Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*22*

Amit Louis a legjobban utált az egész terhessége alatt, az a hányás volt. Már kiskorában utált hányni, amikor beteg volt, ez a fóbia pedig elhatalmasodott felette, amikor teherbe esett. A keserű, sárgás epe, amit kihányt, szinte gúnyosan mosolygott vissza rá a kezében tartott ágytálból. A torkát szinte marta, és a szájíze sem volt valami kellemes.
-Ennyi volt?
Fáradtan bólintott, hagyva, hogy az édesanyja kivegye a kezéből a tálat. A feje majd szétszakadt, és borzalmasan szédült. Óvatosan visszafeküdt az undorítóan kórházszagú párnára, és behunyta a szemét, miközben figyelmét próbálta elterelni, nem arra gondolni, hogy mennyire rettenetesen érezte magát a kialakult szituációtól. Csak arra emlékezett, hogy miután kitakarított, elment zuhanyozni. Annyi maradt meg benne, hogy rettenetesen szédült, és ki akart szállni a zuhany alól, azután teljes képszakadás. Egy kórházi szobában ébredt az orrfacsaró fertőtlenítő szagra.  A főorvos elment, miután közölte vele, hogy alacsony a vérnyomása, a cukra drasztikusan a normál átlag alatt van, viszont a kisbabával minden rendben van. Reggel újabb vizsgálatokat végeznek majd rajta, és csak azután hagyhatja el a kórház területét. Pechére, pontosan abba a kórházba szállították, ahol az édesanyja dolgozott, és éppen éjszakai műszakban volt. A kis szobában, senki más nem volt rajta, és az édesanyján kívül, ez pedig borzalmasan bántotta őt. Talán Harry nem is jött utána a kórházba? Ennyire nem érdekli őt?
-Édes kicsikém..-puszilta meg a homlokát az édesanyja, miközben helyet foglalt a kis széken, amelyet közel húzott fia ágyához. Louis, hagyta, hogy Jay, óvatosan megfogja a kezét, amelybe infúziót vezettek. Kissé kellemetlen érzés volt, ahogy a tű feszült a bőre alatt a tű, de abban a pillanatban ez volt a legkevesebb baja.
-Jól vagyok, anya-motyogta lehunyt szemekkel.
-Ha jól lennél, nem itt kötöttél volna ki-Jay rosszallóan ingatta a fejét, de ahogy ránézett a fia sápadt arcára, a vonásai automatikusan megenyhültek.
-Csak a szokásos rosszullétek. Rossz pillanatban szédültem meg, nem tudtam kiszállni a zuhany alól. Most már jobban vagyok, vagyis leszek-magyarázta, halvány mosolyt villantva az édesanyja felé.
Jay hangosan felsóhajtott.
-Biztosan túl hajszoltad magad. Nem pihentél.
-Anya, egésznap pihentem.
-Ha otthon lennél, az ilyen dolgok biztosan nem történnének meg veled-morogta.-Biztos helyed lenne, és vigyázna rád mindig valaki.
Louis kinyitotta a szemét, fejét lassan az édesanyja felé fordította. Arcán furcsa grimasz ült.
-És erre mi a garancia? Te sosem vagy otthon, mindig dolgozol. A lányok két hetente apánál vannak, ahogy most is. Szerinted ki talált volna meg? És, biztos helyem van, anya. Biztosabb, mint eddig-mondta halkan.
-Kicsim..Nézd meg, hol vagy most is. Megint, egy Styles miatt..-mondta a nő, mélyen belenézve fia fáradt szemeibe.-Különben is, most hol van? Mert nem látom.
Louis hatalmasat nyelt, próbálva legyűrni a torkában képződött gombócot, amely a közelgő sírását jelezte. Fogalma sem volt, hogy hol van a férfi, de csak remélni merte, hogy nem hagyta csak úgy itt a kórházban, terhesen.
-Ő csak kihasznál, kincsem. Nem jó ember, ezt biztosra mondom. -Jay újra megfogta a fia kezét, és Louis már készült, hogy elhúzza az érintése elől a kezét, amikor eszébe jutott Harry arca. Soha nem látta még ilyennek, mint akkor, amikor rákiabált. Nem ismerte fel a férfi finom vonásait, amiknek akkor hűlt helyük sem volt. Egy olyan ember állt akkor előtte, akit nem ismert, de mégis Harry testében volt. Az ő szerelme testében lakozott valaki. Ők nélkül kiabált vele, pedig ő csak egy aprócska ajándékot szeretett volna átadni, amit egész délután készített a műhellyé átalakított vendégszobában. És, mivel olyan kevés időt töltöttek együtt, gondolta meglepi egy kis vacsorával. Aztán eszébe jutott, hogy Harry mindig olyan jó volt hozzá. Eszébe jutott, hogy minden éjjel átölelte őt, kedves szavakkal illette, beszélt hozzá, és a tenyerén hordozta Louis-t. Mindig a kedvében járt, mosolyt csalt az arcára, és elfeledtetett vele minden rossz dolgot. Harryvel még az idő is másképpen telt. Általában minden perc lelassult, amikor megcsókolta őt, vagy éppen hagyta, hogy elvesszen azokban a csodás zöld szemekben. Amikor pedig a karjaiban tartotta Louis-t, akkor úgy érezte, mintha az egész világ is egy sokkal jobb hely lenne. Bár, Harry a világot jelentette számára. És, ha Harry nem lenne többé, Louis összezuhanna.
Kihúzta a kezét Jay fogásából, és a pocakjára helyezte. A kisfia biztosan még aludt, hiszen nem érezte a rúgásait, csupán a finom mocorgását, amely jó érzéssel, melegséggel töltötte el.
-Harry igen is jó ember. Tudom. -mondta határozottan. Jay, homloka ráncba szaladt, miközben összefonta mellkasa előtt a karjait.
-Csak pár hete élsz vele. Kétlem, hogy azalatt az idő alatt, te kiismerted volna őt!
Louis érezte, hogy valami szikrára kap a mellkasában. Talán a harag aprócska szikrája lenne?
-Nem is tudod ki ő-szorította össze a fogait.-Egyszer találkoztál vele, és már is azt hiszed, hogy ő a világ legrosszabb embere. És, ezt azért gondolod, mert eljöttem otthonról. Ez bánt téged anya. A tudat, hogy nem vagyok otthon a négy fal között, mint ahogy te eltervezted nekem!
-Én csak meg akarlak óvni!
-Anya, engem nem kell megóvni!-emelte fel a hangját, mire Jay szemrehányóan nézett vissza rá.
-A kórházban vagy. Már megint! Ez neked mennyit mondd el?
-Terhes vagyok. Azt ne mond nekem, hogy te mindegyik terhességedet olyan jól viselted, mert szerintem nem!
-Ezt ne fogd a terhességedre. Erről az a Styles gyerek tehet! Ugyanolyan mocskos alak, mint a testvére..
-Harry nem olyan, mint Marcel-ingatta a fejét indulatosan.
-Valóban? Még mindig nem látom őt! Elment, itt hagyott egyedül a gyerekkel.
-Ez nem igaz-suttogta a fejét rázva.
-De igen, ez az igazság. Szerinted, ha azt akarná, hogy vele légy, nem lenne itt? Kicsim, kérlek..Felejtsd el ezt a fiút, és gyere haza hozzám! Otthon van a helyed, Lou...
Az ajtó halk kattanással nyílt ki, mire mindketten oda kapták a fejüket. Louis szemei automatikusan ki kereskedtek, amikor meglátta az ismerős arcot. Harry, óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, miközben szemeit egy pillanatra sem szakította el Louis arcáról. A fiatalabbik fiú érezte, hogy a megkönnyebbüléstől könnyek szöktek a szemeibe. Harry ott volt. Nem ment el, nem hagyta el, mert ott volt abban a fertőtlenítő szagú kórházi szobában vele.
Akármilyen helyiségbe is lépett be Harry Styles, mindig magára vonta a figyelmet, és Louis minden alkalommal szerelmes lett. A férfi egy egyszerű féket rövidnadrágot, valamint fekete melegítő felsőt viselt, melynek cipzárját a nyakáig felhúzta. Kezében egy gőzölgő papír poharat tartott, oldalán a kávézó márkájával. Haja kócosan meredt a plafon felé, és Louis látta, hogy a férfi arca mennyire nyúzott, és megviselt volt. De, tökéletes, mint mindig.
-Megzavartam valamit?-állt még a kórházi ágy előtt, miközben felhizott szemöldökkel kapkodtam a tekintetét Jay, és Louis között.
Johannah felállt. 
-Neked nincs itt semmi keresnivalód-mutatott a férfira, árván dühödt kifejezéssel.
Harry homloka ráncba szaladt.
-Öhm..de?-kérdezte furcsán.
-Nem! Nincs!-kiáltotta a nő, kezével Louis felé intett.-Nézd meg, mit tettél a fiammal! Te és a mocsok testvéred tönkretettétek!
Harry értetlenül rázta a fejét.
-Asszonyom-mondta nyugodtan, szinte már meglepően nyugodtan. Louis irigyelte, amiért ilyen helyzetekben is képes volt higgadt, és udvarias maradni. Louis már biztosan dadogni kezdett volna, a legrosszabb esetben pedig elsírta volna magát. -A műszakja már egy órája lejárt, reggel fél hét van, kérem menjen haza, és pihenjen. Louis, fáradt, pihenésre van szüksége a ma éjszaka után, nem mellesleg várandós, amivel maga is tisztában van. Nem kéne felzaklatni, és nem kéne a másikat ócsárolni. Amíg az egyenruháját viseli, addig ön dolgozó, nem pedig édesanya, én pedig könnyedén megbeszélhetem a főorvossal, hogy másik nővért szeretnénk, amíg a fia itt tartózkodik  ugyanis a viselkedése nem megfelelő.
Johannah elkerekedett szemekkel meredt az előtte állóra, aki lazán mosolyogva, fél kezén megtámaszkodva a kórházi ágyon nézett vele szembe. Louis inkább lesütötte a szemét, lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit. Aztán már csak annyit hallottam, hogy az ajtó halkan kattan az édesanyja mögött, Harry pedig élesen beszívta a levegőt.
-Nem akartalak itt hagyni, de muszáj voltam elmenni kávéért. Az itteni ihatatlan-mondta, miközben az ágy mellé lépett, hogy letegye a kis asztalra a papírpoharat.
Louis nem felelt, csak némán bólintott, ismét visszafeküdve a párnájára. Érezte a feje folyamatos lüktetését, így hát továbbra is csukva tartotta őket, és csak akkor nyitotta ki, amikor érezte, hogy az ágy besüppedt mellette. Harry helyet foglalt, hatalmas kezével óvatosan megfogva Louis aprócska kezét. Arcán a megbánás, és az aggódalom elfojtás nélkül keveredtek. A kék szemű nem tudta megállni, így hát kivéve Harry kezéből az övét, óvatosan az arca felé nyúlt, és gyengéden végig simított rajta. A göndör hajú ajkai közül reszketeg, nehéz sóhajtás szakadt ki, mint aki tényleg magán viselte a világ összes problémáját.
-Fáradt vagy-állapította meg a fiatalabbik.-Menj haza, és pihenj kérlek.
Harry a fejét rázta.
-Nem foglak itt hagyni, Louis. Ezt felejtsd is el-morogta, zöld szemeivel mélyen a kék szempárba nézve.
Louis bólintott, szemeit ismét lesütve.
-Sajnálom.-suttogta az idősebbik-Sajnálom, hogy kiabáltam veled..Te..te nem ezt érdemled.
-Harry..-kezdte volna a fiatalabb, de Harry a szavába vágott.
-Nem! Erre semmi mentség nincs. Egy undorító alak vagyok, aki meg sem érdemel téged. Úgy beszéltem veled, mint egy utolsó féreggel, pedig te csak megszerettél volna lepni.. de, olyan hálátlan vagyok!
-Nincs semmi baj-Louis halványan elmosolyodott.
-De igen!-szólt indulatosan-Miattam kerültél kórházba az Isten szerelmére! Ha nem kiabáltam volna veled, akkor ez az egész meg sem történik! Milyen ember vagyok én? Terhes vagy, a gyermekemet várod, egésznap sürögsz-forogsz csak miattam, és ezt kapod!
-Harry-suttogta a fiú hatalmasat sóhajtva-Kérlek, feküdj inkább ide mellém.
Harry összehúzta a szemöldökeit.
-Ezt szerintem nem szabad.
-Csak feküdj ide. Most nem érdekel mi szabad, és mi nem. Azt szeretném, ha átölelnél, és itt maradj velem, amíg ki nem engednek-még saját magát is meglepte ezekkel az őszinte szavakkal. Nem sokszor mondta ki azt, amit valójában gondolt. De, most szüksége volt a férfira, mindenkinél, és mindennél jobban.
A göndör hajú lerúgta magáról a sport cipőit, eközben a fiatalabbik arrébb húzódott préselve maga mellett egy aprócska kis helyet. Harry felemelte a vékony lepedőt, majd betakarva magukat az oldalára fordult, fél karjával pedig átölelte Louis aprócska testét.
-Gyönyörű vagy-suttogta az idősebbik, miközben a fiú arcát simogatta.
Louis behunyta a szemeit, fejét a göndör vállára helyezte. Az orra azonnal megtelt Harry parfümjével, felébresztve a hasában lévő babát, aki aprócska rúgásokkal jelezte a szülőknek, hogy már pedig ő is jelen van.
-Szia kicsim! Itt van apa-helyezte tenyerét Louis kerek pocakjára.-Remélem, hogy veled minden rendben picur! Apa nagyon aggódott ám érted, és anyáért. Tudom, hogy most haragszol rám, mert olyan csúnyán viselkedtem veletek, de remélem, hogy megbocsájtasz nekem!
Louis félálomban volt már. Nem szólt semmit, mert a fáradtságtól már beszélni sem tudott.
-Mindennél jobban szeretlek benneteket, és ígérem, hogy mindig melletetek leszek, történjék bármi. Anyával együtt ti vagytok apa megmentői. Ezt tudnod kell kincsem..Te, és anya rángattok ki engem a sötétségből.
Louis puha ajkakat érzett az arcára nyomodni.
-Aludj, Napsugaram.
És, Louis így is tett.