Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*3*

-Gyere ide Tomlinson, hadd nézzelek-intett a konyhapult mellett ülő férfi, mire Louis szemeit forgatva megállt előtte, apró kezeit engedelmesen Liam jóval nagyobb tenyereibe helyezte.
Liam Payne, Louis legjobb barátja volt. Tökéletesen megértették egymást, annak ellenére, hogy a férfi három évvel idősebb volt, mint ő. Liam nagymamája, Louis-ék szomszédságában élt, mielőtt meghalt volna. A két fiú gyerekkoruk óta ismerik egymást. Liam-nek, Louis olyan volt, mint egy kistestvér. Mindig óvta mindentól, vigyázta a lépéseit, és vigasztalta, ha valami szomorúság érte. Ez az egész évekkel később sem maradt abba. Annak ellenére, hogy Louis még csak két hónapja érettségizett le, Liam pedig az apja cégénél dolgozik, mint társvezető, és csak hétvégente ér rá, a barátságuk sokkal erősebb, mint volt.
-Tökéletes, mint mindig-biccentett elismerően az idősebbik, mire Louis szégyenlősen húzta össze magát. Egy sima fekete póló volt rajta, amelyben a három hónapos, apró pocakja aranyosan kerekedett. Halványsárga rövidnadrágja feszesen ült rá a bőrére, míg tarka mintás zoknija, amely térde közepéig felért vidám színekben pompázott.
-Ne haragudj, amiért nem értem ide hétvégén, ahogy ígértem-fordult meg az idősebbik a bárszékén, arccal egyenesen a konyha felé, ahol Louis szorgalmasal állította elő Liam kávéját. Liam váltig állította, hogy olyan kávé, amit Louis főz nincs több az egész világon. - de szombaton muszáj volt egy kicsit pihennem, vasárnap pedig anyám jelent meg a húgommal, és vagy este tízig ott lebzseltek nálam. Köszi.
-Szívesen, de vigyázz nagyon forró-pillantott hátra a válla felett a fitalabbik, mielőtt eltűnt volna a hatalmas hűtőben.
Louis szerencsés volt, ami a várandósságát illette. Körülbelül egy hónapig hányt, nem bírta a szagokat, és még a vizet is alig bírta lent tartani. Amint belépett a második hónapban, a panaszait, mintha elvágták volna. Amit megkívánt jó ízzel megette, és lent is tudta tartani, anélkül, hogy gyomrat artalmát a wc-be ürítette volna. Az orvosa szerint ez normális dolog, hiszen nem mindegyik terhesség ugyanolyan.
-Az nem lesz kicsit sok? - fintorodott el az idősebbik Louis szendvicse láttán. A két kenyér szelet között vastag szalámi, és sajt szeletek helyezkedtek el, tetejére vékony uborka szeleteket halmozott, amit leöntött egy adag majonézzel.
-Nem tudom miről beszélsz-felelte a fiatalabbik teli szájjal, nem foglalkozva azzal, hogy a fél arcán majonéz, és uborka darabok terítették be.
Liam nevetve rázta meg a fejét legjobb barátja láttán, majd némán konstantálta magában, hogy Louis, számára a mindenséget jelentette. Ő volt az egyetlen ember, akire bármikor számíthatott, aki mindig megvígasztalta, aki egy szoros öleléssel mindent helyre hozott. Louis, Liam apró őrangyala volt, akiért még ölni is képes lett volna. A nemlétező kisöccse, aki mindig bajba keveredik. A legjobb barátja, akivel néha összevesznek, de azonnal kibékülnek, mert már évek során kiderült, hogy a barátságuknál semmi sem erősebb. Louis, Liam világa volt, akit egy évvel ezelőtt majdnem elveszített.
-Délelőtt ultrahangon voltam-szólalt meg a fiatalabbik, miután lenyelte az utolsó falatot.
-Nem is mondtad-pislogott nagyokat az idősebbik, jobb kezével a már kihűlt kávéja felé nyúlva.
-Nem kérdezted-vont vállat, mire Liam unottan megforgatta a szemeit, miután beleivott a forró italba. - És, minden rendben?
Louis szégyenlősen megsimogatta a pocakját.
-Igen. Erős a szívhangja, és megfelelően nővekszik-bólintott elégedetten.
-Kép?
-Van.
-És végre odaadod, hogy belerakjam végre a pénztárcámba, vagy még várjak két hetet?
Louis, szemeit forgatva kért egy kis türelmet Liam-től, majd indult fel az emeletre, egyenesen a szobájába.
Édesanyja nem volt otthon, a héten már a harmadik tizennégy óráját tölti a kórházban, mint ügyeletes főnővér. Louis már megszokta, hogy keveset látja Jay-t a munkája miatt, sőt már olyan is volt, hogy a fiú nem is látta napokon keresztül az édesanyját. A lányok, és a kicsik ilyenkor Mark-al szoktak lenni, rájuk még vigyázni kellett, ellenben Louis-val. Louis megtanult már gondoskodni magáról. Ha rumli volt takarított, ha éhes volt főzőtt, ha sok volt az edény elmosogatott. Jay büszke volt a legidősebb fiára, amiért ilyen talpraesett, és házias volt. Egy önálló, bátor fiatalembert látott, ha az ó kis kékszemű angyalkájára nézett. És sosem csalódott benne, vagy haragudott volna rá.
Louis egyszerűen tökéletes volt az édesanyja szemében.
De Jay nem látta, hogy legbelül Louis-nak segítségre, és az édesanyjára van szüksége, akivel olyan rég beszélgettek egy tea mellett, úgy, ahogy annak idején minden egyes este.
A házuk csendes volt. Szokatlan, mert általában a Tomlinson házat mindig gyerekzsivaj töltötte be. Még a fiú cipőjének a koppanása a parkettán is idegesítően hangosnak tűnt.
Louis, belépve a szobájába, azonnal a kis íróasztalához lépett, aminek fiókjában tartotta a kórházi adatlapjait, kórlapokat, valamint a terhességéről szóló, lapokkal teli, vaskos mappát is, amelybe a delelőtt folyamán helyezte el az ultrahang képeket is.
Csupán három vizsgálatot volt még, de minden alkalommal négy darab fotót kér. Az édesanyjának, Liam-nek, magának, és egyet még pluszba, hátha lesz alkalma odaadni az illetőnek, aki a másik édesapa szerepét töltötte be.
-Szia Pici!-simogatta meg mosolyogva a fényképkeretet az éjjeli szekrényén. - Nemsokára érkezem, és mesélek, csak Liam bácsi még itt van. De, ígérem, ha elmegy, egész éjjel csak a tiéd vagyok.
Cuppanós puszit nyomott a képre, majd felkapva az asztalra kihelyezett mappát, kisietett a szobájából, egyenesen le a lépcsőn.
A legjobb barátja még mindig a konyhapultnál ült, miközben telefonján gépelve dúdolt valami Louis számára ismeretlen dallamot.
-Parancsolj-csúsztatott elé egy fekete-fehér képet, amelyen az ő apró kisbabája szerepelt, még igencsak fejletlen állapotban. De, Louis már akkor csodálatosnak ítélte meg a babáját.
Liam szórakozottan fésülte ki ujjaival a homlokába hullott, göndör tincseit. Körülbelül két hónapja növesztette a haját, amit többé nem zselézett, és nem állt vele órák hosszát a tükör előtt.
-Tehát, ez a kis lime..
-Ne nevezd lime-nak a gyerekem!
-Tehát, ez az aprócska.. Valami-korrigált az idősebb, nem foglalkozva a mögötte álló Louis-val, akinek a szeme már szikrákat szórtak. - az én keresztlányom!
A kékszemű fiú halkan felnevetett, tenyerét a pocakjára simítva. Már most imádta éreztetni a babájával, hogy mennyire szereti, és, hogy mennyire fontos neki az aprócska lény.
Liam szótlanul nézte az apró képet, majd néhány másodperc múlva egyenesen Louis csillogó kék szemeibe nézett.
-És, az apja Louis?
Louis testében megállt az ütő, még levegőt is elfelejtett venni. Liam, szinte lyukat égetett belé a pillantásával, várva a választ, ami sosem érkezett meg megfelelően.
-Tizennyolc éves vagy Lou-szólt halkan. - még csak egy gyerek.
A fiatalabbik fiú lebiggyesztett ajkakkal bámulta a mamusza plüss anyagát, miközben vörösre szinezett ujjait csavargatta. Igyekezett nem sírni, de olyan nehéz volt neki megállni!
-A gyereknek van apja, és szüksége lesz rá, ahogy neked is, hogy valaki segítsen nevelni. Az pedig nem lehetek én, vagy az anyád, akinek még négy kicsi a nyakán van-mondta szigorúan.
-Én.. Én nem mondhatom el neki-suttogta megtörten. Védelmezően átölelte magát. - Nem.. Megint.. Megint..
Liam szorosan lehunyta a szemeit, majd megfogva Louis pocakját szorongató jobb kezét, és az ölébe húzva magához ölelte a remegő fiút.
-Ő nem Marcel, Louis. Harry más. Harry nem bántana, tudom-puszilt bele a hajába. Az aprócska fiú halkan sírdogálva bújt az idősebbik mellkasához.
A szíve vérzett.