A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

VI.

Kinyitottam a szememet, és abban a pillanatban fuldokolva ültem fel az ágyban. A mellettem ülő fiú ijedten pattant fel a helyéről.

– Madam Pomfrey! Siessen felébredt – kiabált Draco a javasasszonynak, és rögtön felém fordult. – Jól vagy? – nézett rám aggódó tekintettel miközben óvatosan megsimította a kézfejemet.

– Hol van Emery? – nyöszörögtem kábultan, Madam Pomfrey kiváló kotyvalékainak hála.

– Miért foglalkozol azzal a sárvérűvel? – kérdezte és nagyot sóhajtott.

– Elnézést Úrfi, de megkérném, hogy itt kerülje az efféle kifejezéseket – mondta csiripelve Madam Pomfrey, aki ekkor lépett be a gyengélkedő ajtaján.

Draco visszaült az ágyam melletti székbe és duzzogva keresztbefonta a karját.

– Ő a legjobb barátom – feleltem neki suttogva. – És a szülei is a Roxfortba jártak, ha nem tudnád. Bár nem mintha számítana – leheltem magam elé. – Mellesleg ne merd őt így nevezni – mondtam hevesen.

– Milyen legjobb barát az, aki meg se látogatja a gyengélkedőre került barátját? – tette fel gúnyosan a kérdést a szőke hajú fiú.

– Nem jött el? – kérdeztem, és igyekeztem, elrejteni a hangomból a csalódottságot.

– Hát az én jelenlétemben biztosan nem – felelte. Bár aludtam egy tíz percet, úgyhogy javaslom, érdeklődj Madam Pomfrey-nál, ő mindenkiről tud, aki beteszi ide a lábát.

Az említett nő ekkor lépett oda hozzám a kezében egy üveggel.

– Igya ezt meg Kedveském – nyújtotta felém a poharat, mire én a tartalmát látva rögtön elfintorodtam.

– Mi van benne? – kérdeztem és próbáltam elhúzódni az üvegtől.

– Azt nem szeretné tudni – felelte mosolyogva a javasasszony. – Igya meg szépen – tolta egészen közel az arcomhoz a poharat.

– Kihagynám – mondtam émelyegve. – Tudja a gyomrom – kezdtem, miközben már a hányinger kerülgetett az ital szagától.

Draco alig hallhatóan felnevetett.

– Ha olyan viccesnek találod, akkor idd meg te – fordultam felé dühösen, mire csak elmosolyodott.

– Az Úrfinak ma szerencséje van, ugyanis ez a Kisasszony itala – mondta most már kicsit türelmetlenül Madam Pomfrey.

Nagyot nyelve megfogtam a poharat, és óvatosan a számhoz emeltem.

– Na, gyerünk egy nagy húzás – mondta sürgetve a mellettem álló nő.

Széttártam az ajkaimat és amilyen gyorsan csak tudtam, ízlelés nélkül folyattam végig a torkomon az undorító italt.

– Ez mégis mire volt jó? – tettem le öklendezve az üveget.

– Nagyon sok mindenre – mosolyodott el titokzatosan Madam Pomfrey, és kisietett az ajtón.

– Jobban vagy? – nézett mélyen a szemembe Draco.

– Mondhatni – feleltem. – De amúgy sem volt semmi bajom, csak az a nyamvadt fejfájás – mondtam fáradtan.

A nap már rég eltűnt a hegyek takarásában. A szobát csak néhány gyertya, lobogó lángja világította be.

– Tudod megijesztettél – mondta halkan. – Szóltam, hogy mindig legyen nálad tea, de te nem hallgattál rám – folytatta csalódottan.

– Volt nálam, esküszöm – feleltem indulatosan. – Emlékszem, hogy reggel beledobtam a táskámba, de... de az órán már nem találtam – mondtam elgondolkozva.

Draco nem felelt, de láttam rajta, hogy ő is eltöpreng a szavaimon.

– Piton, hogy reagált? – törtem meg vigyorogva a csendet.

A fiú elmosolyodott.

– Biztosan tudni akarod? – kérdezte, mire bizonytalanul bólintottam.  – Leült az asztalához, és olvasgatni kezdett – felelte.

– Hogy mit csinált? – kérdeztem színlelt döbbenettel, majd elröhögtem magam.

A fiú nem nevetett, helyette mosolyogva fürkészte az arcomat.

– Tudod, hogy miért vannak ezek a fejfájások? – kérdeztem elkomorodva.

– Sajnos – felelte mogorván. – Annyit mondhatok, hogy bármennyire is jók Madam Pomfrey főzetei semmit nem érnek ellene.

– Neked is szokott fájni igaz? – kérdeztem, mire Draco megrázta a fejét.

– Nem, már nem – felelte lehajtott fejjel. – Most jobb, ha megyek, pihenned kell – mondta és elindult a kijárat felé.

– Ne! – ültem fel egy hirtelen gondolattól vezérelve. – Úgy értem, maradhatnál estére – vettem lejjebb a hangerőmet. – Tudod, mesélhetnél arról, hogy miért is kellene elsajátítanunk az animágiát – mondtam és bíztatóan elmosolyodtam.

Draco elnevette magát.

– Mire fel ez a nagy érdeklődés? – kérdezte csendesen, miközben visszaült mellém.

Megvontam a vállam.

– Kíváncsi típus vagyok – feleltem büszkén, és visszabújtam a paplan alá.

Draco kényelmesen elhelyezkedett a székében és magyarázni kezdte, hogy pontosan miért is lenne szükségünk erre a képességre.

– Szóval Voldemort úgy véli, hogy hasznos lenne a kémei számára – dünnyögtem félálomban. – Tehát a kéme vagy – cukkoltam.

Draco elmosolyodott, de nem felelt.

– Jóéjszakát Ava – suttogta a fülembe, én pedig a következő pillanatban mély álomba merültem.