A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

X.

Ahogyan közeledtünk az ünnepekhez, úgy vált az idő egyre csípősebbé és szürkébbé.

– Nincs egy nyamvadt göncöm sem – fordultam kétségbeesetten Emery felé, miközben átvágtunk a Kőkörön.

– Ezt már mondtad – forgatta a szemét a fiú.

– Tudom – feleltem, és nagyon sóhajtottam.

Lumpsluck professzor a mai napon tartja az első klubestélyét, ahova minden tagnak kötelező kísérővel érkeznie. Így jött a képbe Emery, akit néhány nappal ezelőtt hívtam el.

Végre teljesítettem a magamnak tett ígéretet és meglátogattam Hagridot. Kicsit jobban is éreztem magamat a bőrömben, mivel ő az, aki mindig tudja, hogy hogyan derítsen jobb kedvre másokat.

Emery nem volt beszédes hangulatában, nekem pedig nem volt kedvem erőltetni a dolgot, így tehát csöndesen baktattunk egymás mellett egészen az előcsarnokig.

– Hét órára a klubhelyiséged előtt leszek – hadarta a fiú, és elsietett.

Lekocogtam a lépcsőn, és beléptem a zöldfényben úszó társalgóba. Néhány gyerek lézengett csak oda bent, mivel a legtöbben a nagyteremben vagy az udvaron töltötték a szabadidejüket. Gyorsan végig futattam a tekintetemet a társaságon, hátha látok egy baráti arcot, végül azonban csalódottan indultam el a hálókörletem felé. Néhány felsőbb éves lány sugdolózva haladt el mellettem a szűk lépcsőn. Elfordítottam az ajtókilincset és benyitottam a csöndes szobába. Fürgén ledobtam magamról a kabátomat és a csizmám, majd elvetődtem az ágyon. Néhány másodperc múlva valami szörnyen nyomni kezdte a hátamat. Zavarodottan felültem, és csak ekkor vettem észre az ágyneműmmel megegyező színű lapos bársony dobozt. Hiába kerestem nem találtam rajta cédulát, úgyhogy óvatosan leemeltem róla a megnyomorított fedőt. A gyönyörű méregzöld árnyalat máris magával ragadott, amikor pedig kiemeltem az anyagot a dobozból elakadt a lélegzetem. Egy selyemből készült földig érő ruhát tartottam a kezeim között. Hát ezért viselkedett olyan nyugodtan és titokzatosan Emery, meg akart lepni. Én buta meg egész nap azon aggódtam, hogy mit fogok felvenni. Levetettem magamról az egyenruhámat és belebújtam a testhezálló öltözetbe. A tükör előtte állva szóhoz sem tudtam jutni. Be kell, hogy valljam, életembe először ténylegesen szépnek láttam magamat. Kibontottam a copfom, mire a fekete fürtök fátyolként hullottak a vállamra. Még volt fél órám Emery érkezéséig, úgyhogy gyorsan feldobtam egy a ruhához illő, zöldes árnyalatokból összeállított szemhéj sminket. Két perccel hét óra előtt, felhúztam a fekete magas sarkúmat, és elindult fel a lépcsőn. A vörös hajú fiú, ahogy ígérte az ajtó előtt várt rám.

– Azta – mondta mikor észrevett, én pedig elnevettem magam.

– Köszönöm – mondtam mosolyogva, majd csöndesen hozzátettem. – Mindent.

A fiú arcán értetlenség suhant át, majd zavartan elvigyorodott. Csöndesen indultuk el az északi szárny felé. Emery bekopogott a hatalmas fa ajtón, mire Lumpsluck kidugta rajta a fejét.

– Á, Miss Lestrange. Jöjjenek beljebb – mondta nyájasan és kitárta előttünk az ajtót.

A Pazar és fényűző szalon falait élénk aranymintás, bézs színű selyemtapéta borította a legkülönbözőbb cikornyás indákkal díszítve. A magas ablakokat a földön ráncot vető lilás brokátfüggönyök díszítették, a mennyezetről pedig egy kristálycsillár lógott alá, bevilágítva az egész termet. A helyiség közepén egy antik mahagóni kerekasztalt helyeztek el, melyen már helyet foglalt a gyönyörű teríték, és ülésrendet jelző táblácskák. Az ételeket roxforti diákok szolgálták fel pincéri öltözetben, meglepően ügyesen mozogva a nagy tömegben. Aláfestésként halk zene szólt a sarokba állított zongorából, melyet rá vettek arra, hogy saját maga játssza a közkedvelt komponisták műveit.

Beléptünk a terembe, a következő pillanatban pedig egy Hugrabugos lány keveredett oda hozzánk, és magával ragadta Emeryt. Unottan leültem egy félrehúzott székre, és próbáltam valami érdekeset észrevenni, amin elidőztethetem a tekintetemet. Aztán eszembe jutott, hogy jóval okosabb lenne a függöny mögé ülni, úgyhogy gyors léptekkel elindultam a szalon másik vége felé.

– Hé – kapta el ekkor valaki a karomat. – Táncolj velem – mondta a fiú.

Visszafordultam az elragadóm felé és szembetaláltam magam Dracoval. A fiú arcán megnyerő mosoly húzódott, én pedig képtelen voltam visszautasítani a felkérést.

– Kivel jöttél? – kérdezte, miközben a derekamra csúsztatta az egyik kezét.

– Emery – böktem zavartan a Hugrabugos lánnyal táncoló fiú felé.

Draco szemei elsötétültek, ahogy a fiú felé nézett.

– Gyönyörű vagy – hajolt a fülemhez, és közelebb húzott magához. – Lazulj el. Ez csak tánc – mondta mosolyogva.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit is csinálók, de Draco tökéletesen irányított. Egyszer sem léptünk egymás lábára és úgy éreztem, hogy teljes összhangban vagyunk.

– Szabad? – lépett ekkor oda hozzánk Emery.

Draco elengedte a kezemet és átadott a fiúnak.

– Igazából elfáradtam – mondtam és kiviharzottam az ajtón.

Levegőre volt szükségem. Végig rohantam a folyosón és meg sem álltam az udvarig. Mélyeket lélegezve dőltem a falnak. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lelt az előbb. Egy szörnyű érzés hasított belém, ami azt sugallta, hogy ki kell jönnöm.

– Capitulatus – hallottam ekkor a hátam mögül, a pálca pedig kirepült a kezemből. – Örülök, hogy itt találtalak – mondta Avery elém lépve.

– Nem tudsz békén hagyni? – indultam el a pálcámért, de megállított.

– Mobilicorpus – mondta, mire visszalebegtem oda ahol még az előbb álltam. - Nem sokára békén hagylak – mosolyodott el.

– Elég ebből a baromságból. Én tényleg nem ér... – kezdtem, de Avery könnyedén elnémított a Silencio bűbájjal.

– Hallgass, hallgass! – kiáltotta a lány és csak most vettem észre mennyire rossz bőrben van. – Elloptad a barátomat, aki neked hála szakított velem – kezdte, én pedig döbbentem hallgattam, hisz erről eddig mit sem tudtam. – Szeretem őt! Feltudod, ezt fogni? – lépett közelebb, mire én fürgén bólogattam.

Őszintén rám hozta a frászt. Szőke haja kócos és csapzott volt. A szemei alatt mély karikák ültek, és a szaga sem volt túl emberi.

– Meg foglak ölni, tudod? – mondta, mire összeszorult a gyomrom.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit tehetnék. Hiába kezdtem volna el kiabálni, a némító bűbájnak hála senki sem hallott volna meg. Ijedten próbáltam kitörni a lebegtető varázs hatása alól, de sehogy sem sikerült. Aztán eszembe jutottak Dumbledore szavai, miszerint varázsolni a hangunk nélkül pusztán az elménkkel is tudunk.

– Invito – gondoltam erősen a bűbájra, mire a pálcám a kezembe repült. – Sonorus – koncentráltam újra, ezzel visszanyerve a hangomat.

Avery ahelyett, hogy támadt volna bambán nézte a történteket. Leengedte a pálcáját, én pedig a földre estem.

– Incarcerandus – kiáltotta mégis, de könnyedén kivédtem az ártást.

– Relaxo – támadtam én is, de sikerült kitérnie előle.

– Confringo – mondta, mire a fal egy része felrobbant mögöttem.

– Carbunculus – küldtem rá a következő rontást, ami célba is ért. A lány arcán csúnya kelések kezdtek megjelenni.

– Mi a fészkes fene folyik itt? – jelent meg ekkor a folyosón Lumpstuck professzor néhány diák kíséretében.

Egy darabig kapkodta a tekintetét közöttünk, majd kiadta az utasítást, hogy vigyék Averyt a gyengélkedőre. Ekkor ért oda Draco is. Először rám, majd a volt barátnőjére nézett, végül pedig megvető pillantással végig már és elindult a gennyes kelésekkel borított lány után.