Mi és az Akatsuki (BEFEJEZETT)

XXXIII.

Takara szemszöge:

Miután kisírtam magam, nem volt másra szükségem mint valami édességre, és a barátnőimre, akiket most halára fogok ölelgetni, és megint bőgni egy sort. Ez a nap legjobb lezárása. Fujiko most valahol Sasorival van el, őt nem zavarom. Akane pedig nem tudom. Egész nap nem nagyon láttam, asszem valami olyant mondott, hogy elmegy valahova Deidarával. Ha csak egy kis sérülés lesz rajta, megfojtom azt a piromániás szőkét. De addig is zabálok csokit. 

A konyhába igyekezve láttam, hogy valaki már kutakodik a hűtőben. Nem zavartattam magam egyszerűen csak sétáltam tovább a hűtőig. 
- Itt miért nem tartanak dangót? Tobi dangót akar enni! - kérdezte az illető irritálóan magas hangon. 
Nem sokkal később megpillantottam a hang tulajdonosát. Az a csavart maszk, amit sosem felejtek el. Az a vékony hang. Kikerekedett szemekkel és ledermedve bámultam. Nem lehet... Neki nem kéne itt lennie! Őt csak azért vették fel mert Sasori meghalt, de ő most él! Nem lehet. Nem! 
- Helló! - köszönt nekem, s magas hangján, amit nagyon utálok. A kezét meglengette a szemem előtt, és ez volt az ami észhez térített. - Én Tobi vagyok! Tobi jó fiú! Neked mi a neved? - hirtelen a kezem magától megindult, hogy behúzzak neki egyet, amit ő fél kézzel megállított. - Miért akartál megütni? Tobi jó fiú! - kérdezte tettet szomorúsággal. 
Egyetlen szerencsém az volt, hogy valaki megzavarta a bájcsevejünket. Ha nem jött volna, képes lettem volna megpróbálni lefejelni Obitot. De szerintem átestem volna rajta, de ez most nem érdekelt. Pain komoly arccal jött oda hozzánk. 
- Ti meg mit csináltok? - ez volt az első kérdése mikor meglátott bennünket. A kezem magam mellé engedtem , ahogy azt Obito is tette. - Mindegy is. Látom már megismerkedtél az új taggal. Ő Tobi lenne. 
- Azt már tudom - válaszoltam flegmán. Ezt se tudtam, hogy képes vagyok így beszélni. - 
- Hitori merre van? - ez volt a második kérdése. De szerintem nem azért kérdezte meg, mert hiányzott neki, vagy mert féltette volna. 
- Éppen a varangyokkal van el - válaszoltam, mire Pain furán nézett rám. - Éppen azon van, hogy eltanulja a Senjutsut - pontosítottam. Ezt már értette. 
- Akkor majd neked kell átadnod a többieknek a hírt. Orochimarut megölték. Uchiha Sasuke keze van a dologban, és nagy valószínűséggel Hizuru is vele ment. Nem tudom mit történt ott, de most már ő is az Akatsuki ellensége! - mondta halál komolyan. 
Ez a hír teljesen lesokkolt. Mégis miért? Mi történhet még a mai napon? A legjobb barátnőmet, épp most rakták az Akatsuki ellenségei közé. 
- Mégis miért? - ez volt az első, amit ki tudtam nyögni. 
- Amint Orochimarut megölték vissza kellett volna jönnie, de helyette Uchiha Sasuke és a csapata oldalára állt! - mondta az indokot. Már állt volna tovább, mikor hirtelen megszólaltam. 
- Ezért...? - csak kicsúszott a számon, de meg is bántam. De mégis folytattam. Ha elkezdtem akkor be is kell fejezni. - Csak ezért? Hiszen ő is a szervezet tagja! Ő a barátom, Yahiko! - mondtam már szinte kiabálva. Pain tekintete elsötétedett, és gyors léptekkel mellettem termett. Csak akkor fogtam fel, hogy mit is mondtam, mikor már a hajamnál fogva taszított a földre. 
Minden lány tudja, hogy ez a legfájdalmasabb, mikor a hajad húzzák. Engem a hajamnál fogva húzott az irodájába, és dobott el. Az ajtót erősen becsapta maga után, annyira, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Rögtön mellettem termett, és a karomat megragadva felrántott a földről. Éreztem ahogy a könnyek a fájdalomtól kibuggyannak. 
- Mégis honnan tudod a nevem?! - kérdezte szinte ordítva. Először nem tudtam válaszolni. - Azt kérdeztem honnan tudod a valódi nevem?! - erősen megszorította a karom, annyira, hogy már majdnem eltört. 
- Azt is tudom, hogy te már meghaltál! Nagato irányít! - mondtam ki nagy nehezen. Becsuktam a szemem. Elengedte a karom, aminek a helye igazán sajgott. 
- Shinra Tensei! - mondta ki, én meg teljes erőből a falnak csapódtam. - Mégis honnan tudod?! - sétált mellém, és a hajamnál fogva felrántott a földről. - Azt kérdeztem honnan tudod?! - kérdezte egyre idegesebben. 
- Mindent tudok... - mondtam ki nagy nehezen. Ha a karom eddig nem tört el, akkor most igen. Mindenem fájt. - Tudom mindenki múltját... - egyedül azért nem ájultam el, mert folyamatos fájdalomnak voltam kitéve. De anélkül már rég ájultan feküdnék. 
- Mégis honnan? Honnan a fenéből?! 
- Abban a világban, ahol eddig éltem titeket elég sokan ismertek, és én is tudok rólatok mindent, akár csak Hizuru. Sőt... Azt is tudom mi volt a jövőben, ami már megváltozott... - mondtam nagy nehezen. 
- Hogy érted? - ezt már meglepődve kérdezte, de csak a hangjában lehetett hallani. 
- A jövő akkor változott meg, mikor mi ide kerültünk. Az egész Akatsuki meghalt volna... - nyögtem ki nagy nehezen. Elengedte a hajam, amitől a földre estem. 
- De ha jól gondolom, már nem fog - mondta nyugodt hangon. - Most, hogy ti itt vagytok és megváltozott a jövő, a világ megismeri az igazi fájdalmat!
- Nem! - mondtam határozottan. - Én nem fogok nektek segíteni a tervetekben! Még ha mi itt is vagyunk, attól még veszíteni fogtok! Ez a Tobi aki most csatlakozott, akkor is csatlakozott, mikor más volt a jövő! Nem fog semmi sem változni, és megint elbuktok! Ide már nem elegek a kis változások ha élni akartok! Felkel adnotok ezt a hülyeséget, hogy a világ megismeri a fájdalmat! Vagy mind meghaltok! - mondtam már sírva. Pain nem válaszolt. - Kérlek! Nem akarom, hogy meghaljatok! - még mindig nem szólt semmit. 
- És mégis mit tegyünk? Az Akatsuki mihez kezd, ha feladja a célját? - szólalt meg végül. Fájdalmasan néztem fel rá. Már az is fájt, hogy megmozdítsam a fejem. 
- Lehetnénk olyanok mint azaz esett előtt. Mi lehetnénk akik az árnyékból segítik a nemzeteket, és fenntartják a békét. Nem tartozunk senkihez. 
- Mégis milyen békét? Ezt a látszólagos békét?
- Ez az a béke, ami most a legjobb. Az a béke amiről álmodsz az csak egy illúzió. Azzal, hogy erővel próbálsz békét teremteni nem megoldás. Csak rettegés születik belőle és az a fajta béke nem tart sokáig... - mondtam nehezen. Már a beszéd is fáj, a levegő vételek is. Eltörhetett pár bordám. Pain nem szólt semmit. Ha sokáig folytatódik ez a "beszélgetés" akkor el fogok ájulni. 
- Örülhetünk, hogy van egy ilyen tagunk... - mondta végül. - Az Akatsuki felhagy az eddigi céljával, és mostantól az Öt nagy nemzet békéjét tartja fent. 
Ha nem fájt volna minden porcikám örültem volna, de most még egy mosolyt is alig tudtam erőltetni magamra. Végól éreztem, ahogy minden erő kimegy belőlem, és eldőlök. Minden elsötétedett. 

Itachi szemszöge: 

Pain sürgős megbeszélést hívott össze. Mindenki ott volt, kivéve Takara és Hitori. Hitorit tudom, hogy tanul, de Takarával nem tudom mi van. Ezen felül volt egy új tag is. Tudom ki ő, a neve Tobi. Ő volt az aki segített lemészárolni a klánom. Pain nemsokára megérkezett, az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. 
- Nos... Sok mindent kell most megbeszélnünk - kezdett bele nem túl biztatóan. - Először is... Az Akatsuki fel hagy a mostani céljaival... - kezdett bele. Mindenki egyszerre akart megszólalni, de lecsitított mindenkit. - Helyette a Nagy Nemzetek békéjét fogjuk fenntartani. Ennek fontosságára Takara hívta fel a figyelmemet. Mint kiderült ő tudta a jövőnket, ha nem változtatunk. Mind meghaltunk volna - ezen kijelentésén mindenki meglepődött. 
- Ő hol van? - kérdeztem meg rögtön. - Neki is itt kellene lenni, mivel ő az aki miatt ez történt! - Pain erre elkomorodott. 
- Eszméletlenül fekszik, az én hibámból... - mondta ki végül. Tágra nyílt szemekkel bámultam Painre. Mégis mit csinált vele? - Mint mondtam ő tudta jövőt és a múltat is. És így kimondta az igazi nevem, mire kifaggattam, közben szerezte a sérüléseit - mondta lehajtott fejjel. A kezem ökölbe szorult. Hogy volt képes ezt tenni vele? - Mélységesen sajnálom a történteket. De még valami van itt. Mostantól nem így fogtok látni engem, és a nevem sem Pain lesz, hanem Nagato. Ez a test csak egy bábú amit irányítok, és a neve Yahiko. Ha továbbra is elfogadtok a szervezet vezetőjének, akkor mostantól Nagatókét fogok lenni - mondta végül. Arra várt, hogy valamit mondjunk. 
- De attól még hívhatunk Painnek? Vagy akkor Nagatónak kell hívnunk? - tette fel a kérdést egy ismerős hang. Mind egyszerre kaptuk oda a fejünket. Egy mosolygós Takara állt az ajtóban. A keze begipszelve, és jócskán meggyötörtnek látszott. - Szellemet láttok vagy mi? - kérdezte szórakozottan. 
- Mi a fészkes fenéért keltél fel?!! - kérdezte kiakadva Konan. - Mész vissza pihenni! - szólt rá ellentmondás nem tűrő hangon. 
- Csak megvárom ezt a gyűlést. Nagato, persze, hogy maradhatsz a vezetőnk. Hiszen neked van meg az erőd ahhoz, hogy fenntartsd a békét - mondta nehezen. 
- Na most mész vissza pihenni! - szólt rá Konan. Azt se tudom, hogy ilyen állapotban, hogy sikerült leküzdenie magát a lépcsőn. 
Végül inkább én vittem fel. Most senki más nem megy a közelébe, csak Konan és a barátnői! Így is leharcolt állapotban van, nem kell még az is, hogy valaki felbosszantsa.