i do it for you ⁽ˢˢ⁾ ✔

part thirty-two

[Brooklyn Mills]

- Basszus... - szakadt el tőlem. Ijedten néztem Seb-re, aki homlokon csapta magát. - Totál ki ment a fejemből - ciccegett. Értetlenül pislogtam, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. - Boldog Születésnapot Brooks - mosolyodott el.

- Azt hiszem ez életem legjobb szülinapja - vigyorogtam.

- Nem vettem neked ajándékot, mert nem készültem rád és...

- Hé - szakítottam félbe. - Megkaptam az ajándékomat.

- Igazán? - érdeklődött.

- Aham - bólintottam. - Itt fekszik mellettem.

- Tényleg? Hol? Én nem látom - nézelődött, mire elnevettem magam.

- Én látom - kacagtam fel.

- Mutasd máár - poénkodott. A felsőjébe markolva, lehúztam magamhoz egy csókra, miközben ő megtámasztotta magát a fejem mellett.

Bármennyire is részeg voltam, ide nem az alkohol hozott. A szívem vezérelt, nem pedig az eszem, és mennyire jól tettem, hogy ide jöttem. Borzasztóan hiányzott már az, hogy kettesben lehessek vele, így próbáltam minden pillanatot megragadni. Fáradt voltam már ugyan, de minél tovább fent akartam lenni, hogy Sebastian-nel lehessek. Végre félretettünk minden neheztelést és minden haragot.

***

Reggel egyedül ébredtem, iszonyatos fejfájással. Furcsálltam, hogy Seb nincs mellettem, ezért nehézkesen kikászálódtam az ágyból. A plédet a hátamra terítve, összehúztam magamon az anyagot, majd a cipőmőn átlépve, elindultam megkeresni Sebastiant. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, a konyhában meg is találtam őt. Éppen valamit főzött. Vagy sütött. Nem is tudom.

- Jó reggelt Csipkerózsika - fordult hátra egy pillanatra.

- Neked is - dünnyögtem kómásan.

- Hogy aludtál? - érdeklődött.

- Ahhoz képest, hogy sajog a fejem - tipegtem be a konyhába.

- Mindjárt kész a reggeli. Eszel aztán adok a fejedre valamit - tekintett felém, miközben a pultnak támaszkodtam.

- Fázol? - kérdezte, majd levett két tányért a szekrényből.

- Nem mondanám. Csak kicsit korán van ahhoz, hogy egy szál fehérneműben flangáljak - vonogattam a vállamat.

- Először is: Koráán? - nevetett fel. - Fél 10 múlt. Másodszor pedig: Miért nincsen rajtad ruha?

- Ez egy fantasztikus kérdés. Én is kíváncsi lennék a válaszra - pislogtam felé. - Nem tudsz esetleg erről valamit?

- Esküszöm neked, ha tudnám, akkor nem kérdeztem volna rá - mutatott felém egy fakanállal.

- Érdekes - bólogattam. - Azért ha eszedbe jut valami akkor szólj.

- Úgy lesz - biccentett.

- Telefonálnom kell - kaptam fel a fejem. - Nem láttad a mobilomat? - nézelődtem.

- A-a - rázta a fejét.

- Biztos a táskámban van - indultam meg. - Állj. Na és a táskámat láttad? - fordultam vissza.

- Nézd meg a nappaliban. Ha ott nincs akkor az előszobában - válaszolt.

- Köszi - intéztem a lépteimet a nappali felé. - Megvan!

- Nagyon ügyes vagy - kiáltotta vissza.

- Tudom!

- És szerény - tette hozzá nevetve.