i do it for you ⁽ˢˢ⁾ ✔

part fourteen

- Haza kell mennem - szakadtam el tőle zihálva. Csókja édes volt, nem tudtam betelni vele, de muszáj volt hazaindulnom. Bármennyire is szerettem volna akár hajnalig, vagy még tovább is vele lenni, nem tehettem. Ígyis bőven túlléptük a határokat, és ha anya, vagy bárki rájön erre az egészre...nekünk annyi...

- Egy kicsit még - hajolt hozzám újra. Nem tudtam nemet mondani neki, ezért hagytam, hogy ajkait ismét az enyémekre tapassza. Észveszejtő volt, szenvedélyes és elég hosszan tartó.

- Mostmár tényleg indulnom kell - toltam el magamtól a mellkasára téve kezeimet. - Köszönöm, hogy segítettél a szöveggel kapcsolatban - tápászkodtam fel a padról.

- Az semmiség volt. Szeretném, hogy a legjobb legyél - kelt fel ő is, majd megállt velem szemben.

- Ó, és... - hámoztam le magamról a kabátját. - Köszönöm a dzsekit is. Megakadályozta a halálra fagyásom.

- Hazakísérlek - kezdte, de muszáj voltam közbeszólni.

- Ne... Nem kell... Késő van. Menj haza, pihenj. Biztos fáradt lehetsz - nyújtottam át a dzsekijét.

- Épp ez az. Késő van. Nem szeretném, ha egy ilyen lány, mint te... - nézett végig rajtam. - ...egyedül járkálna a sötétben. Kitudja milyen kiéhezett pedofilok mászkálnak ilyenkor az utcán.

- Most magadról beszélsz? - kérdeztem az ajkamba harapva.

- Héé. Ez sértő - tátotta el a száját, szemein viszont látszott, hogy jót derült a beszólásomon.

- Jól van, csak vicceltem - nevettem halkan. - Kedves tőled, de megleszek egyedül is. Az egyetlen ember akitől tartanom kellene az te vagy.

- És mondd... Tartasz tőlem? - vonta fel a fél szemöldökét, miközben egy lépést tett felém.

- Nagy baj, ha azt mondom, hogy nem? - néztem fel rá.

- Cseppet sem - húzódott kacér mosoly az arcára.

- Ez nyugtató - ingáztam a tekintetemmel a szemei és a szája között. A férfi ezt észrevéve nem is habozott tovább. Ma már; a fene se számolja hányadjára, de megint megcsókolt, én pedig gondolkodás nélkül viszonoztam. - Ha most nem indulok el, akkor otthon leveszik a fejem - léptem el tőle. - Annyira szívesen maradnék...

- Hát maradj még - simított végig a jobb karomon, majd megfogta a kezem.

- Nem tehetem... Szeretnék veled lenni, ameddig csak lehet. De félek, hogy a határideje ennek most jött el - sütöttem le a tekintetem.

- Figyelj rám - nyúlt az állam alá, majd kissé megemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ugye tudod, hogy azzal, hogy hazamész ennek az egésznek nem lesz vége? Vagyis. Remélem, hogy nem lesz vége.

- Komolyan gondolod ezt az egészet? - préseltem össze az ajkaim.

- Kockáztatom érted a munkám és a szabadságom. Lehet ennél komolyabban gondolni valamit?

- Azért kockáztatsz, mert a diákod vagyok - emlékeztettem.

- Nagyon kedvellek Brooklyn. És szeretek veled lenni. Igen, komolyan gondolom - bólintott határozottan. - Ha csak fűznélek az egészen máshogy nézne ki.

- Tényleg? Mutasd - biccentettem.

- Biztosan akarod? - nézett furcsállva, mire bólogatni kezdtem. Ekkor hirtelen magához rántott, majd a derekam helyett, a kezeit kicsit lejjebb helyezte.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, alig pár centire attól, hogy ajkaink összeérjenek.

- Azt kérted mutassam meg, hogy milyen lenne, ha fűznélek - súgta. Kissé erotikusnak hatott ez a suttogás, amit próbáltam kiverni a fejemből, de belefészkelte magát az agyamba. Kisebb sóhajt hallatva vártam mit tesz ezután, mire ő lesmárolt. Szó szerint. Persze nem ellenkeztem, sőt igazából titkon még élveztem is. Ahogy nyelve bejutásért esedezett a számba, én halványan elmosolyodtam, majd megadtam neki amit kívánt. Kicsit mocskosnak éreztem magam amiért belementem ebbe, de ezzel együtt szabadnak is.

- Na mostmár... - szakadtam el tőle. - Ténylegesen haza kell mennem.

- Jó, de várj - szólalt fel. - Mielőtt elmész... - kezdte, majd megnyalva az ujját, letörölte a csókolózás közben valószínűleg eléggé elkenődött rúzsomat.

- És ha már itt tartunk. A szád olyan mintha valaki bekötött szemmel kirúzsozott volna téged - hallattam egy halk kacajt, majd letöröltem ajkairól az oda nem illő, rózsaszín rúzsomat.

- Köszi - nevetett. - Remélem többször találkozunk.

- Én is nagyon remélem - bólintottam mosolyogva. - És azt is, hogy ez nem csak annyiban merül majd ki, hogy az iskolában látjuk egymást.

- Fájna a szívem, ha ez így történne - húzta a száját. - Pénteken a suliban... - kacsintott. - Ms. Mills.

- A suliban, Mr. Stan - biccentettem, majd elindultam az otthonom irányába.

- Várj! - szólt utánam, én pedig azonnal vissza is fordultam. - Csak egy utolsót...

- Vedd ezt amolyan 'Jó éjt csók'-nak - léptem vissza hozzá.

- Ahogy te is - fogta kezei közé az arcom, majd lágy csókot lehellt az ajkaimra. - Vigyázz az úton.

- Én megleszek. Te vigyázz. Nem szeretném, ha bajod esne - helyeztem kezemet az övére.

- Minden rendben lesz - mosolygott. Miután végig simított arcomon, ellépve tőlem, a kocsijához sétált, én pedig végre elindultam haza. Miután elhajtott, azután esett csak le igazán, hogy mibe is mentem bele. Akkor még nem bántam. A kérdés, hogy ezt az idő múlásával is elmondhatom-e majd...