Káosz

76 11 73
                                    


- Mennyire csesztem el? – tekintett fel az asztalról lassan Adrián. Két ujja közt már a sokadik cigaretta égett. Az asztal mögött ült, könnyes szemeivel. Megköszörülte torkát, ami miatt rekedt volt a hangja.

- Mármint mennyire basztad el? – emelte meg állát haragos tekintettel Noel, aki pár másodperce nyitott be az irodába.

- Úgyis lehet mondani – lehelte maga elé. – Tényleg megijesztettelek? – vezette csokoládébarna íriszeit a Noel mellett ácsorgó cukrászlányra. Rebeka aprót bólintott. – Nem akartam, ne haragudj – sütötte le tekintetét.

- Mi történt, amigo? – sóhajtott fel nehezen a félvér.

- Anyámék válnak – ejtette bele a cigarettát a hamutartóba. Adrián tekintete rideg volt, fagyos, semmitmondó. Egyszerűen megkövült az egész lényének az attitűdje.

- Bocs, mi? – hajolt előrébb teljesen ledöbbenten. – Adrián, minden egyes kibaszott nap itt vagyok, vagyunk veled, te pedig ezt most mondod el? – vonta föl szemöldökeit. – Most?! – hangsúlyozta ki. – És akkor mindenki csodálkozik, hogy mi a fasz van veled egész héten! – nevetett fel erőltetetten.

- Anyámék válnak – vont vállat, megismételve. – Ami nem lenne baj, de azon megy a vita, hogy kié legyen a hely – mutatott körbe, értve a kávéházra. – Ha nem tudnak megegyezni, akkor eladják. – Biccentett. Rebeka aznap este sokadjára döbbent le, Noelben pedig megállt a vérkeringés is.

- Te-tessék? – suttogta Rebeka. – D-de magát a kávéházat adják el, velünk együtt, v-vagy a helyet, és akkor nem lesz többé a presszó? – ujjait összekulcsolta, mellkasa elé szorította.

- A helyet adják el, és nem lesz többé a presszó, igen – bólintott lassan megint. Noel nem tudott mit mondani. Arcát kezei közé temette.

- Bazd meg, Adir – csúszott le az ajtófélfa mentén, aztán leült. Megdörzsölte homlokát. – Bazd meg, Adir! – csapott rá az ajtófélfára. Fejét hátradöntötte a fának, szemeit lehunyta.

- Megoldjuk – bökte ki a cukrászlány. – Megoldjuk – tette kezeit szája elé, ajkait közrecsípve ujjbegyeivel.

- Adrián, miért nem ezzel kezdted? – ejtette le karjait ölébe Noel. Azúttal már finoman pillantott rá, hangja is megegyezett tekintetével.

- Mert nem tudtam, hogyan kellett volna elmondanom – bámulta szüntelenül az asztallapot. – Sőt, anyáék azt is mondták, hogy ne is említsem egyikőtöknek se ezt, amíg döntés nem születik – fújta ki a füstöt ajkai közül. – Hortenziáról ne is beszéljünk – hunyta le szemeit.

- Megbántottad. Nagyon. Ugye tudsz róla? – harapott alsó ajkába Noel.

- Ő is megbántott – válaszolt azonnal a Vincze. – Tudod, mennyire bántó az, amikor nem bíznak benned? – súgta nehézkesen. Újra a dobozért nyúlt, amiből előhúzott még egy Marlborot. Meggyújtotta a nikotint.

- Szerencsére nem – rázta meg fejét. Felnézett Rebekára, akinek intett egyet, mondván üljön le mellé a padlóra. – Őszintén, haver – hesszelt rá komolyan. – Őszintén! – Ismételte. – Történt valami Emesével?

- Nem – rázta meg fejét. – Semmi. De kösz, hogy te is bízol bennem – horkant fel.

- Nem erről van szó – emelte meg kezét.

- Akkor minek kérdezted meg? – emelte fel hangját, közben rátámaszkodott szabad kezével az asztalon.

- Mert nem tudom, mit higgyek! – vágta rá élesen.

- Fiúk, ne! – Rebeka időben szólt közbe. – Elég volt – halkította le magát. – Zárjunk be. Aztán menjünk haza – pillantott kedvesen Noelre, utalva arra, hogy azóta is állt a hazakísérős ajánlat. – Főnök – nézett Adriánra. – Megoldunk mindent, oké? – arca bizalmas volt.

MostohajátékWhere stories live. Discover now