Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*10*

Két hét eltelt, Harry pedig minden egyes pillanatban azon volt, hogy kiverje a kékszemű fiút a gondolatai közül.
Hiába próbált a munkába temetkezni a szabadsága alatt is, és hiába járt el minden este Niall-el kiadni magukból a felgyülemlett feszültséget a night clubokba, egyszerűen nem ment. Akármerre nézett, bármire gondolt, mindig csak Louis-t, és az imádnivaló, szégyenlős mosolyát látta maga előtt.
Próbált nem rá, és a babára gondolni. A kisbabára, akinek ő az édesapja, minden bizonnyal, hiszen minden összevágott, és tudta, hogy Louis senki mással nem volt csak vele.
A második hét közepén, úgy döntött, hogy még egy héttel meghosszabbítja a szabadságát. Nem aggódott túlzottan a cég miatt. Zayn mindenről beszámolt neki, és ha valamire szüksége volt, mindig telefonos kapcsolatban volt Harry-vel. Néhányszor be is ment az irodájába, hogy alaposabban megmutassa Zayn-nek a dolgokat. A férfi nem mondta el a pakisztáninak, hogy hamarosan édesapa lesz. Bármennyire haragudott is a fiúra, egyszerűen nem viselte volna el, hogy valaki csúnyán beszéljen róla.
Még ő maga sem illette Louis-t semmiféle mocskos szóval, pedig neki joga lett volna rá, amiért becsapta őt, és egy ilyen fontos dolgot eltitkolt előle. Ezt a hatalmas dolgot, aminek még nem tudta, hogy örüljön-e, vagy inkább húzodjon be egy sarokba, és ne foglalkozzon többé vele. Már nem egyszer fordult meg a fejében, hogy annyiban hagyja a dolgot, és úgy tesz, mintha Louis-t sosem ismerte volna, a babáról pedig egyenesen tudomást sem vesz. De, ő nem ilyen. Ő nem tudná ezt megtenni Louis-val, valamint azzal az ártatlan aprócska babával, aki az ő véréből származik. Az édesapja nem így nevelte. Nem lenne rá büszke, ha látná mennyire nem foglalkozik a következményekkel. Mindennap azzal a tudattal feküdt le, hogy valaki a világban rá vár. Az a valaki pedig Louis Tomlinson volt, aki sírva kelt, és feküdt, csak ezt Harry nem tudhatta, mert nem akart Louis életének részese lenni.
Szerdai nap volt, amikor Harry édesanyja, Anne, megérkezett az Államokból egyenesen Londonba.
A göndör hajú fiú addig észre sem vette, hogy mennyire hiányzik neki Anne, amíg szorosan át nem ölelte.
Anne, Mr. Styles halála után költözött el. Úgy érezte Anglia már nem olyan, mint évekkel ezelőtt, és a férje temetése után, már Európát sem érezte a magáénak. Minden Desmond-ra emlékeztette őt. Annak ellenére, hogy mindene a férje, és a gyermekei voltak, muszáj volt lépnie, és egy új otthont keresni. Valljuk be őszintén, Harry sem szerette volna úgy látni a tulajdon anyját, hogy a fájdalom teljesen felemésztette őt. Így hát nem szólt semmit, hagyta, hogy Anne lépjen, gyászoljon, sírjon, és visszatérjen, amikor már úgy érzi, hogy London újra otthont ad neki, úgy mint két teljes évvel ezelőtt.
-Beszéltél az öcséddel? - kérdezte a nő, miközben vörösre festett körmeivel finoman megfogta teáscsészét, és óvatosan az ajkaihoz emelte a gőzölgő italt.
A konyha pultnál ültek mindketten, a Harry által készített teát fogyasztva, miközben jóízzel beszélgettek. Harrynek hiányoztak már ezek az anya-fia pillanatok, amikből régen olyan sok jutott, most meg talán évente egy.
-Pár hete volt itt-feszült meg a férfi, amint eszébe jutott a tulajdon, részeg öccse, akit saját maga kapart fel a padlóról, és fektetett le, hogy másnap útnak induljon a jó ég tudja hova, Harry pénzével.
A nő aprót bólintott, ajkai szomorú mosolyba futottak. Harry, gyülőlte így látni Anne-t. Két évvel ezelőttig mindig mosolygott, nevetett, és sütött. Harry imádta az édesanyja által készített finomságokat. Aki előtte ült, csak árnyéka volt a régi Anne-nek. A mostani nő, feketére festett haja a válláig, ért. A sminkje nem volt olyan csillogó, inkább fekete, mint az éj, egyáltalán nem illett a nő valódi személyiségéhez. Talpig feketében volt, és láthatólag fogyott, olyan volt, mintha egy madár ült volna előtte.
-Engem nem keresett. Megfeledkezett az anyjáról-motyogta ujjait ropogtatva az asztalon.
Harry átnyúlva az asztalon, megfogta a nő kézfejét, kedvesen megszorította.
-Nem feledkezett meg rólad, anya. Csak, tudod milyen.. Megvannak az ő kis baromságai.
Anne nem szólt semmit. Szorosan lehunyta a szemét.
-A családunk összeomlott. Apád nincs, az öcséd.. Te jó ég, az öcséd! Mi lett belőle? Hol rontottam el?
-Anya.. Anya, te sehol nem rontottad el-állt fel a férfi, hogy szorosan a karjai közé vonhassa a zokogó nőt.
Harry, úgy ölelte az asszonyt, mintha ő lenne a mentőöve, ami összetartja az utolsó, apró darabkáit. De, talán így is volt. Sosem gondolta volna, hogy a mindig életerős nő, Harry példaképe, most a karjai között fog sírni, az idióta fia miatt. Az alkoholista Marcel miatt, aki élte a világát, anélkül, hogy egy pillanatra is, de gondolt volna az édesanyjára, az apjukra, és a következményekkel. De, Harry által minden ügye el lett simítva. Még az is, amit Louis-val, az ő kis pici Louis-ával művelt.
-Te vagy az egyetlen csoda az életemben-simogatta meg a férfi borostás arcát. Harry szomorúan elmosolyodott, miközben megfogta a nő csuklóját. A szemei égtek az elfojtott könnycseppektől, mégsem hagyta őket aláhullni. Nem akarta, hogy az édesanyja gyengének lássa őt.
-Te vagy az én tökéletes, kisfiam. Büszke vagyok rád Harry. Minden, amit csinálsz tökéletes, te magad egy csupaszív, odaadó lény vagy, akit soha nem bánok meg, hogy megszültem-suttogta a nő, majd hosszú puszit nyomott a fia arcára. Két órával később, hívott egy taxit, ami elvitte a nőt a közeli hotelba.
Ahogy egyedül a lakásban ült, és csak gondolkozott, egyszer csak azt vette észre, hogy folynak a könnyei. Hiányzott neki a családja. Az édesapja, a mindig boldog édesanyja, és a régi Marcel, akit még nem ragadt magával a csúnya, ocsmány világ.
És legfőképpen Louis hiányzott neki. A fiú, akit egyetlen éjszaka alatt megismert, és egy másik éjszaka alatt egy olyan ajándékot kapott tőle, amiért nem lehetett soha elég hálás.

Két nappal később, amikor az édesanyjához tartott, a lámpa, egy boltokkal tarkított részen váltott pirosra.
Csendesen nézegelődött, miközben halkan ringatta a fejét a rádióból szóló zene ritmusára, amikor oldalra nézett a szíve pedig azonnal a torkába ugrott. Az egyik üzletben meglátta Őt.
Az ő drága, kékszemű Napsugarát...

Egyébként azt vettem észre, hogy a Hey Angel című sztorim óta egyre gázabbul írok. Már nem tudok olyan türelmesen, kifejezően írni.
Ez baj? :( látszik?
Remélem mindenki jól van. ❤️