part fifty-two

1.6K 103 6
                                    

Időközben beesteledett, az elmúlt órák alatt pedig előkészítettük a terepet a vacsihoz. Anyu bepácolta a húst, Seb kipakolta a tányérokat és az evőeszközöket, én pedig letöröltem kint az asztalt illetve a székeket. Anyu nemrég rakta fel a húst grillezni, így amíg vártunk, gondoltuk leülünk beszélgetni a hátsóteraszon. Kezdett sötétedni, az idő pedig hült, aminek nagyon örültünk, ugyanis nagyon meleg volt egész nap.

- És akkor Brooklyn ráállított a gördeszkájára, én meg tök menőnek éreztem magam - mesélte lelkesen Seb.

- A második kanyarnál majdnem eltaknyoltál - fojtottam vissza a nevetésem.

- 20 éve nem gördeszkáztam - csapott a combjára tettetett felháborodással.

- Anya, látnod kellett volna, hogy milyen lelkesen kiabálta, hogy most újra menőnek érzi magát - csúsztattam lejjebb a széken, miközben halk nevetésben törtem ki.

- És biztos menő is volt - bólintott anyu.

- Az voltam - győzködte Sebastian.

- Hát persze, hogy az voltál - bólogattam hevesen.

- Nem voltál túl meggyőző - húzta a száját.

- Tegyem a szívemre a kezem, Mr. Megcsókoltam A Legjobb Haverom? - néztem rá ördögi vigyorral az arcomon.

- Jól van Ms. Elakartam Csábítani Egy Lányt - szállt be a játékba.

- Uramég, komolyan így hívjátok egymást? - nevetett anyu.

- Csak ha cukkolni akarjuk a másikat - vonogattam a vállam.

- Brooke előszeretettel cukkol - fűzte össze az ujjait, majd az asztalra könyökölt.

- Nem igaz. Rendszerint hozol direkt zavarba - kereszteztem össze a lábaimat.

- Bírom mikor zavarban vagy - kacérkodott.

- Odaég a hús! - ugrottam fel, mire Seb hátradőlve a székén, felnevetett.

- És, bumm - boxolt a levegőbe. - Megint zavarban van - kezdett el csevegni anyuval.

- Ez nem igaz! - mutattam felé egy villával. Hazudtam, mivel igenis zavarban voltam. Utáltam, hogy ilyen könnyen eltudok pirulni tőle, és ezt ő is jól tudta.

- Néha tényleg olyanok vagytok mint valami rossz házasok - fogta a fejét anyum nevetve.

- Ki kell nőnünk ezt - forgattam meg a húsokat.

- Különben nem jössz hozzám? - kérdezte Sebastian széttárt karokkal.

- Nem - ingattam a fejem megállva az asztal mellett.

- Most miért? - értetlenkedett. - Tök jó buli.

- Neked - biccentettem felé. - Hány éves is vagy? 35?

- Nem sokáig - emelte a magasba a mutatóujját.

- Uh, tényleg. Hamarosan szülinapod van - sétáltam hozzá. - Már meg is van, hogy mit kapsz - helyeztem kezeimet a vállára, államat pedig megtámasztottam a fején.

- Máris? - fogta meg kezeimet.

- Bizony! Visszakapod a felsőd - mondtam, majd nyomtam egy puszit a hajába.

- Ez pompás! - fordult hátra. - Azt hittem majd kapok egy 'Boldog Szülinapot'-ot azt menjek a dolgomra. De ez - állt fel a székéből. - Hova jobbat? - kapott fel a vállára.

- Ahj nemár! - sóhajtottam fel. - Ez nem ér. Tehetetlen vagyok - ütögettem a hátát. - Anyaa!

- Én szeretnék semleges maradni - emelte fel a kezeit.

- Tegyél lee - kérleltem.

- Nem élvezed, hogy hordozva van a segged? - érdeklődött.

- Megmondom én mindjárt neked, hogy milyen segget hordozz - ciccegtem, majd hirtelen felindulásból rácsaptam Seb fenekére. Anya hatalmasat nevetett, a férfi pedig letett a földre.

- Brooklyn - csóválta a fejét.

- Jajj, kérlek csak csikizni ne kezdj el... - lépkedtem hátrébb. - Tudod, hogy a dobhártyád bánhatja. A gyomron térdelésről meg ne is beszéljünk...

- Figyu - kezdte komolyan. - Ez itt az én fenekem. Nem csapkodhatja ám mindenki.

- Szóval azt mondod, hogy a lány akiért élsz, az egyetlen szerelmed, akivel leélnéd az életed, NEM CSAPKODHATJA A SEGGED?! - háborodtam fel.

- Hát...

- Áh. Várj. Tudom. Csak és kizárólag a haverod érhet hozzá miután csók közben letapizott - kereszteztem össze a kezeimet magam előtt.

- Huh, de szemtelen valaki - méregetett Seb.

- Oké, akkor én most bemegyek a szobámba, úgy teszek mintha lenne valami rendkívül fontos dolgom, ti addig rendezzétek ezt le és, ha lehet akkor ne égessétek oda a húst. Köszi - pattant fel anyu az asztaltól, majd elindult be a házba.

- Ne bánts kérlek - hadartam el.

- Oké, van még egy kis időnk amíg megsül a hús, amit tényleg nem kellene odaégetni, ugyanis farkas éhes vagyok, de...

- O-ó... - léptem mégegyet hátra. - Ez a 'de' nem tetszik.

- Szóval. A fenekem tabu az ágyon kívül - fejezte be a mondandóját.

- Oh, szóval szex közben kedvemre fogdoshatom, de amúgy hagyjam békén? - vontam fel a szemöldököm. - Akkor ennyi erővel az én fenekemre is ez érvényes.

- De... - tátotta el a száját. - Most miért?

- Így fair - feleltem.

- De a csodás feneked...

- Á-á - szóltam közbe. - Ha te így, én is így.

- Ahj. Jó. Akkor fogod meg a hátsóm amikor akarod - sóhajtotta.

- Az jó, mert én most akarom - nevettem fel, majd lerohanva őt, rámarkoltam a fenekére. Igazából nemigen értettem, hogy miért "vitázunk" egymás hátsóján, sőt szerintem Sebastian sem, de azért jól elbeszélgettünk a témáról.

- Nem vezetünk be ilyen "ami az enyén az a tiéd is" törvényt? - vetette fel az ötletét.

- És mit szeretnél? Használni a fülbevalóim, a szoknyáim? Vagy esetleg a shortjaimra fáj a fogad? - soroltam.

- Hát gondoltam felvenném az egyik feszülős ruhádat. Tudod csak, hogy kiemelje az alakomat - mutatott végig magán.

- Igen. Minden bizonnyal mesésen mutatna rajtad mondjuk egy dögös vörös darab - méregettem. - Elég csábító lennél.

- Van olyanod? - lelkesedett. - Csak mert akkor már most felvenném.

- Hát nincs, de szerezhetek majd egyet - ajánlottam.

- Mi a téma? - tért vissza hozzánk anyu, reménykedve abban, hogy megoldottuk a bajunkat.

- Vennem kell egy vörös ruhát, hogy Bastian-nek legyen mit felvennie - avattam be őt.

- Öhm - vakarta az állát. - Azt hiszem csörög a mobilom.

- Nemár - nevettem fel.

- Abbahagytuk - emelte fel védekezően a kezeit Seb, miközben ő is elnevette magát.

- Azért én tényleg megnéznélek egy olyan ruciban - szóltam halkan miközben elhaladtam Seb mellett, hogy kivegyem a kaját, hogy végre ehessünk egy jót.

i do it for you ⁽ˢˢ⁾ ✔Where stories live. Discover now