Mi és az Akatsuki (BEFEJEZETT)

XVIII.

Itachi szemszöge:

Sasori órákig nem jött ki a szobából. Legalább kétszer kifaggattan Zetsut, hogy mi történt, de ő is csak annyit tudott, hogy összetűztek Orochimaruval és Kabutóval. Hizurut elrabolták, Takarát pedig megmérgezték. Ez lehetetlennek hangzik, de mégis ez történt.
Sasori végre kijött a szobából. Rögtön elé rohantam és arról akartam kérdezni, hogy hogy van, de a szeméből ki tudtam olvasni. Nagyon rosszul.
- A mérget eltávolítottam a szervezetéből, de túlságosan szétterjedt, ki kell fejlesztenem egy ellen mérget. De csak tőle függ, hogy életben marad-e addig - fejezte be.
Tágra nyílt szemekkel bámultam Sasorira. Ez nem lehet! Kopogás nélkül rontottam be a szobába. Az ágyon ott feküdt Takara. Nagyon lihegett, és verejtékezett. Szemei csukva voltak, és remegett. Biztos nagy fájdalmai vonnak. A szívem összeszorult mikor láttam mennyire tehetetlen, és én sem tehettem semmit érte, hogy jobb legyen.
- Itachi pihennie kell, most hagyd! - rakta vállamra a kezét Konan. Végül én is kimentem a helyiségből, de még egyszer hátra pillantottam Takarára.
A többiek még nem értek vissza a küldetésről, de addig jó. Pain megbeszélést tartott, hogy mi legyen tovább, de nem igazán figyeltem, egy bizonyos pontig. Hizurut is felhozták.
- Hizurut egy darabig Orochimarunál - jelentette ki. Mindenki felháborodva nézett a vezetőre. Ezt ő se gondolhatja komolyan!
- Pain megörültél?! Hogy mondhatsz ilyet?! - akadtunk ki teljesen.
- Tudom, hogy aggódtok érte, de nem tudunk mást tenni. Fogalmunk sincs, hogy merre van a rejtekhelye. De nem fog bántódása esni, mivel Orochimarunak szüksége van rá. De továbbra is kutatni fogunk utána! A megbeszélést berekesztem! - hagyott ott minket Pain.
Belül még mindannyian dühöngtünk,.de tudtuk, hogy igaza van. Sasori még mindig az ellenszeren dolgozott, így mi csak idegesen vártunk, hogy legyen valami fejlemény. Hitori, Kisame és Hidan még mindig nem értek vissza, de nem is fognak még egy darabig szerintem, ahogy ismerem őket, mivel állandóan veszekednek.
Az ajtó ekkor kicsapódótt.
- JÓ NAPOT! - jött meg üvöltve Hitori, de most nem nagyon érdekelte egyiküket sem. - Hizuru, Takara? - nézett szét a helyiségben barátnőit keresve. - Hol vannak? Mi történt velük? - kérdezte aggódva.

Hitori szemszöge:

Egy egész napot késtünk, mivel azaz idióta áldozott valamit. Bár amikor felpofoztam, utána három napig elég furcsán viselkedett, de utána visszatért a szokásos formájába.
Megpillanttam a rejtekhelyet, és futásnak eredtem. Már rég nem láttam a többieket, és valakinek el szerettem volna mondani, hogy mi történt az úton. Az ajtót kivágva, ordítva köszöntem a bent lévőknek.
- JÓ NAPOT! - ordítottam torkom szakadtából. Ilyenkor általában leszólnak, hogy maradjak már csendben, de most csak felém pillantottak, és tovább bámulták ki a fejükből. - Hizuru, Takara? - kérdeztem, mert már vissza kellett volna, hogy érjenek. De nem válaszoltak. - Hol vannak? Mi történt velünk? - kérdeztem most már aggódva. Miért nem válaszolnak?!? Mi történt velük?
- Hitori, Hizurut elrabolták - válaszolt halkan Itachi. A vér megfagyott bennem. Most mond, hogy csak vicceltek. Ilyen nem lehet, hiszen Hizuru erős, és Takara is ott volt velük.
- Most csak vicceltek, ugye? - kérdeztem meg. Nem hiszem el, hogy ez történt velük. Nem válaszoltak. Kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Nem... - mondta végül Konan. Tágra nyílt szemekkel néztem rájuk. Ez lehetetlen.
- Takarával mi van? - kérdeztem meg idegesen és aggódva. Vele mi van? Hiszen el tudott volna teleportálni, mert ott van a jutsuja.
- Takarát megmérgezték - válaszolta Itachi. A szívem kihagyott egy ütemet. Ez nem lehet, nem történhetet meg! Biztos csak egy vicc, vagy egy álom. Ez nem lehetséges!
Felszaladtam a szobánkba, nem érdekelt, hogy utánam szólnak, csak rohantam. Az ajtót szinte kivágtam a helyéről, úgy szaladtam be hozzá. Takara az ágyon feküdt. Sápadt volt, és nagyon izzadt. Nem lehet, nem! Ekkor két újabb ember jött be. Akane és Fujiko is úgyan úgy nézték a barátnőnket. Ez nem történhet meg! Nem lehet.