A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XXIII.

Amikor először itt jártam nem volt alkalmam alaposan megfigyelni a helyet. Az épület két egymásra helyezett kupolából állt, ami felülről nézve egy szemgolyóra emlékeztetett. Dracoval egy fán landoltunk amiről kiváló rálátás nyílt az egész területre. A fölső és egyben a kisebbik kupola üvegből készült tehát valamiféle csillagvizsgáló lehetett, míg az alsó részt, amit sötét vastagnak tűnő lemezek borítottak inkább egy erődítményhez lehetett volna hasonlítani. Draco-ra néztem, aki komor arccal kémlelte a fölénk magasodó építményt.

– Készen állsz? – köszörülte meg a torkát élesen és a válaszomat meg sem várva előre ment.

– Készen – válaszoltam csak úgy magamnak és a fiú után indultam.

Az ajtóhoz érve aztán megállt és türelmetlenül várta, hogy én is oda érjek. Egymásra néztünk és mind a ketten pálcát rántottunk. Már éppen kopogásra emeltem a kezemet, amikor az ajtó kitárult előttünk. Draco felvont szemöldökkel néztem rá én pedig bizalmatlanul megvontam a vállamat. Előre léptem, hogy bemenjek az ajtón, de Draco megragadta a karomat és visszahúzott magamögé. A fiú a pálcáját az arca előtt tartva lökte beljebb az acélból készült ajtót én pedig szorosan haladtam a nyomában. Odabent csönd honolt. Papírok, könyvek és bútorok maradványai hevertek mindenfelé a teremben.

– Mi történhetett? – kérdeztem elképedve, de Draco nem felelt csupán nyomult tovább előre.

Mintha egy tornádó érkezett volna vendégségbe.

– Van bármi sejtésed, hogy kik lehettek? – tettem fel egy újabb kérdést, mire a fiú válaszképp csak megrázta a fejét.

Elrúgtam egy előttem heverő tégladarabot, és már indultam volna tovább, amikor valami ismerős dolgot pillantottam meg a cipőm orránál. Lehajoltam és felemeltem a medált a földről, és a tenyeremben tartva közelebbről is megvizsgáltam.

– Mi az? – lépett mögém Draco és kíváncsian kivette a kezemből a darabot. – L? – nézegette felvont szemöldökkel.

– Mint Lestrange – bólintottam és kirohantam a frisslevegőre.

Minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam a feltörni kívánkozó könnyeim. Lehajtottam a fejemet és megtöröltem az arcomat a zöld kötött pulóverem ujjába.

– Ez jót jelent nem igaz? – lépett ki Draco is az ajtón, de amikor ránéztem sokkal jobban emlékeztetett az apjára, mint saját magára.

Összeráncolt homlokkal néztem a fiúra miközben ridegen elmosolyodtam. Nem feleltem csupán közelebb léptem hozzá és szúrós tekintettel fürkésztem az arcát. Láttam rajta, hogy zavarba jött, de igyekezett nem kimutatni azt. Továbbra is tartva a szemkontaktus fogtam és kiragadtam a kezéből az anyukám medálját, majd elindultam az erdő felé.

– Most mégis hová mész? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.

– Vissza a Roxfortba – feleltem rá sem nézve.

– Ugye tudod, hogy már nyári szünet van? – kiabálta utánam, mire megtorpantam. – A bolond jósnőn és Fricsen kívül nincs más az iskolában – tette hozzá vidáman és leült az épület előtti lépcsősorra.

– Na, ide figyelj Draco Malfoy – fordultam felé idegesen. – Nem tudom, hogy milyen ostoba játékot űzöl velem, de én kiszálltam belőle! – kiabáltam mire a fiú arcáról leolvadt a mosoly.

Dühös léptekkel indultam újra útnak. Haragudtam az egész világra, amiért velem történt mindez. Az egyetlen vágyam az volt, hogy otthon lehessek ismerős közegben.

– Ava! – szólt utánam a fiú, de én figyelemre se méltattam őt.

Egyre gyorsabban szedtem a lépteimet, mintha menekültem volna valaki vagy valami elől. A torkomban egy méretes gombóc ült, amitől csak feszültebben kapkodtam a levegőt.

– Hallgass meg! – kiáltotta Draco, de én még mindig azon voltam, hogy minél távolabb jussak tőle.

Halottam hogy zaklatottan belerúg valamibe, ami aztán a falnak csapódva több száz vakolatot vert a földre.

– Merlin szakállára, szeretlek! – mondta keservesen, mire megtorpantam.

A vér megdermedt az ereimben a szavai hallatán. Hisztérikus mosollyal az arcomon fordultam felé és megráztam a fejemet.

– Nem – mondtam mire összeráncolta a homlokát.

– Nem? – nézett rám értetlenül én pedig a zavarodottan a földre roskadtam. – Nem szeretsz – motyogtam a föld felé.

Draco letérdelt mellém és láttam az arcán, hogy ő is szenved.

– Nem dobálózhatsz ekkora jelentéssel bíró szavakkal kedved szerint – förmedtem rá miközben az ujjam hegyével rajzolgatni kezdtem a porba. - Tudom, hogy csak azért mondod, hogy eltereld a figyelmemet a gyanúmról.

A fiú idegesen beszívta a levegőt, és mint egy őrültre úgy nézett rám.

– Csak téged akartalak védeni – kezdte halkan. – Annyi minden vár még rád, nem végezheted halálfalóként – mondta miközben kínjában elmosolyodott.

– Nem dönthetsz helyettem – feleltem dacosan és feltápászkodtam a földről.

– Sajnos – suttogta mire karon bokszoltam.

Draco elkapta a levegőben lévő kezemet és magához húzott.

– Helyetted nem, de melletted igen – mondta és gyengéden megsimította az egyik karcolást az arcomon.

– Mellettem? – néztem rá kérdő tekintettel mire a fiú elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám.

– Ezúttal lovagiasabb leszek – mondta mélyen a szemembe nézve én pedig lenyeltem a torkomból a gombócot. – Szabad? – kérdezte az arcomat fürkészve, és amikor bólintottam az ajkaink végre összeértek.

A csókunk ezúttal sokkal forróbb volt, mint a Tiltott Rengetegnél. Az ajka puhán simult az enyémhez. A testemben vadul bugyogott a vér és éreztem, ahogyan az arcomat elönti a pír. Átkaroltam a nyakát miközben ismét megjelentek a már ismerős pillangók a gyomromban. Vad táncot lejtve repkedtek fel alá a szívem pedig hevesebben vert. A mellkasom elszorult aztán, mint egy vulkánból ki robbantak belőlem az eddig elfojtott érzések. Aztán elszakadtunk egymástól és mintha attól tartottam volna, hogy álmodom, és bármelyik pillanatban felébredhetek szorosan a fiúhoz bújtam. Az ingéből áradó kellemes illat megnyugtatott és úrrá lett rajtam a fáradtság. Felemeltem a fejemet, hogy a fiú gyönyörű szürke szemeibe nézhessek és ekkor láttam, hogy az ő arca is legalább olyan vörös, mint az enyém volt. Amikor észrevette, hogy figyelem pimaszul elmosolyodott, de láttam rajta, hogy még mindig nem boldog.

– Meg fogjuk találni a szüleidet – mondta megtörve ezzel a ránk telepedett csendet, én pedig biztos voltam abban, hogy komolyan gondolja.

Nem feleltem csupán bólintottam aztán a hátam mögül érkező zajra hirtelen felkaptam a fejemet. Mintha egy csorda közeledett volna felénk az erdőn át. Mind a ketten összeráncolt homlokkal meredtünk a szürkületbe, de nem láttunk semmit.

– Jobb lesz, ha most megyünk – szólaltam meg sürgetően Draco pedig egyetértően megragadta a kezemet, és dehoppanáltunk.