Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*41*

A tizennyolc éves fiú remegő kezekkel csapta le a fegyvert a pultra. Arcán őszinte rettegéssel ölelte át saját magát, miközben még mindig érezte a pisztoly súlyát a tenyerén. Úgy nézett a tárgyra, mintha valami gusztustalan dolog feküdne ott a márványon, valami nem evilági, valami szentségtelen. Ő pedig volt olyan szerencsétlen, és meg találta. Sok dolgot nem tudott még Harry-ről. Ismerte, hiszen együtt laktak, de erre végképp nem számított.
Harry egy szó nélkül kapta fel a pisztolyt a pultról.
-Ezt mégis hol találtad meg?-kérdezte nyugodtan, viszont csak az arcán látszott valójában, hogy mennyire ideges.
-Nem az a lényeg, hogy hol találtam meg, hanem, hogy miért tartasz egy pisztolyt a házadban!?-Louis kiabálva tárta szét a karját a levegőben, válaszokat várva a göndör hajútól, aki fejét megrázva kikerülte őt, és elindult az emelet irányába. Louis, pedig utána.
Harry szapora léptekkel sétált egészen a folyosó végéig, egészen a dolgozó szobáig. Az ajtót szó szerint feltépte, nem foglalkozva azzal, hogy a parketta még elég vizes betrappolt.
Miután kihúzott néhány fiókot, gondosan visszahelyezte oda, ahol Louis valószínűleg megtalálta. Látszott, hogy a fiú rendrakás közben bukkant rá, hiszen minden tökéletes rendben volt. Kivéve az alsó, legnagyobb fiókot. Ahhoz nem nyúlhatott hozzá, mivel nem is tudott. Lakat zárta, a kulcs pedig gondosan el volt rejtve. Majd, ha Louis elalszik, a pisztolyt is ide fogja át rakni.
-Az íróasztalom ezentúl neked tabu!-mutatott a fiúra, miközben megkerülve az asztalt Louis elé lépett. -Mégis, hogy képzelted?
Louis szaporán pislogva nézett vissza göndörre. Óráig pirosak voltak a dühtől, és egész testében remegett. Furcsa is volt őt így látni, hiszen Louis nem szokott ideges lenni, inkább csak frusztrált, és olyankor mindig sír. De, ez a Louis, aki most Harry előtt állt, egy másik Louis volt. Így ki tudta hozni a sodrából?
-Én, hogy képzelem?-szívta be élesen a levegőt, aztán hajába túrva idegesen felnevetett.-Tudtommal nem én tartok egy kibaszott pisztolyt az íróasztalom fiókjában! Nem gondoltam volna, hogy takarítás közben rettegnem kell attól, hogy egy nap majd ilyen dolgokat találok.
-Nem volt jogod ahhoz, hogy a cuccaim között turkálj!
-Eddig nem volt problémád ezzel.
-Nem, valóban nem, de most számonkérsz egy olyan dolog miatt, ami nem a te dolgod.
-Egyáltalán van rá engedélyed?
Harry értetlenül rázta meg a fejét.
-Mégis minek nézel te engem? Persze, hogy van. Ez legálisan van nálam, és...-mielőtt befejezhette volna, Louis türelmetlenül a szavába vágott.
-Ha..használtad már?-hangja bizalmatlan volt, és törékeny. -Úgy értem...löttél már le vele valakit?
Harry szorosan lehunyta a szemeit mielőtt válaszolt volna. Csipőjét az asztalnak döntve fonta össze karjait maga előtt.
-Nem.
-És...és akarsz?
Mélyen Louis szemeibe nézett.
-Ha meg kell téged, és a fiamat védenem, akkor nem leszek rest használni-mondta egyszerűen. A kékszemű olyan aprónak, és elveszettnek tűnt, hogy legszívesebben azonnal átölelte volna. Nem tette meg, mert Louis a következő pillanatban könnyes arccal hátrált egy lépést. Össze volt zavarodva, félt, és az ég világon semmit sem értett abból, amit a férfi mondott? Mégis kitől kéne őket megvédenie? Marcel-től? Miért kell veszélyben éreznie magát Harry mellett?
-Mire célzol?-suttogta maga elé. A göndör arca megrándult. Sóhajtva lökte el magát az asztaltól.
-Louis, kérlek-rázta meg a fejét nyúzottan, szinte már könyörögve. -Hagyjuk abba ezt a beszélgetést, mert semmi kedvem veszekedni veled azért, mert minden szar mondatomban megtalálod a csorbát!
-Mert nem vagy egyértelmű. Nem értelek, nem tudlak követni!-Louis a pocakjára fektette tenyerét. Könnyes szemei szikrákat szórtak a göndör felé, akinek porcikái fájdalmasan nyűszítettek fel, ahogyan a harag éles szilánkjai a felszínre akartak törni. -Kérlek, tüntesd el a fegyvert. Nem akarom azt, hogy ahol a fiam nevelkedik, ott erőszak legyen a falak között! Ez nekem sok, túl sok!
Harry ciccegve fordította el a fejét a fiatalabbikról. Le kell nyugodnia. Mély levegőt vett, és próbálta a gondolatait rendezni, ahogyan régen. Ja, csak régen más volt a helyzet, mert terápiára járt, ode pedig már lassan egy éve nem látogatott el. Mindegy, Louis kedvéért meg kell tennie.
-A fiúnk. -mondta ki hirtelen, mire Louis szemöldökei összeszaladtak. Harry ránézett.-Azt mondtad, hogy ahol a fiam nevelkedik. Ő az én fiam is.
A kékszemű aprót bólintott.
-Féltelek, Louis. Ez a pisztoly nem feleslegesen van itt. Ennyit kell csak tudnod. Te vagy a mindenem, és aggódom..Nem akarom, hogy történjen veletek valami..Meg kell védenem benneteket..bármi áron.
-De mégis mitől?-vagy kitől, szerette volna kérdezni a fiatalabbik, de túlságosan is félt a választól, úgyhogy inkább csendben maradt.
-Sokszor úgy érzem-Louis arca megkeményedett, de a könnyei még így sem fogytak el.-hogy saját magadtól kellene megvédened minket.
-E..ezt..ezt meg, hogy érted?
Louis sarkon fordult.
-A vendégszobában alszom-mondta anélkül, hogy visszanézett volna, aztán becsukta maga mögött az ajtót, hogy egyedül hagyja Harry-t, a kusza gondolataival.