Mostohajáték

Héda & Bence

Június 2.
Brassó, Románia

- Valld be – Bence lazán lépegetve nyitott be a szobába. Zsebeiből előhúzott valamiket, Hédának lövése se volt arról, mik lehettek azok, csak nagyokat pislogva bámult rá az ágyról. –, hogy a csávód egy zseni – lebegtette meg a kezében levő iratokat. Héda szemei kitágultak.

- Ne! – egyenesedett fel, sőt fel is térdelt a matracon, Bence pedig vigyorogva megállt előtte. – Hogy csináltad? – kapta ki kezéből. Bence sokkal hamarabb megszerezte az ikrek iratait, mint azt képzelték. Megvoltak az ikrek iratai, ami egy dolgot jelentett.

- Össze vannak pakolva a bőröndök? – hajolt le hozzá Bence, hogy egyenesen szerelme ajkára súgja a szavakat. Héda átkarolta nyakánál a férfiút. Annyira hiányzott neki az érintés, az érintése. Hiszen nem volt ő más, csak egy tinédzser anyuka, aki ugyanúgy tinédzser vágyakkal rendelkezett. Mintha apró sóhaj hagyta volna el ajkait, Bence pedig megkaparintotta a pillanatot és egy nedves csókban részesítette.
Héda érezte, hogy olvadni kezd, még közelebb húzta magához a férfiút, Bence pedig az ágyra térdelt, így már egymagasak voltak. Bence átkarolta a kisasszony derekát baljával, jobb tenyerét, pedig felcsúsztatta hasán keresztül, kifejezetten figyelve arra, hogy ujjait mellei között húzza föl, ne azokon keresztül, ugyanis Héda mellei azóta is érzékenyek voltak, a rossz értelemben. Bence mind az öt ujját átszántotta a fekete nyakláncon, ami azóta is mindennap lógott az édesanya nyakában, majd az ujjak szétterülve megálltak Héda nyakán. Héda levegőért kapott, de mégsem szakadt el a másik szájától, csak megfogta a fiú csuklóját, aki nemlegesen hümmögött bele a csókcsatába, mire Héda leengedte a kezét Bence csípőjére.

- Ügyes vagy – motyogta két sóhaj között neki.

Nem Márk volt az. Miért is lett volna ő? Kit érdekelt már Márk? Senkit. Bence bőre továbbra is puha volt, az ujjai finoman kulcsolták körbe a nyakát, mintha biztonságnak akart volna hatni a fogás, ami nyilván nem tudott, hiszen egy rossz fétisről volt szó, ami traumaként végződött.

- Héda! – Alma kiabált át a szobájából. Alma figyelte a kicsiket éppen. Héda nyűgni kezdett, Bence pedig halkan felnevetett.

- És aztán emlékeztetnek, hogy gyerekeid vannak – sóhajtott fel az édesanya, miközben lemászott az ágyról. Bence rácsapott a fenekére. – Anyád csipája! – sétált ki úgy a szobából, hogy vissza se nézett rá. Bence csak nevetni tudott.
Szóval az ikreknek voltak hivatalos papírjaik, azaz elhagyhatták az országot.
Bence már majdnem egy hónapja visszaállt a munkába, teljes gőzerővel dolgozott a Valentinonak a távolból, azóta kétszer is ki kellett mennie Milánóba rövidebb időre.

- Ki ez a gyönyörű kislány? – emelte a magasba Héda az egyik ikret, amint visszatért a szobába. – Jól aludtál, kislányom? – gügyögött neki vigyorogva, aztán összeérintette az orrukat.

- Ő melyik? – állt mellé Bence, megállás nélkül nézve a kislányt. – Ne, várj – intett megálljt. – Méda.

- Léda – préselte össze ajkát Héda, amint próbált nem elsüllyedni szégyenében.

- Kamu – vonta össze szemöldökeit az édesapa, közelebb hajolt lányához. – Oh – emelte fel szemöldökeit.

- Oh, bizony – bólintott Héda. – És még le se tudlak tagadni – sziszegte. Leült az ágyra, felrángatta pólóját. Bence úgy csinált, mintha meg lett volna sértődve a véleményre, de közben segített Hédának feltűrni a pólóját, hogy tudjon szoptatni.

- Ha bombát robbantasz mellette, akkor se kel fel – Alma robogott be a helyiségbe, karjai között a másik lánnyal.

- Majd apuci segít rajta – vette el tőle lányát Bence. – Ugye, manó? – simította meg arcélét a szuszogó babának.