Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*47*

Liam alig tudta lefékezni az autóját a park bejárata előtt. Szerencséje volt, hogy nem ment neki az árok menti hatalmas tölgyfának. Idegesen csapta be maga mögött az ajtót, a kulcsot hátra passzolta a válla fölött Niall-nek, aki kapkodó mozdulatokkal, de sikeresen elkapta a felé repülő tárgyat. Liam az árkot átugorva futott, kezében telefonját markolva, a parkban volt világítás, de pechére leszállt a köd is.
Az ágyban feküdt már, éppen lefekvéshez készülődtek, amikor megkapta Louis üzenetét. S. O.S- állt az üzenetben, a férfi pedig gondolkodás nélkül pattant ki az ágyból, hogy aztán Niall-re parancsolva mindketten öltözni kezdjenek. Gyerekkoruk óta egy bevált módjuk volt arra, hogy jelezzenek a másiknak ha valami bajba kerültek, és segítségre szorult valamelyikük. Louis soha nem szokott ezzel viccelni, felesleges dolgok miatt nem szokott üzenetet írni, csak akkor, ha tényleg valami nagy baj történt. Liam ismerte már annyira, hogy tudja nagyon ritkán kért segítséget. Az úton nagy vonalakban felvázolta Niall-nek a helyzetet, és szerencsére meg is találták a fiú tartózkodási helyét annak ellenére, hogy telefonon már nem érték el. Louis soha nem szokta kikapcsolni a helymeghatározást a mobilján, ez pedig nagyon nagy segítségnek bizonyult.
A park néhány háztömbnyire volt a lakástól, amiben Louis édesanyja lakott, a két utcányira Harry külvárosi házától. Jó messzire eljött-gondolta Liam, miközben vadul kalapáló szívvel sarkon fordult. Niall pár méternyire lemaradva tőle követte őt, telefonjának vakuja élesen világított előtte. Mindegyik fa tövét megnézte, vadul pásztázta a területet, kissé hunyorogva a köd vaskos fátylán át. Amikor már azt hitte, hogy Louis sehol sincs, meglátott egy padon kuporgó, reszkető alakot.
-Niall! Siess már! - kiáltott hátra, mire Niall bólintva megszaporázta a lépteit, így szinte egyszerre értek a hatalmas Angyal szobor elé. Louis a padon kuporgott, arcát felhúzott térdei mögé rejtette. Liam magában hálát adott az égieknek, amiért egyben megtalálta a fiút. Külső sérülés nem látszott rajta, csak az, hogy mennyire magába volt roskadva, ezt meg tudta állapítani abból, ahogy a vállai álltak. Egész testében reszketett, hiába a kabát, a cipő ha Louis nem volt jól, pedig nem is volt aznap éjjel olyan hideg, mint ahogyan azt az ember gondolná. A padon, közvetlenül a fiú mellett a telefonja hevert, folyamatosan rezgett, a képernyő világított. Harry- állt a képernyőn. Liam fogait összeszorítva húzta fel az orrát, és kerülte ki a macskakövön a nagy tocsát. Louis, hányt. Hányt, de nem is egy alkalommal az ide vezető útja során. Egyszer hányt a sarkon, egy buszmegálló előtt, végül pedig itt.
Felpillantott Niall-re, aki néhány lépésnyire állt meg tőlük. Szomorú arccal nézett a fiúra, látszott rajta, hogy magában Harry-t átkozza, pedig még nem is tudta, hogy mit tett a férfi ezzel az ártatlan lélekkel. Meg amúgy sem akarta megzavarni Liam-et. Louis az ő legjobb barátja volt. Nem.. Louis a testvére volt, és most hihetetlen nagy szüksége volt a barna hajú férfira.
Liam sóhajtva foglalt helyet barátja mellett. Karját átvetette a reszkető kis testen, arcát Louis vállába fúrta.
-Itt vagyok, Lou-motyogta nyomott hangon, kezével óvatosan megszorítva a fiú vállát. - Haza jössz velem, oké? Velem maradsz, és vigyázok rád.
Louis aprót bólintott, de aztán testén ismét végig futott egy remegés, hangja elcsuklott. Éppen csak annyira emelte fel a fejét, hogy oda tudjon bújni a legjobb barátjához, de Niall-nek éppen elég volt a látvány ahhoz, hogy a szíve meghasadjon. A kékszemű arca vörös volt a sok sírástól, és olyan fájdalom ült rajta, amilyet emberen még azelőtt soha nem látott. Zokogva esett Liam mellkasának, aki azonnal átölelte két karjával védelmezően. Tartotta őt. Megakadályozva, hogy Louis darabjaira essen, ő volt a mentőöv, körül ölelte, és nem eresztette.
Liam, Louis haját simogatta, miközben valamit folyamatosan motyogott neki, amit Niall nem érthetett. Felfelé pislogott, nehogy könnyei utat találjanak maguknak, hiszen neki erősnek kellett maradnia. Kettejük közül mindig ő volt az erősebb, akire Louis mindig is számíthatott. Liam óvta, vidította fel, mesélt neki, amikor éjjel nem tudott aludni.. Amikor éjjel átszökött hozzá, Liam-ezt pedig nem érdekelte, hogy másnap korán kell kelnie a hülye érettségi miatt. Louis-nak szüksége volt rá, ő meg ott volt, és erős volt. De, most hogy maradjon az, amikor Louis ilyen állapotban volt? Borzalmas volt így látnia.. Ilyen elesettnek, sértettnek.. És erről csak is egy ember tehetett.
-Ni? Szívem, előre mennél, kérlek? Felmelegítenéd az autót? Pár perc, és mi is utánad megyünk-kérte Liam rekedten, könnyektől csillogó szemekkel. Niall szemeit lehunyva bólintott, majd telefonját előre irányítva elsietett a keskeny, macskaköves úton.
Liam visszafordult a kékszeműhöz. Ujjaival Louis haját babrálta.
-Nem kell elmondanod, hogy mi történt. Nem kérlek rá, de ha készen állsz nekem bármikor, bármit elmondhatsz. Haza jössz velem, megfürdesz, és eszünk valamit, aztán lepihensz. Ki fogom kapcsolni a telefonod, anyádnak viszont ki kell valamit találnunk, mert kérdezősködni fog. Vagy, ha szeretnéd beszélhetsz vele. Oké? - húzta fel a szemöldökét az idősebbik, mire Louis óvatosan biccentett egyet. Liam aggódalmasan mérte végig. - Fel tudsz állni?
Újabb bólintás.
-Gyere, foglak-húzódott el a barna szemű. Megvárta, míg Louis távolódni kezd tőle. Kezét a derekára csúsztatás a kabátja felett, és szépen lassan állásba húzta a fiút. Louis szipogva törölte le a könnyeit. Lehunyta a szemeit, majd kis idő múlva kinyitotta őket.
-Mehetünk-motyogta. - Kérlek.. Lassan menjünk. Nagyon fájnak a lábaim, Li..
Liam összeszorította a fogait. Harag gyulladt bensőjében, ahogy arra gondolt, hogy Louis-nak egészen idáig kellett futnia egy olyan mocskos, szemét alak miatt, mint Harry Styles. Legszívesebben elment volna hozzá, hogy valami jó modorra tanítsa, amiért így bánt a legjobb barátjával. De, tudta jól, hogy Louis az erőszak legkisebb gondolatát is elítélte, nem akart neki csalódást okozni.
Egy hosszabb sétát követően, mindketten megéreztek az autóhoz. Niall a vezetőülés felőli oldalon ült, kezeit a kormányon tartotta.
-Én vezetek. - mondta egyszerűen, amikor Liam kinyitotta a hátsó ajtót, és besegítette rajta a fiút. Ő maga is beszállt.
Fél kettő múlott. Ekkor értek Liam, és Niall közös belvárosi lakásához. Azelőtt Louis még egy alkalommal sem járt itt. Hogy is járt volna, amikor Liam egyik napról a másikra hanyagolni kezdte őt, miután összejött az Ír férfival? És, Louis akkor sem problémázott.
Kicsi, de tágas lakás volt. Két szoba, nappali, konyha, fürdő, egy kis folyosó, WC, erkély. A tompa fény bántotta Louis szemét a nappaliban. A kanapén ült, kezét a pocakján pihentette. Minden olyan idegen, olyan ismeretlen volt számára. Délelőtt még minden rendben rendben volt körülötte. Boldogan ölelte át élete szerelmét, a gyermeke édesapját, várta, hogy haza jöjjön, miután együtt töltötték a fél napot. Hogyan jutottak el idáig? Louis gondolatai túl csordultak. A feje zúgott, a szíve meghasadt, és ismét azon kapta magát, hogy sírni kezd. Liam abba is hagyta a beszélgetést a párjával. Louis látta, hogy Niall a kabátjáért nyúl, arcán bűntudat ült, sajnálkozás. Sajnálat, Louis utálta amikor sajnálták.
-Hova megy? - kérdezte a tizennyolc éves fiatal, miután Niall sietősen kilépett az ajtón, nem foglalkozna ezzel a kései órával.
Liam nem válaszolt, nem is kellett, mert a kérdése után, Louis rájött, hogy Niall biztosan Harry-hez ment. Valamiért mindig elfelejtette , hogy a két férfi nem csak együtt dolgozik, hanem legjobb barátok is. Louis titkon reménykedett is, hogy Niall így tesz. Harry a saját maga legnagyobb ellensége volt, és Louis-nak csak rossz képzetei voltak arról, hogy mit fog tenni később magával ha igazán dühbe gurul.
-Zuhanyozz le, addig összedobok valamit-dörzsölte meg fáradtan az arcát az idősebbik.
-Nem vagyok éhes-rázta a fejét a kék szemű. Nem érezte úgy, hogy ennie kéne. Gyomra golflabda méretűre zsugorodott.
-Lou.. - dorgálta Liam fejét rázva. - enned kell valamit. A jó ég tudja, hogy mennyit hányhattál.
-Sokat-Louis a vállát vonta, miközben ujjaival fekete pulóverének anyagával játszadozott.
Liam a szemeit forgatta, aztán felpattant. Fejével a fürdő irányába mutatott.
-Na, irány. Ne mondjam még egyszer.
Fél órával később, Louis frissen zuhanyozva feküdt Liam ágyában, a Niall-el közös szobájukban. Liam vastag, fekete köntösét viselte. Fázott, remegett a fáradtságtól, de egyszerűen nem bírt elaludni. Evett is egy keveset abból a pirítósból, amelyet legjobb barátja készített neki, csupán pár falatot. Ha többet evett volna, biztosan kihányná. A könnyek csendesen folytak végig az arcán, miközben elmesélte a történeteket Liam-nek. A legelejétől. Nem hagyott ki egy részletet sem attól kezdve, hogy Zayn eltörte az orrát. Az SMS-ek, a pisztoly, Zayn és Marcel együtt, Austin, a mappák, Olivia..
Liam nem tudott mit mondani. Felfoghatatlan volt az egész, és az, hogy igaza volt Olivia-val kapcsolatban dühitőnek bizonyult. Bár igaza volt, mégis azt kívánta bár csak ne lett volna.
-Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy nem kell félnem Harry-től , mert nem olyan, mint Marcel?
-Igen-felelte csodálkozva az idősebbik.
Louis szomorúan elmosolyodott.
-Igazad volt. Harry sokkal rosszabb.

***

Az egész ház romokban állt. Harry mindent fel forgatott.
A nappaliban ült. Miután megérkezett, töltött magának egy pohár whiskey-t, az agya meg hirtelen elborult, és neki esett a bútoroknak. Az üveg dohányzó asztal sem úszta meg. Hosszú órákon keresztül kereste Louis-t a városban, sikertelenül persze. Fogalma sem volt arról, hogy szerelme hol lehetett, de remélte, hogy biztonságban az édesanyjánál. Gyűlölte magát ez nem kifejezés. Bánta a múltban tett összes pokoli tettét, amelyre most a mai nappal fény derült. Hogy lehetett ilyen ostoba? Louis kicsúszott az ujjai közül, mint a víz. Nem csoda, hiszen nem bánt vele fényesen, hazudott neki hónapokon keresztül. Annyira félt az érzéseitől, hogy nem mert róluk beszélni, és amikor végre erőt gyűjtött, akkor már késő volt. Louis eltűnt, Harry pedig szokásosan felégetett maga körül mindent.
Azon kapta magát, hogy elfogott egy üveg ital. Részeg. A kezében tartott pohár megroppant a fogása alatt, de fel sem fogta, hogy mi történik körülötte. A borostyán cseppek, amelyek a tenyeréből hullottak alá, beterítették a padlót egy kisebb tócsát alkotva. Sírni kezdett, mint egy kis gyerek. A feje ködös volt, de csak Louis-rá bírt koncentrálni, miatta pedig nem volt rest sírni. Ő megérdemelt mindent. Az egész világot, Harry-nek kellett volna annak a személynek lennie, aki lehozza neki a csillagokat az égről.. Megmutatja neki, hogy mennyire szereti, hogy mennyit is ér.. Ehelyett? Louis eltűnt, ő meg részegen zokogott a padlón ülve.
-Mit csináltál magaddal te barom?! - jelent meg előtte egy vékony alak.
Harry lassan nézett fel. Homályosan látott, szemei keresztbe álltak. Nem bírta tartani a fejét, álla a mellkasán landolt.
Niall ijedten nézett végig a katasztrófa sújtotta területén, mielőtt letérdelt volna barátja elé. Aggódalmasan pillantott le a véres tenyerére, amelyen egy hosszú vágás éktelenkedett.
-Niall? - kérdezte Harry bágyadtan.
-Ki más lenne te seggfej? Na, gyere. Segítek-nagy nehezen felemelte az ernyedt férfit a földről. De, nem volt könnyű dolga. Harry magasabb, és nehezebb is volt, mint ő. Így, hogy semmit nem segített, Niall cipelt a saját, meg az ő súlyát is fel a lépcsőn, egészen a szobájáig. Grimaszolva lökte Harry-t az ágyra, majd eltűnt a fürdőszobában. Harry nyögdécselve fordult az oldalára, amikor Niall visszatért az elsősegély dobozzal, meg néhány fájdalomcsillapítóval, aztán neki látott kitisztítani Harry sebét.
-Meg sem érdemled, hogy itt legyek-morogta az orra alatt a fiatalabbik, miközben kicsit sem finomkodva betekerte a kezét.
A göndör arcát a matracba nyomta.
-Tudom-felelte nyomott, vontatott hangon. - Egy idióta barom vagyok, igaz Nialler?
-És, még kedvesen nyilatkoztál magadról.
Niall végzett, összepakolta a kis piros dobozt. Harry borzalmasan nézett ki. Talán utoljára akkor látta ilyen állapotban, amikor öngyilkosságot akart elkövetni miután az édesapja meghalt. Akkor még Zayn is itt volt, nem csak ő. Nagyon aggódtak Harry-ért, most is rettenetesen aggódott a göndörért.
-Mindenről tud. A mappákról-nyögte a férfi, fájdalmas grimasszal az arcán. Ugyanolyan kitekeredett pózban feküdt, mint percekkel ezelőtt csak annyi különbséggel, hogy Niall ráhúzta a testére a takaróját. Különösebben nem érdekelte, hogy reggelre biztosan elfekszi a nyakát. Megérdemli.
-Mit hittél Harry? - sóhajtott fel a szőke, fel állva az ágy széléről. -Hogy Louis soha nem jön rá?
-Megcsaltam-szakította félbe a férfit
Niall szemöldökei összeszaladtak. Aztán gúnyosan elmosolyodott. Undorodott a legjobb barátjától.
-Sunbury ball? Olivia jól gondolom?
Harry nem felelt.
-Tehát Liam-neki igaza volt-morogta. Megrázta a fejét. - Ki mondta el neki?
Austin köphetett volna?
Harry nem felelt. Niall szemeit forgatta. Valószínűleg elaludt, majd holnap beszélget vele. Túl részeg volt a rendes kommunikációhoz-gondolta. Már éppen kifelé indult a szobából, amikor Harry motyogására lett figyelmes. Megtorpant, visszafordult.
-Mi van? Mit motyogsz?-rázta meg a fejét értetlenül.
-A Nap..
-Mi?
-Nem süt a Nap, Niall.
Niall zavartan pillantott a háta mögé. A függönyök be voltak húzva, a redőny lehúzva.
-Hát persze, mivel éjjel három negyed négy van, Harry. Csak az éjjeli lámpád ég-legyintette le a göndör, de szemei azonnal elkerekedtek, amikor még hallotta a férfi halk sírását.
-Az én Napom.. Az én Napsugaram, elment az én Napsugaram-sírta, ujjaival a lepedőt markolva.
Niall nagyot nyelve lépett vissza az ágyhoz, és ült le, közvetlenül Harry teste mellé. Vékony karjával átölelte a férfit.
-Niall, vigyázol a Napsugaramra igaz? Vigyázol a babámra, és a Napsugaramra?
-Vigyázok-csuklott el a hangja. Már érti, hogy Liam miért sírt, amikor Louis is. Ez borzalmas érzés.
-Annyira szeretem őt..
-Tudom.
-Ő az én csodálatos Napsugaram, nélküle semmi vagyok.. - motyogta a férfi, mielőtt elaludt volna a legjobb barátja karjaiban..