XXXVII.

442 36 11
                                    

A hirtelen kitört háború miatt, a Kagék nem tudták rendezni a soraikat, vagy hasonló dolgokat tenni. Csak Hitorinak köszönthettük, hogy tudtunk tájékozódni valamennyire az ütközetek között. 
- Hét valaki van abban az irányban, és fura kardjaik vannak! - jelzett Hitori. Ezek a Köd Hét kardforgatójának előző generáció. 
- Kisame! Hidan Kakuzu! - szóltam a cápa barátomnak. - Készüljetek! Teleportálunk! Segítsetek azoknak akik ott vannak! 
Csak bólintottak. A fekete árnnyal megfogtam a vállukat. A megjelölt kunait pedig eldobtam, ami egy fába csapódott. Odateleportáltunk, majd rögtön el is dobtam egy másik kunait. A fekete árnnyal kapok még két kart, amit úgy irányítok ahogy akarok. A csatákban ez nagy segítség tud lenni. Hamar meg is érkeztünk ahhoz a helyhez ahol folytak a harcok. Az ott harcoló ninják ijedt arcot vágtak mikor megjelentünk. De, hogy azután mi történt nem tudom, mivel visszatértem a többiekhez. 
- Következő! - szólaltam, mikor alig, hogy visszaértem. 
- Két hasonló chakrát érzek abból az irányból! - mutatott dél-kelet irányba. - Olyan mint két bábmesteré!
- Ezek Kankoru és Chiyo-baa-san! Sasori, Deidara készülj! 
Meg sem vártam, hogy szóljanak valamit, megint eltűntem. Sasori már csak akkor fogta fel a dolgokat, mikor már ott voltunk. Majd én vissza is tértem. 
- Bírod még? - kérdezte aggódva Itachi. 
- Persze! - válaszoltam lihegve. - Hizuru Te, Sasuke és Itachi keressétek meg Kabutot! 
- Abban az irányban lesz! - mutatott egy valahova. Menő ez a Senjutsu mit ne mondjak! 
- Konan, Nagato! Ti most ne harcoljatok, mivel Nagato Rinnenganja kell nekik! Mi négyen megyünk a frontra! Hitori keresd meg Naruto chakráját! 
Még mielőtt elválhattunk volna, négy alak ugrott be elénk. Pontosabban a négy előző Hokage. Jégeső nem esik baszod?! Megtorpantunk, mind ahányan voltunk. 
- Új terv! Nagato, Konan spuri! Mi négyen feltartjuk ezeket, addig Hizuru, Itachi és Sasuke mennek Kabutóra vadászni! 
- Takara menj te! Majd én segítek feltartani őket! Neked ott több hasznod veszik! - mondta Hizuru. 
Csak bólintottam. Most jobb ötlet rá hallgatni. Még egyszer utoljára hátra néztem a barátnőimre. Szurkolok nektek csajok! 

Hizuru szemszöge:

Ott maradtunk a négy Hokagéval. Tobirama szúrós szemmel figyelt bennünket, de főleg engem. Uchiha szív, Uchiha lélek, Uchiha leszek amíg élek. 
- Nem akarunk veletek harcolni, de irányítanak bennünket! - szabadkozott Hashiláma. 
- Akane, tiéd az aki most szólalt meg! Enyém Tobcsi! - ez a nevezés kellően felbaszta az agyát. - Hitori intézd az öreget! Fujiko tied a sárga hajú!
- Nagypapik vesznek körül baszod! - akadt ki Hitori. 
- Ez a fickó olyan mint egy tojás! - mutatott Minatora Fujiko. Neki honnan jönnek ezek? 
- Nem akarom zavarni a csevejt, de azért nem gondoltátok komoly, hogy ti kölkök álltok ki ellenünk? - kérdezte Tobcsi. 
- Halálosan komoly. Senju Utálom az Uchihákat Tobirama! - hajoltam meg. - Uchiha Hizuru vagyok! - mosolyogtam pimaszul.
- Erre magam is rájöttem, te Uchiha! 
Tobcsin kívül mindegyik Hokage arrébb állt, utánuk pedig mentek a többiek. Szóval kettesben maradtunk a Senju gyerekkel. 
- Nyáron nem volt meleged abban a bundában? - kérdeztem szórakozottan, mire nekem támadt. Annyira baj lenne az, hogy megkérdeztem ezt? 
- Nem vagy vicces Uchiha! - kiabált le a fehérség. 
- Pedig szerintem az vagyok! - mondtam miközben kikerültem az egyik támadását. Sharingaaaannn. Kézlejeket formáltam. -Chidori! - akartam volna átszúrni, de félreugrott, és vizet használt. - Utálom a víz elemű ninjákat! 
- Én meg az Uchihákat! - kaptam vissza. De szeretlek én Tobirama, hogy egyem ki a rohadt májad kiskanállal! 
-Én meg téged utállak! - mondtam "kedvesen". 
- Halj ki! 
- Inkább kihagyom! 
És így folytattuk a "harcunkat", ami inkább szócsatában merült ki. Egymás sértegetése nagyon megy nekünk. QwQ.  

Mi és az Akatsuki (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now