Mostohajáték

Súlyok

,,A november-december mindig is hatalmas izgalmakat hozott, legalábbis annak biztosan, akinek szalagavatója volt. Mint Henriettának is. Henrietta nevét alig tudta kimondani a műsorvezető lányka, de mindenki tudta kiről volt szó, és egy kisebb fajta tömeg őrjöngő tombolásban tört ki. Henrietta a szemeit törölgetve fogott kezet osztályfőnökével, miután bal mellkasára lett szúrva az a bizonyos szalag. Hatalmas súly esett le válláról, úgy érezte. Aztán egy óra múlva keringőzött egy csodálatos habos-babos, csillogós-csipkés ruhában, amit ő maga szabott át. Nyilván. Ó, hogy mennyi időt, pénzt és szitokszót ölt bele, de megérte. Ragyogott. Aztán rá egy órára már szabadtánc volt. Noel nem vallotta be, de mindenki látta; könnyezett. Még miközben húgával táncolt, akkor is. Adrián és Hortenzia nevetve keringőzték körbe a termet. Melinda és Gerda a sarokban ültek, miközben a helyes fiúkra mutogattak egymásnak.

- Nem is rossz – ismerte el Héda Bence tánctudását, amikor felkérte őt egy táncra. Bence halkan nevetett válaszként, miközben közelebb húzta mostohatestvérét magához.

- Fejlődőképes vagyok, maradjunk annyiban – kellemetlenül pillantott el a kisasszonyról.

- Zavarba jöttél – préselte össze ajkait vigyorogva.

- Nem – továbbra se nézett le a lányra. Héda meglapogatta a fiú felsőkarját mondván, minden rendben volt. Bence dramatikus sóhajt hallatott, majd kiforgatta Hédát lágyan, aztán feszesen visszavonta magához. Lenézett, felvonta egyik szemöldökét egy csintalan mosollyal. Héda röviden szippantotta magába a levegőt orrán keresztül. Bence helyes volt, miközben táncolt. Sőt, helyes volt miközben pajkosan ingerelt valakit... mint például most őt. Helyes volt kiöltözve és helyes volt az úriemberiségével. Lassan andalogtak körbe, minden féle-fajta szóbeszéd nélkül, csak kapaszkodtak egymásba. Bence – fogjuk rá – magabiztosan vezette Hédát, de Hédát legbelül ez érdekelte a legkevésbé. Megismételhetetlen percek voltak. Mellkas-mellkasnak feszült, az ujjak erősen kulcsolódtak össze, a kémia valami nagyon bonyolult képlete vette körbe őket. A képlet mégis működött, bármennyire volt az bonyolult, pedig csak egyszerű táncról volt szó.

Bence megnyalta alsó ajkát, ami miatt automatikusan siklott tekintete Hédáéra. Hiba, hiba, súlyos hiba. Héda ajka csokoládébarna színű volt, méghozzá matt. Gerda múltkor említette, hogy a férfiakat a fényes, rózsaszín vagy piros ajkak vonzzák, amik fényesek. Természetesen ez a pszichológia miatt merült fel, persze a válasza megvan ennek a kijelentésnek, ami erősen a szexhez kapcsolható, de Bence nem ezen gondolkodott el, hanem azon, hogy Héda ajka se fényes, se rózsaszín vagy piros nem volt. Mégis vonzó. Talán azért, mert íves volt, telt és olyan közel volt hozzá, hogy tisztán látta ajkán a függőleges ráncokat/vonalakat/redőket, fogalma se volt arról, minek hívják azt, de látta. Szaggatott levegőt vett, még erősebben nyomta kezét Héda hátára. Felnézett, pislogott párat, kifújta a levegőt. Ez nem volt helyes.

- Elnézést, átvágunk! – Henrietta és az egyik osztálytársa vidáman táncoltak át közöttük, a mostoháknak alig volt idejük szétválni. Helyette mindketten hátráltak, felemelték kezeiket, és egy kaput alkottak a barátjuknak. Jót mosolyogtak, majd Bence már csak azért sem akart megszabadulni a pillanattól, ami már percekké nőtte ki magát. Nem volt senki, csak ők. Végre. Hédának is egyértelmű volt, hogy még nincs vége a táncuknak. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy nem volt kínos táncolni Bencével.

- Gyönyörű vagy, drága húgom – súgta Bence egy halvány mosollyal. Azzal, hogy a húgának szólította, nagyobb esélye volt a földön maradni és nem elszállni, álmodozni valami olyanról, ami illetlen lett volna. Bár tény az tény, gyönyörű volt. Hédát mintha egy hatalmas bóklabdával vágták volna fejbe, annyira láthatóan melengette lelkét a kedves mondat. Szemeiből ömlött a köszönet, megszólalni nem tudott. Bence olyan finoman szólt hozzá, hogy majdnem lehunyta szemeit az örömtől, de csak majdnem. Nem érte meg becsukni a szemeit és kiesni a momentumból."