Végszó, avagy a kibaszott Valentino

83 13 81
                                    


- Hogy érzed, fiam? – Debóra végszónak az egyik talán legérzékenyebb kérdést tette fel Bencének a telefonba.

- Nem tudom – nyelt egyet. Az erkélyen volt, saját szobájukban. Milánó sötétségbe borult. Esténkét kitámaszkodott a korlátra, csendben figyelte a várost, s gondolataival zsonglőrködött. – Nagyon szeretném, Anya. Nem is tudod, mennyire – motyogott fáradtan. Mindannyian fáradtak voltak, állva is el tudtak volna aludni. – De ez, hogy költözzek ide... – sóhajtott fel hangosan. Fejét lehajtotta, háta teljesen görnyedt, ahogy szinte már homlokolt a korláton.

Homlokolt.

- Nem értem, mit kínlódsz ezen, Kicsim – nógatta az édesanya. – Lehet, ez kell neked. Egy új kezdet, új hellyel.

- Ó, Anya! – horkant fel drámaian. – Ne gyere nekem ezzel a közhellyel! – forgatta meg szemeit.

- Bence, ne akard, hogy vonalon keresztül verjelek fejbe! – szisszent fel haragosan. – Hidd el anyád szavát.

- Mindig is elhittem, Mamita – vonta össze szemöldökeit. Noel és Henrietta tudat alatt tanította barátait, ha eddig nem vetted volna észre. – Van benne valami, nem tagadom – támasztotta meg állát tenyerében. – De nem akarlak titeket otthagyni. Főleg Hédát. Kell valaki mellé, lehet nem vagyok toppon Lina miatt, de őt Márk kísérti az álmaiban, hiába tesz úgy, mintha nem így lenne – morogta orra alatt. Igen, Bencét rémálmok kergették, ahogy Hédát is. Csak amíg Bence szembenézett velük, addig Héda menekült tőlük.

- Ki mondta, hogy nem költözhet veled a húgod? – találgatott értetlenkedve Debóra.

- Mit? – nyikkant meg Bence.

- Jól hallottad – Helyeselt. – Kell neki egy Thellman Márk mentes ország – hümmögött teátrálisan elgondolkodva, mire Bence akarva-akaratlanul kuncogott egyet.

- Anya? – Bence kíváncsian szólított.

- Igen?

- Miért nem jelentettétek fel? – a mostohafiú már sokadjára tette fel ugyanazt a kérdés félév alatt.

- Jaj, Kicsim! – nyűgött Debóra. – Ezt pont most kell? – Bence szinte látta maga előtt, ahogy édesanyja sajgó arcmimikával szorította össze szemeit.

- Mindig tereltétek róla a témát.

- Mert mindig ott volt a húgod – válaszolt vissza kapásból. – Előtte pedig nem igazán akartam ezt. Tudom, hogy nem szeret róla beszélni, se hallani.

- Anya, már beszél róla.

- Mi? – Debóra meglepetten kapott levegőért.

- Beszél róla. – ismételte nyugodtan. – Elmondta Linának a temetőben. És itt is beszéltünk róla, ami azt illetti... egész sokat – halvány mosoly húzódott ajkaira, büszkeség csilingelt hangjában.

- Bence, az anyád picsáját, miért nem tudunk róla apátokkal?! – kiáltott fel szémonkérően az édesanya, a háttérben hallható volt, hogy a kelleténél hangosabban csapott be valamilyen ajtót.

- Nem tudom! – kezdett el mentegetőzni gyorsan. – Nem tudom, azt hittem, Héda elmondta neked!

- Dehogy mondta! – csettintett nyelvével. – Állandóan az egyetemekről beszélgetünk.

- Ugye tudod, hogy nem igazán szeretne menni egyetemre? – Bence szája sarkában kellemetlen mosoly volt.

- Micsoda? – Debóra menten elájult. – Miért nem mondja ezt nekem, fiam? – kezdett kétségbeeseni.

MostohajátékWhere stories live. Discover now