A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XVI.

– Miss Lestrange – szólított fel Trelawney. – Mondja csak maga mit lát a csésze alján? – kérdezte érdeklődő tekintettel méregetve.

Nagyot nyelve pillantottam fel a velem szemben ülő Griffendéles fiúra, majd vissza a kezemben tartott csészére.

– Azt hiszem – kezdtem, de nem igazán tudtam megállapítani, hogy mi is az, amit látok.

– Nézze közelebbről Kedvesem – mondta a tanár és néhány lépést tett felém.

– Ha jól látom ez egy kapu – mondtam bizonytalanul miközben lapozgatni kezdtem az előttem heverő könyvben. – Tehát, valamiféle lehetőség van kilátásban – olvastam.

– Nagyon jó – csapta össze a kezét a professzor. – Remek – fordult mosolyogva a padtársam felé. – Most maga jön, mit lát a kisasszony jövőjében?

A padtársam arcán ugyan olyan zavarodottság tükröződött, mint az imént az enyémen. Guvadó szemekkel nézett fel rám.

– Ez bolond – tátogta, majd lehajtotta a fejét és fura arcokat vágva elemezni kezdte a teafű alkotta mintát. – Azt hiszem ez egy kereszt – mondta a fiú, mire a tanárnő oda sietett hozzánk.

– Hadd lássam – mondta és kikapta a csészét a fiú kezéből. – Ó Kedveském – fordult felém szánakozva. – Úgy látom szerencsétlenség fog érni a közeljövőben, úgyhogy ajánlom légy résen – mondta és szelíden elmosolyodott.

– Igyekszem – válaszoltam unottan, hisz őszintén nem hittem a jóslatok beteljesülésében.

Ekkor kopogtattak a tanterem ajtaján a következő pillanatban pedig Piton professzor lépett be a nyomában Dracoval.

– Elnézést a zavarásért – kezdte komoran. – Ava Lestrange-et szeretném elkérni – fordult felém rezzenéstelen arccal a professzor.

Trelawney megértően bólogatott.

– Menj csak Kedvesem – mondta és apró mozdulatokkal kitessékelt a teremből.

– Mi folyik itt? – érdeklődtem Dracotól ügyelve arra, hogy néhány lépéssel előttünk haladó tanár ne hallhassa a szavaim.

A fiú megvonta a vállát.

– Fogalmam sincs, de nagyon rossz előérzetem van – mondta miközben szomorúan elhúzta a száját.

Piton egyenesen az előcsarnokhoz vezetett bennünket, ahol egy fehér hajú férfi várt ránk.

– Lucius – morogtam dühösen az orrom alatt.

A két felnőtt kellő távolságra tőlünk váltott néhány szót.

Ijedt tekintettel fordultam a mellettem támaszkodó fiú felé.

– Szerinted a szüleim miatt van itt? Ugye nem gondolod, hogy bajuk esett? – hadartam miközben a szívem majd kiugrott a helyéről.

Draco megrázta a fejét.

– Kétlem – felelte miközben gyanakvó tekintettel méregette az apját.

– Gyerekek – fordult ekkor felénk Lucius. – Menjünk – mondta ridegen és megköszörülte a torkát.

Dermedt tekintettel néztem a távolodó Piton után, miközben súlyos léptekkel elindultam a kapu irányába.

– Kapaszkodj a karomba – szólt Lucius ellentmondást nem tűrően én pedig egész testemben remegve tettem, amit mond.

Dracora pillantottam, aki próbált bíztatóan elmosolyodni, de nem igen akart sikerülni neki. Lehunytam a szememet, a következő pillanatban pedig a Malfoy-kúria előtt álltunk. A ház komor és sötét volt. Bizonytalan léptekkel haladtam Lucius után át a ködös kerten, közben pedig végig a hátamon éreztem Draco perzselő tekintetét. Az épület belseje épp oly tiszta és tágas volt, mint amilyen borzongató és barátságtalan.