támaszkodott meg háttal a pultsornak.

- Te csak inkább fogd be – szólta le Adrián, aki idegesen dobolt lábaival a magas bárszékek mellett.

- Te meg gondolkozz el magadon! – rivallt rá Henrietta.

- Hé, álljunk meg! – kiáltott fel Melinda figyelmetkérően. – Mi a faszt csináltatok? – mutatott rá Hortenziára. Hortenzia nagyokat szipogva volt leroskadva egy zöld asztalhoz, amin összegyűrt zsebkendők sokasága sorakozott. Teljesen szétesettnek nézett ki, még a haján is meglátszódott szegénynek, nem csak az arcán.

- Jesszus, Zia! – dobta arrébb csomagjait Héda, azonnal barátnőjéhez futva.

- Nem kell őt annyira sajnálni – horkant fel sértődötten Adrián.

- Kezdjük elölről! – tisztázta a dolog menetét Melinda. – Oh, pardon! – kapta kezét szája elé. – Észre se vettelek, úgy elbújtál Noel mellett – mosolyodott el kedvesen. – Hogy vagy?

- Történtekhez képest jól, köszönöm – cincogott visszafogottan Rebeka. A cukrászlány szorosan Noel mellett állt, belekapaszkodva a fiú bal karjába.

- Összevesztünk – nyögte ki hüppögve Hortenzia, ránézve Hédára.

- Vettük észre – préselte össze ajkait pengeélesre Bence. Nem éppen ezt várta hazaváró bulinak. Fogalma se volt arról, hogy mit kellett volna tennie, hiszen nem szólhatott bele Adriánék kapcsolatába, de mivel elöttük folyt le az egész, ezért nyilván oldalt kellett választani, amit nem akart.

- Miért vesztetek össze? – kérdezte halkan Gerda, leült egy sárga asztalhoz. Bence is követte mozdulatát, mellette foglalt helyet.

- Mert Hortenzia mindenbe többet lát bele – vont vállat Adrián.

- Rajtad volt a lány! – üvöltött rá Hortenzia. Mindenki nagyra nyílt szemekkel hőkölt hátra a vöröstől. Még Adrián is.

- Te jó Isten... – súgta maga elé Melinda kétségbeesve. Teljesen le volt taglózva. Hortenzia évente egyszer, ha így kikelt magából, ami azt jelentette, hogy a rosszak rosszához kerültek. Ő se volt a toppon, hiszen az utóbbi időben neki se volt stabil a lelkiállapota, nemhogy még végignézni, ahogy barátai veszekedtek egymással.

- Milyen lány? – pislogott nagyokat Bence.

- Az üzletvezető-helyettes, Emese – bökte ki Henrietta.

- Ki ne mondd a nevét előttem – mutatott rá Hortenzia fújtatva.

- Jaj, fejezd már be! – nyögött fel Adrián, tele volt a hócipője. – Zia, semmi sem történt, még hányszor mondjam el? – tette össze kezeit maga előtt. – Kurvára nem történt semmi! – tárta szét karjait. Hortenzia reszketeg sóhajokat hallatott, miközben barátja egyre jobban közeledett hozzá. Remegett a dühtől. – Emesét ki akartam rúgni, mert nem végezte jól a munkáját, de te egy fél kopogás után ránk nyitottál, és te mit láttál? – tette fel a kérdést ironikus nevetgéléssel.

MostohajátékWhere stories live. Discover now