XXI.

671 26 3
                                    

– Ava Lestrange – a nevem hallatán végig futott a hátamon a hideg. – Örvendek a találkozásnak – lépett elém a sötétből, egy hosszú kopott talárt viselő, vörös szemű varázsló.

A tágas szobába néma csend állt be. Draco a közvetlen közelemben maradt és magamon éreztem a tekintetét amitől a tarkómon bizsergető érzés támadt. Rajtunk kívül csupán néhányan tartózkodtak a helyiségben.

– Nagyúr – hajtottam fejet a fölém magasodó férfi előtt, mire amaz a kezét gyöngéden a vállamra helyezte. 

A férfi érintésétől megremegett a térdem és csak nehezen tudtam szabályozni a bukfencet hányó  gyomromat.

– Ismertem a szüleidet – mondta és hátat fordítva nekem visszaindult a széke felé. – Ígéretes emberek voltak.

Igen azok – gondoltam magamban, de nem feleltem, helyette nagyot nyeltem, hogy elfojtsam a feltörni készülő érzéseimet.

Voldemort széttárta a kezét és várakozó tekintettel, szinte gyanakvóan nézett rám.

– Minek köszönhetem, hogy eljöttél ma hozzám? – kérdezte kimért hangon.

Őszintén nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre. Magam sem tudtam pontosan, hogy mit is keresek itt. Ez sosem volt az én világom. Egész életemben próbáltam minél távolabb kerülni tőle most mégis, mégis itt térdeltem a varázslók leggonoszabbika előtt és még csak az okát sem tudtam annak, hogy miért. Egy meleg kéz csusszant a vállamra és megszorította azt. Megkönnyebbülésemben Dracora emeltem a tekintetemet, a fiú pedig viszonozta azt. 

Bizonytalanul megköszörültem a torkomat. 

– Szerettem volna felajánlani a segítségemet – mondtam és igyekeztem magabiztosabbnak hallatszódni mint amilyennek éreztem magam.

– Ava animágus – szólalt meg Draco, mire Voldemort sejtelmesen elmosolyodott.

– Vagy úgy – felelte és egyszerre hangzott úgy mint aki levan nyűgözve és akit cseppet sem lep meg a dolog. – Ez esetben lenne számodra egy feladatom – mondta még mindig mosolyogva. – Előtte azonban látnom kell, hogy mire vagy képes.

Draco levette a kezét a vállamról én pedig felálltam. Pontosan tudtam, hogy mit kell tennem mégis... Valahogy helytelennek éreztem.

– Menni fog – bíztattam magamat gondolatban. – Csak nyugalom.

Mélyeket lélegezve emeltem a pálcámat a szívemhez. Már egyáltalán nem rettegtem az átalakulástól. Szinte élveztem a zuhanást mely után körülölelt a sötétség. Kinyitottam a szememet. A világ sokkal szürkébb volt állati bőrbe bújva. A színek, alig ha domináltak. Csak álltam ott mozdulatlanul miközben a halálfalók, mint egy múzeumi érdekességet, körbe álltak. Még Voldemort is érdeklődve feljebb ült a székében. Aztán amikor végre intett a kezével visszaváltoztam.

– Kiváló – mondta és vöröslő szemei szinte világítottak miközben közelebb invitált magához.

Émelyegve léptem előre. Minden szellemi jelenlétemre szükségem volt ahhoz, hogy szembenézzek azzal, aki elől évek óta menekültem. Olyan gyorsan történt minden. Hagytam, hogy engem is magába szippantson ez az általam elítélt világ. A mágus sápadt bőre, kopasz eres koponyája és az orra helyén tátongó vékony kis lyukak még inkább menekülésre késztettek. Hisz már a megjelenésén is kegyetlen gonoszság tükröződött.

– Jövőre vissza térsz a Roxfortba – kezdte miközben egy kecses mozdulattal végigsimított a mellette tekergő kígyó fejét. – Azonban végig azon leszel, hogy információkat szerezz nekem. Ebben Draco és Perselus is a segítségedre lesz. Remélem, hogy számíthatok az együtt működésére Kisasszony – emeltre rám ridegen a tekintetét.

A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FFحيث تعيش القصص. اكتشف الآن