Felemésztett de te meg mentettél! [ Befejezett]

8.

A szemében már nem láttam azt. Ugyan olyanná vált a tekintette. Ugyanúgy a megvetés felém. Nem bírom elviselnitőle ezt nem tudom.. De mélyen a szívembe valahogy, tudtam hogy ez fog történni. Soha senki nem maradt mellettem miután meg tudta milyen a családom vagy simán a gondolkodásom és megjelenésem miat.

Fáj hiszen neki úgymond megnyiltam, tudja mi történt velem és a családommal.
Lassan felállva a székből a házam asztala felé kezdek menni. Én is olyanná fogok válni mint ő? Nem akkarom, nem akkarok rossz ember lenni, nem akkarok olyanná válni. Nem fogok engedni az emberi kegyetlenségnek. Tudom gyenge vagyok de, a gyengeség amin dolgoznom kell. Nem maradhatok az, ki kell használnom amiben jó vagyok.

Bár nem igazán tudom még hogy én miben is vagyok jó. A varázslás nehéz számomra itt majdnem mindenki úgy kerül ide hogy tud és nem ilyen a családja. Lily mugli születésű  de az ő családja elfogado. Vagyis elmondása szerint a szülei nagyon örültek neki, de a húga nem. Láttam azt a tekintettet a amikor ránk nézet. Az a megvetés és utálat.

Még egy utolsó pillantást vettek James felé, tekintetünk összetalálkozik furcsa csillogást veszek észre. Majd hirtelen egy ördögi mosollyal találom magamat szembe. Félelmetes, igen félek ettől az arctól apám mindig így nézet rám és anyára mielőtt megvert volna. Úgy érzem a rémület az arcomon kézen fogható.

Alig észrevehető remegésbe kezdek ez nem jó, utána mindig valami rossz történik. Sírás vagy bántom magam néha ájulás. Igen sajnos ez is apám miatt van az a mindennapi félelem amely örökké megmarad miatta. Nem maradhatok itt tovább nem láthatják ezt főleg ő nem.

Gyorsan fel állva indulok el az ajtó felé, nem érdekel hogy mindenki engem néz. Nem bírom tovább itt, gyorsan kilépve az ajtón a mosdó felé veszem az utat. A remegés egyre jobban terjed végig a testemen. Gyorsan még időben be értem és a földre le roskadva sírásba kezdem. Nem tudom megálitani, miért kellett neki is. Miért kellett ugyanazt a tekintettet használnia.

Pont egy olyan ember akiben megbíztam és... Nyílik a mosdó ajtaja, minden erőmmel próbálok bejutni az egyik ajtó mögé. Sikerült nehezen mert a remegés és a sírás egyáltalán nem szűnt meg inkább erősödik. Arra már nem volt erőm hogy a zárat is eltudjam húzni az ajtón. Lassan lépked a személy úgy érzem egyenesen erre veszi az irányt. Szám elé teszem a kezem minden erőmmel próbálok azon lenni hogy egy hangot se adják ki ajkaim közül.

Hirtelen ált meg az ajtó előtt majd a kilincs lenyomodik. Arcom gyorsan a fal felé fordítom hogy ne lássa ezt az arcom. Így is eléggé szégyenteljes ez ahogy a mosdónak nekidőlve itt remegek.
-Perselus??! - hirtelen szólal meg miért pont ő? Miért neki kellett utánam jönni? Is miért ilyen a hangja egyáltalán miért miért??
-Minden rendben? Hey mi a baj? - kérdi majd lassan kezd felém lépkedni, de én úgy kedzek el hátrálni.
-N-ne-e gyer-ee köz-ele-eebb. - mondom neki akadozva. Próbáltam pedig akaratosan mondani de lehetetlen számomra.

-Mi a baj? Miért ne menjek közelebb? Miért nem engeded? - kérdezi aggódó hangon. Igaz számára ez semmiség de nekem igen is az hogy elvesztettem őt. Mert igazán elvesztettem az a tekintet és mosoly ott minden megváltozott.
-Hagyj békén semmi bajom. Kérlek menj el most. - mondom neki, de mint ha a falnak beszélnék nem is mozdul el inkább csak közeledik.
-Nem megyek el mond el mi a baj. - miért teszi ezt velem.
-Nem menj el miattad van. Kérlek. - kezdek újra sírásba. Hirtelen ölel át, próbálom ellökni magamtól de nem sikerült. Egy idő után feladtam ezt a kísérletet. Így mozdulatlanul ültem míg el nem engedt.

Lassan enged el és szemembenéz. Egy kósza könnycsepp mely utat tört magának ő utána nyílt és letörölte.
-Miattam? - kérdezi meglepődve.
-Kérlek most engedj el hadd menjek el. - mondom sírva majd nem tudom hogyan de eltudtam lökni magamtól. Gyorsan szaladva a klubhelységünk felé. Nem volt nehéz bejutni éppen elkaptam az utolsó embert miután be záródót volna az ajtó.

Itt senki nem figyel arra amikor az ember féltünik, nem érdekel senkit más.
A szobámat megkeresve gyorsan lezuhanyzok majd pizsamában öltözve, lefekszem aludni.
Lassan az álmok útjára lépek.
Egy régi emlékem álmodom újra ugyanazt kell át élnem. Apa amikor anyát úgy megverte hogy ki kellett hozzá hívni az orvost és hazudni kellett hogy hogyan is szerezzte a sérüléseket.

Nehéz légzésel sírva ébrem fel. Reméltem hogy senkit nem ébreszetettem fel. Körül nézek és hálát adok hogy nem ébresztettem fel senkit sem. Lassan felkelve gondolok egyet és mosdó utána az utam lefelé vezet. Most legalább van időm végignézni milyen is a kastély. Tudom nem szabadna de most ki kell tisztítani a fejem. A mai nap túlsol volt. Jamesel történt dolgok és ez az álmom.

Olyan nyugodt így az egész nincs ricsaj a sok ember. Nem vagyok társasági ember miért is lennék az. Lassan járom végig a folyosokat a pálcám ami még nincs sajnos valahogy azt nem vettem meg holnap el kell mennem megveni. Nem tudom azt hogy felejtettem el. Így sötétben sétálok végig. Őszintén nem szeretem a sötétséget, de még kellett szóknom. Néha meg-meg állva elbambulok egy festményen.

Annyira elképesztő a varázsvilág, hihetetlen nem gondoltam volna. A halott emberek így  is tudnak beszélni velünk saját gondolataik vannak. Nem tudom egy festményt hogyan tudnak így megallkotni, hogy még a gondolataikat is át viszik az adót festménybe. Olyan csodálatos.

Éppen az egyik festményt kémlelem amikor olyan mintha valaki elhaladt volna mellettem. Ahogy hátra fordulok viszont senkit nem láttok, és fény sincsen. Kicsit félve de elindulok vissza a háló körletbe. Megint érzem a tekintett magamon de ugyanúgy semmi. Miután fejemet újra előre fordítom hirtelen kap el egy kéz és a fal mögé húz