Mi és az Akatsuki (BEFEJEZETT)

XXXVI.

Takara szemszöge:

Miután visszaértünk Hizuru mind kettőnket helyre rakott, csak előtte akkorát behúzott Nagatónak, hogy eltört az orra. Aztán meg a többiek halálra ölelgették, és megfenyegették az Uchiha testvéreket. Itachi se marad ki. Az Akatsuki négy taggal bővült. Karin persze rögtön kiakadt mikor megtudta, hogy Hizuru és Sasuke együtt van. Na igen, ici-picit beszéltem a fejével, szóval most már kussol. Konan persze rögtön lebaszott, hogy csak úgy eltűntem, de miután kiderült, hogy Itachi és én összejöttünk, azután átváltott "elolvadok"  módba. Az élet nem áll meg az Akatsukiban sose. 
A mai napon megint nekiveselkedek a fekete árny elsajátításhoz. Vagyis, most magammal fogok veszekedni. Most már három Uchiha is közbe tud avatkozni, ha baj van. Még mindig vannak kételyeim, sőt több is van mint múltkor, de meg kell birkóznom velük. 
Még mielőtt neki kezdtem volna Ita szorosan magához ölelt, és egy puszit adott az arcomra. 
- Sikerülni fog! Te vagy a legjobb! - suttogta a fülembe, amitől elmosolyodtam. 
Távolabb sétáltam tőlük, hogy ha harcra kerül a sor, akkor ne legyenek bajban. A chakrám úgy áramoltattam mint legutóbb, nem sokkal később meg is jelent a fekete vörös szemű másom. 
- Már megint? Nem tanulsz a hibáidból? Bár az is hiba volt, hogy megszülettél! - vigyorgott gonoszul. Honnan a jó életbe tudok ilyen beszólásokat adni magamnak? 
- Én aztán tudok beszólásokat a javából, kedves én. Vagy magam? Akkor most tegezzem magam, vagy önözzem magam? - gondolkodtam el. 
- Mi lett, már nem félsz? Nem vagy az a kis beszari? 
- De, még mindig félek a sötétben, és ha megijesztenek ugrok egy 180 fokot - merengtem el. 
-  Most azt hiszed, hogy legyőzhetsz? - kérdezte lenézően. - Még mindig az a gyenge kis lány vagy, mint voltál! Attól, hogy még visszajött Hizuru, és összeszűrted a levet az Uchihával nem leszel jobb! Te még mindig az az ember vagy aki miatt idekerültek a többiek és veszélynek teszi ki az életüket! 
- Szerinted ezt én nem tudom? Vagyis magamnak mondom ezeket, szóval persze, hogy tudom! De pont ezért akarom őket megvédeni. 
- És mégis, hogy tervezted azt? Gyenge vagy! Semmirekellő! Nem is érdemelnéd meg Itachit! - láttam rajta, hogy folytatni akarta, de közbevágtam. Ezt már egyszer meghallgattam. 
- Valami új nincs? Mert ezeket már meghallgattam egyszer. Kedves saját magam, ezekkel mind tisztában vagyok. És csak annyit tehetek, hogy erősebbé válok. Kezdve azzal, hogy legyőzöm a saját kételyeimet, vagyis elfogadom őket, és megpróbálok tenni ellenük valamit! Igazad van, nem érdemelném meg Itachit, de nekem is szüksége van rá, és neki is rám. Szeretem őt! Mindent megteszek azért, hogy megvédjem az én őrült, kiszámíthatatlan barátnőimet. 
Valahogy felhúztam saját magam, mert nekem támadt. Én csak egy helyben álltam. Hizuru már akart volna hozzám rohanni, de Itachi vissza fogta. Én vártam, hogy az árnyam hozzám érjen. A karjaim kitárva magamhoz öleltem a fekete énem. 
- Fogadd el magad! - mondtam. Az árnyékom, pedig egy könnycseppet hullatott. 
A fekete én, visszatért magamba. (micsoda fogalmazás :))). Nagyon fura, mégis kellemes érzés volt. Itachi idesietett hozzá, én pedig egy hatalmas lendülettel a nyakába ugrottam, és majdnem eldőltünk. Rám jött a szeretet hiány. 
-  Hát te? Nem szoktál ilyen lenni - kérdezte szórakozottan Ita. A kezével átölelte a derekam, közelebb húzva magához. 
- Rám jött az ölelhetnék! - mondtam mosolyogva. Itachi az ajkait az enyémnek nyomta. A kezeim a nyaka köré fontam. A csúf valóságba az rántott vissza, hogy Hizuru belebokszolt a hátamba. - Mi bajod van már?! - fordultam mérgesen felé. 
- Csak ellenőriztem, hogy te az igazi vagy-e. De nem vagyok benne biztos! - mondta pimaszul. 
-  A szomszéd Jóska vagyok! Szerinted ki lennék, te baka?! 
- Tényleg te vagy az - mondta visszafojtott nevetéssel. - És nem hülye, csak furcsán érdekes! 
Ezen elnevettük magunkat. A két Uchiha meg nézett mint borjú az új kapura. Furcsán érdekesen vagyunk, na! A nap további részében próbálgattam az új képességem, és kurva menő! Viszont este hulla fáradtan dőltem az ágyba. Hizuru, mivel a szobákat át kellett rendezni Sasukéval alszik. Hitori pedig valamit csinál Hidannal, ezért egyedül hajtottam álomra a szemeim. 
Arra keltem, hogy valaki csatorászik. Tudni kell, hogy én csak arra kelek fel, de hangos zajokra nem. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és megpillantottam a hang forrását. Tobi, vagyis Obito egy kurva nagy kést tartott felettem. Az volt a szerencsém, hogy reflexszerűen elhúzódtam, mert különben belém szúrta volna azt a kést. 
- Úgy látom felébredtél! - mondta azt amit én is tudok. 
- Nem baszod, még mindig alszok! - álltam fel. Ő erre két lépést tett hátra. 
- Nem baj. Majd máskor elintézlek! - mondta majd eltűnt. Kettőt pislogtam. Nem tudtam mire vélni ezt, alig keltem ki az ágyból.
Átmentem Itachi és Kisame szobájába, de nem volt ott senki. Egy hang a hátam mögül, viszont most visszakézből egy pofont adtam az illetőnek. Szegény Sasukét pofon csaptam. 
- Bocs! De mégis mi történt? 
- Baj van! Nagato hívat bennünket! - mondta az arcát fogva. 
Nem kellett kétszer mondani, rögtön szaladtam Nagato irodájába. Kivágtam az ajtót, és a többiekhez futottam. 
- Mi történt? - ez volt az első kérdésem. 
- Kitört a háború. Zetsu, Tobi és Kabuto egy háborút indítottak, csak úgy a semmiből. Zetsu klónjai, Kabuto Edo Tensei zombiai harcolnak. A Kagék pedig nem tudtak mit kezdeni a hirtelen támadással! - hadarta el egy szuszra. 
Ez kellően túl sok információ volt így korán hajnalba. Alig tudtam felfogni miről beszélnek. 
- Elsőnek mindenki készüljön el! Kaptok fél órát! Aztán indulunk, és majd kieszelünk valamit! - mondtam ez első normális dolgot ami az eszembe jutott. 
Fél óra helyett 15 perc alatt puccparádéba vágta magát a banda. Mind neki indultunk semmi tervel, úgy, hogy semmit sem tudunk. Ekkor fogtam fel úgy normálisan, hogy háború van.