Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*29*

Másnap reggel, Harry álmosan dörzsölte a szemét, miközben egy újabb kupac szerződést rakott arrébb az asztalán. Később majd aláírja őket.
Aznap egyáltalán nem volt kedve a munkához, amúgy is keveset aludt az éjjel, ráadásul a feje is szét akart szakadni.
-Margaret kérem, hozzon be nekem még egy adag kávét. Cukor, és tej nélkül, köszönöm!
Unottan csapta le a telefont a helyére, gurulós bőrszékét kitolva maga alól. Zsebre vágott kézzel állt meg a hatalmas ablak előtt. Homlokát a kemény üvegnek nyomta, így próbálva kitisztítani egy kicsit a gondolatait, amelyek csak Louis körül forogtak. Nem mintha az elmúlt hónapokban másra is tudott volna gondolni.
Reszketeg sóhaj szakadt ki a mellkasából, miközben szorosan lehunyta a szemeit. Tenyere izzadt, nyirkos volt, ahogy remegő ujjait szanaszét álló tincsei közé vezette. Reggel nyolc óra volt, ő meg úgy nézett ki, mint valami eszelős, pedig még egy meetingen sem vett részt.
Hosszú napnak nézett elébe a fiatal, akinek egyáltalán nem volt ínyére a dolog. Három megbeszélése, két találkozója volt betervezve, plusz délután még ki kellett mennie a szálloda építkezésére, hogy megnézze minden a tervek szerint mennek az építkezésen. Nem is beszélve a sok elmaradt papírmunkáról, a szerződések, a tervrajzok...
Ilyenkor tűnt fel igazán Zayn hiánya. Kettejük közül mindig a pakisztáni volt az, aki szerette rendszerezni a dolgokat. Akinek nem volt mindegy, hogy milyen sorrendben vannak a dossziék az asztalán. Aki mindig szín szerint csoportosított, akinek mindig mindene tökéletesen élére volt vasalva, hajtogatva, egy aprócska ránc nélkül. És, aztán ott volt Harry.
Totális ellentéte a pakisztáninak. A rendetlensége miatt nem volt kérdés, hogy szüksége lesz egy személyi asszisztenre, ha átveszi édesapja helyét a Styles Inc.-nél. Nem hiába választotta a legjobb barátját.
Zayn, nem hagyta, hogy elusszon a munkájával. Amíg ő segítette, még egy meetinget sem felejtett, és hagyott ki. Mindennel időben elkészült. Időben átnézte a tervrajzokat, aláírta a fontos szerződéseket, ellenőrizte a pénzügyeket, sőt, még ebédelni is maradt ideje. A pakisztáni sokszor közbe lépett, amikor Harry úgy érezte, egy kicsit el kell menekülnie a világ elől. Olyankor ő ment be az előadásokra, ő találkozott az üzletkötőkkel. Sokszor szabad kezet kapott, Harry pedig sosem csalódott a férfiban.
Leszámítva a múltkori esetet, amit soha sem fog megbocsájtani a pakisztáninak. Harry-ben, azonnal lángra lobbant a harag. Csalódott, szomorú, és borzalmasan mérges volt. Zayn-t a testvéreként szerette, tisztelte, de ő mégis elárulta. Tudta jól, hogy mit érez Louis iránt, persze, hogy tudta, hiszen Harry mindent elmondott neki, annak ellenére, hogy Zayn kinevette, és nem vette komolyan. Elvárta tőle, mint ahogy egy testvér elvárja a másiktól, hogy kiálljon mellette, támogassa. De, nem. Zayn-nek az ötlet sem tetszett, hogy megszerezze a kék szemű angyalt magának.
Viszont, két hét elteltével sem értette, hogy miért emelt kezet Louis-ra? Arra az emberre, aki Harry gyermekét hordta a szíve alatt. A fiúra, aki igazán megdobogtatta a szívét. Egyszerűen miért nem tudta csak kikerülni őt? Miért?
A túl sok megválaszolatlan kérdéstől Harry feje szét akart robbani. Csak úgy lökdösték egymást a gondolatok, szinte versengtek a másikkal.
Reggel nem felejtette el bevenni a gyógyszereit. Nem szerette volna, de muszáj volt. Rosszat nem tett vele, különösen jót sem. A pirulák kissé lelassították őt, tompították az érzelmeit, plusz fáradtságot okozva ezzel. A szíve is gyorsabban vert ilyenkor, a tenyerei is borzalmasan izzadtak. Nem hiába, hogy Harry úgy érezte magát, mint egy mosott rongydarab. Ha csak róla lett volna szó, Harry aznap reggel nem nyúl bele a  fürdőszoba szekrényébe fogmosás után. Aznap reggel nem gondolkozott, egyszerűen csak lenyelte a pirulákat, még egy pohár vizet sem töltött magának. A másik énje miatt, már túl sokszor bántotta meg azt a fiút, akit tényleg igazán szeretett. Vissza kellett fognia magát, ha nem akart még egy olyan éjszakát, mint az előző.
Louis egész éjszaka a vendég szobában sírt. Bezárta az ajtót, így Harry még csak a küszöböt sem léphette át, hogy bocsánatot kérhessen a kékszemű fiútól.
Louis nem volt rá kíváncsi. Nem foglalkozott az ostoba könyörgésével, nem engedte be magához. A keserves zokogása, újra, és újra összetörte az idősebbik szívét, a legrosszabb pedig az volt, hogy nem is tehetett semmit. Harry túlságosan messzire ment.
De, nem tehetett róla, Louis amúgy is annyira felidegesítette! Egésznap őt kereste, hívogatta, de nem válaszolt. Nem tudott róla semmit, aggódott érte. Abba belehalt volna, ha történik vele valami! És, egyáltalán, hogy meri megkérdőjelezni Harry érzéseit? Persze, hogy szereti! Szerelmes volt belé. Csak, egyszerűen félt kimondani, mert ha kimondta volna, az egész valósággá válik, onnantól nincs menekvés.
-A kurva életbe!-kiáltotta idegesen, erőből belerúgva az ablak alatt lévő kis kukába, amely átszelve az egész irodát, az éppen nyíló ajtó előtt állt meg.
-Mr. Styles?-Margaret a meglepettségtől szaporán pislogva nézett fel a férfira, majd a lábai előtt lévő, feldőlt kukába, melynek tartalma szanaszét szóródott.
Harry frusztrált sóhajt hallatva temette tenyerei közé az arcát, miközben százszor elákozta magát, amiért volt olyan idióta, és pont Margaretnek szólt. Margaretnek, aki bőszen igazgatta fehér ingjének anyagát. Hófehér dekoltázsa láttán, Harry azonnal elkapta a fejét, torkát köszörülve pattant fel a székéről, miközben hanyagul egy papír kupac közé túrt.
-Igen, Margaret?
A vörös hajú nő, zavartan kuncogva tolta feljebb az orrán fekete keretes szemüvegét. Egy utolsót igazítva az ingjén kihúzta magát, majd Harry felé sétálva letette a szabad kezében lévő gőzölgő bögrét.
-A kávéja, Mr. Styles.
Harry hálásan biccentett a nő felé, aki automatikusan széles mosolyba húzta halvány rózsaszín rúzs fedte ajkait.
-Köszönöm, Margaret. Elmehet-biccentett az ajtó irányába. A lány csalódott sóhajt hallatva indult meg az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna, még visszafordult.
Harry a szemöldökét felvona pillantott rá.
-Igen?
-Öhm, Mr. Styles..Az édesanyja hívta önt, és mivel nem érte el magát, kérte, hogy mondjam meg, holnap este kilenckor száll le a gépe. Szeretné, ha maga menne ki elé, hogy együtt vacsorázzanak.
Harry a halántékát masszírozva bólintott. Minél előbb vissza kell majd hívnia az édesanyját, amíg nem felejti el.
-Köszönöm Margaret. Elmehet!
A göndör hajú férfi fintorogva figyelte a csípőjét jobbra-balra riszáló titkárnőjét. Kirázta a hideg a nőtől. Egy fokkal jobb volt, mint Meredith, aki a férfi közelében nem tudott kinyögni egy ép mondatot sem. Legszívesebben kirúgta volna őket, a folytonos próbálkozásaik miatt, de sajnos túl jó munkaerőnek bizonyultak annak ellenére, hogy a viselkedésük elég prűd, és gusztustalan volt. Már évek óta próbálkoztak felkelteni Harry figyelmét a legkivágottabb felsőktől kezdve, a legszűkebb kis ruhákig. Sokszor vicces volt, de inkább elkeserítő, és gusztustalan, hogy a saját főnöküket akarták, nem véve figyelembe azt az  aprócska tényt, miszert Harry bármikor megelégelheti, és kirúghatja őket.
A göndör hajú férfi távolról sem volt olyan szigorú, mint az édesapja. Az apját sem lehetett annak a gonosz, könyörtelen főnöknek nevezni, viszont mindent a kezében tudott tartani. A dolgozók becsülték, szerették Desmondot, a céget pedig a világszerte mindenhol ismerték köszönhetően neki.
És, Harry is ezt szerette volna. Kemények kellett dolgoznia. Elismerésre, még több tiszteletre vágyott. A vilagszerte híres vállalatot fenn szeretné tartani, úgy, ahogy az édesapja tette hosszú, hosszú éveken keresztül. Hónapokkal ezelőtt tényleg semmi sem számított, folyamatosan dolgozott, hajtotta magát, mint egy igásló. Kora hajnalban ment, és keső este érkezett haza. Sokszor érezte, hogy ki van merülve, egy kicsit pihennie kéne, de úgy érezte semmi oka a pihenésre, nem szakíthatja meg a jólmenő folyamatot. De, most már ott volt vele Louis. Louis, és a kisfia. Értük meg kellett változnia.
Fintorogva nézett le  karján lévő órájára. Kilenc óra. Kezdődött az első meetingje. Kedvetlenül kászálódott fel a székéről, miközben ujjaival leszedegette a szöszöket kedvenc öltönyének anyagáról. A kávés bögrét, valamint telefonját felkapva az asztalról indult el az ajtó felé.

***

Szeretettel meghívjuk Mr. Harry Styles-t, és partnerét a..

-Ez micsoda?-kapta ki a kezéből Niall a fehér, aranyozott írással ellátott meghívot.
Harry unottan dőlt hátra a székében, miután laptopjának fedelét egy határozott mozdulattal lecsapta.
-Céges buli? Olyan, mint két évvel ezelőtt?-Niall csillogó szemekkel nézett a legjobb barátjára a papír mögül, miközben újra helyet foglalt a bőrfotelek egyikében.
-Nem-felelte az idősebbik, maga elé húzva egy újabb tervrajz köteget, amelyet az egyik partnere adott át neki a megbeszélésen. Összehúzott szemekkel futotta át a rajzot, tollal húzva át a neki nem tetsző részleteket. Normálesetben biztosan nagyobb kedvvel esett volna neki a terveknek, hiszen ezt a részét a munkájának igazán kedvelte. Sőt, néha napján ő maga tervezte meg az épületek alaprajzát. De, most egyszerűen sem kedve, sem pedik türelme nem volt. Nagyot sóhajtva tette félre a papírt.
-Tulajdonképpen egy gálaest.
-És díjazva vagy Harry!-Niall izgatottan dobta maga mellé a meghívót.
-Igen?
-Mi? Nem is tudtad?
-Mivel kikaptad a kezemből, mielőtt elolvashattam volna-tárta szét a karjait.-nem, nem tudtam róla. Nem is nagyon érdekel.
-Akkor el sem megyünk?-biggyesztette le az ajkait a kék szemű fiú.
-Liam biztosan elvisz majd. Őt is meghívták...apropó, Liam. Kettőre vártam, van nála néhány fontos papír, amire szükségem lenne. Zaklatnak miatta az embereim.
-Louis-val van.-mondta egyszerűen vállát megvonva.
Harry fejét felkapva nézett a legjobb barátjára, aki immáron unottan nyomkodta a mobilját, lábait maga alá húzva.
-Louis-val? Mármint..nálunk?
A fiú felnézett, mobilját a zsebébe süllyesztve bólintott.
-Liam-nek egy kicsit lelkiismeretfurdalása volt, amiért az utóbbi időben kicsit hanyagolta őt, és-
-A tegnapi nap ébresztette rá, hogy Louis létezik? Azta!-csapott gúnyosan az asztalra, elérve, hogy Niall lesüsse a szemeit. Nyílván tudta, hogy miatta hanyagolta el Liam a legjobb barátját, de Harry nem volt akkora paraszt, hogy felhozza neki.
-Mint mondtam-vett egy nagy levegőt a fiatalabbik fiú, karjait keresztbe összefonva mellkasa előtt.-Rosszul érezte magát. Reggel óta nem válaszolt a hívásaira, ami miatt nagyon aggódott..
Niall elhúzva a száját pillantott a göndör hajúra, aki összeráncolt szemöldökkel biccentette oldalra a fejét.
-Most mi van? Mit nézel így rám?
-Hogy nézek?-pislogott nagyokat az Ír.
-Így!-mutatott felé a göndör. Székét kilökve maga alól pattant fel, és sétált az asztala elé, hogy jól láhassassa a legjobb barátját. Niall vörös arccal kerülte a tekintetét. Még azzal sem foglalkozott, hogy az előbb eltett mobilja hangosan csörögni kezd.
Harry-t szinte arcon csapta a felismerés.
-Liam azt képzeli, hogy tegnap bántottam Louis-t?-kérdezte eltorzult arccal a zöld szemű.
-Nem..vagyis..de..-mondta ki kelletlenül a fiatalabbik.
Harry hihetetlenkedve ráta meg a fejét. Hosszú, gyűrű fedte ujjai, amelyeket hajába vezetett szinte remegtek az idegességtől.
-Hogy..mégis..mégis hogyan gondolhatta ezt?
-Olyan mérges voltál tegnap, haver. Liam csak aggódott. Louis nagyon fontos neki!
-Nekem is kibaszott fontos, Niall!-kiáltotta el magát hirtelen.-Szerinted akkor kezet emelnék rá? Bántanám én őt?!
-Tudom! Tudom, hogy nem bántanád! Mondtam is neki, hogy inkább meghalnál, de soha nem emelnél rá kezet.
Harry szorosan lehunyta a szemeit. Mély levegőt vett. Be, és ki. Be, és ki. (szerk. mikor szültem azt mondták, ez bejön. Nos, nem. Még azt is elátkoztam, aki ott sem volt velem hahha.)
Egy szó nélkül lépett az asztalához, majd a vezetékes telefonon egy gombot megnyomva állt hátrébb, szigorú tekintettel illetve a készüléket, mintha az tehetne az egészről.
-Igen?-Dotts vidám hangja hallatszódott az egész helyiségben.
-Dotts, hazamegyek. Kérlek, hallasszunk el minden meetinget. A mobilomat átirányítom hozzád! Mondd meg Lane-nek, hogy ma már ne hívjon, holnap késő délután behozom a pedriveot amit kért, és megtartom az elmaradt megbeszéléseket-mondta, aztán nagyot sóhajtva még hozzátette.-Holnap négy órára hívj össze minden dolgozót a tárgyalóba. Legyen az parkolóőr, portás, büfés, leszarom! Mindenki itt legyen.
Zakóját, valamint táskáját felkapva fordult a barátja felé.
-Hívd fel a barátod, és mondd meg neki, mire hazaérek tűnjön el, különben szétverem a fejét.
-Mi van?
Harry egy szó nélkül csapta be maga után az ajtót.
Neki otthon volt a helye.

Nos, ez volt az utolsó olyan fejezetem, ami kissé tartalmatlan.
Igyekszem sietni, de hosszabb részeket szeretnék, gyakrabban. Viszont a munkám megnehezíti az én ölbe babám, akkor írok, amikor alszik.
Nemsokára dobálom le nektek a bombákat, amik már úgy hiányoznak nektek. Hihihi.
Türelmet, és kitartást.
Sok puszi nektek!