XVII.

667 35 3
                                    

Zihálva ültem fel az ágyban, abban a pillanatban pedig lüktető fájdalom hasított az alkaromba. Erőtlenül dőltem vissza az ágyba miközben próbáltam rájönni arra, hogy hol is vagyok. A falakat zöld cikornyás tapéta borította, míg a bútorokat sötét fából faragták az összhang pedig kimondottan emlékeztetet a Mardekár klubhelyiségére.

– Jól aludtál? – érkezett ekkor egy hang a közvetlen közelemből.

A hang irányába kaptam a tekintetemet. Draco elnyúlva feküdt az ágy mellé elhelyezett és cseppet sem kényelmesnek látszó hintaszékben, amit eddig észre sem vettem.

– Nem igazán – feleltem és ismét visszahanyatlottam a párnák közé.

– Fertőtlenítenünk kell a sebedet – köszörülte meg a torkát, nekem pedig újra lüktetni kezdett a karom.

A fiú felkelt a székéből, és egy vörös főzetet tartva a kezében leült mellém az ágyra.

– Én készítettem – törte meg a csendet, nekem pedig ezt hallva elkerekedett a szemem. – De hatásos – tette hozzá az arcomat látva. – Legalábbis remélem. Még nem próbáltam – mondta miközben elmosolyodott.

Ahelyett, hogy feleltem volna lehunytam a szememet és a fogsoromat összeszorítva, csöndben tűrtem az maró fájdalmat. Draco gyöngéd mozdulatokkal itatta bele a sebbe a folyadékot, mégis olyan érzés volt számomra mintha a bőrömet nyúznák.

– Jobb lesz, ha most pihensz egy kicsit – mondta le sem véve a tekintetét a sérülésemről. – A főzetnek minden erődre szüksége lesz – magyarázta miközben felkelt az ágyról.

Szerencsére jelen pillanatban én is erre az egy dologra vágytam a leginkább. Az államig húztam a selyemből készült takarót és becsuktam a szememet. Hallottam amint Draco visszaül a székbe, amely halkan nyikorogva hintázni kezdett alatta.

Hunyorogva nyitottam ki a szememet a szobába betöltő napfénynek hála. Átfordultam a másik oldalamra ekkor azonban hirtelen felpattant a szemhéjam. Draco a tükör előtt állva éppen az egyik mandzsettagombjával babrált. A fehér ing, amit viselt még kigombolva lógott rajta én pedig nehezen álltam ellen a késztetésnek, hogy egy gyors pillantást vessek rá. A fiú szomorú tekintettel fürkészte az arcomat.

– Sajnálom, ami történt – mondta miközben idegesen húzogatta a nyakkendőjét.

Megráztam a fejemet.

– Nincs mit sajnálnod – feleltem a szívem pedig ismét belesajdult a gondolatba, hogy soha többet nem láthatom a szüleimet.  – Nem a te hibád – mondtam miközben kinyújtóztattam a végtagjaimat.

A fiú tekintete ellágyult majd mikor a tekintete ismét a sebemre tévedt láttam, ahogyan elönti őt a düh. 

– Holnap visszamegyünk az iskolába – köszörülte meg a torkát és visszafordult a tükör felé. – Addig is örülnék neki, ha velem maradnál – mondta maga elé meredve. – Néhány óra múlva én is visszaérek, de most – kezdte. – Dolgom van – zárta rövidre a mondatot, de én jól tudtam a keserű igazságot, amit, nem mert kimondani.

Nem tudtam, hogy ennyire jól megy a bájitaltan – tereltem vidámabb irányba a társalgás témáját.

A fiú szája halovány mosolyra húzódott.

– Úgy tűnik, tartogatok még meglepetést számodra Ava Lestrange – felelte miközben ravasz tekintettel nézett rám.

Nevetve megráztam a fejemet.

– Attól tartok – mondtam és én is elmosolyodtam. – Szerinted a szüleim... – kezdtem bele a már régóta magamba tartott kérdésbe. – Tényleg...

– Nem tudom – szakított félbe a fiú.

Szomorúan lesütöttem a szememet és a fejemre húztam a takarót.

Másnap hajnalban indultunk vissza a kastélyba. Meglepetésemre Piton várt minket a kúria bejárata előtt, hogy Lucius helyett ő maga kísérjen minket vissza a Roxfortba. Csupán néhány nap volt hátra a karácsonyi bál éjszakájáig én pedig véglegesen eldöntöttem, hogy idén nem veszek részt rajta. A seb, amit tegnap még genny borított, mára már hála Draco főzetének teljesen beforrt. A hoppanálás már egyáltalán semmilyen hatással nem volt rám. Üveges tekintettel haladtam végig a folyosókon, szeltem a lépcsőket és zártam be magam mögött a hálókörletem ajtaját. Gyűlöltem mindent és mindenkit ez az érzés pedig csak jobban felerősödött a visszaérkezésem után. Mélyeket lélegezve dőltem neki az ajtónak miközben a szemem megtelt könnyel. Az ágyamhoz léptem és ekkor egy magányosan kallódó dobozt vettem észre rajta. Felemeltem és közelebb húztam magamhoz, hogy elolvashassam a ráragasztott címkét. Az én nevemet firkantották a gyűrött cédulára. Kedvetlenül téptem fel a csomag tetejét. Először egy pecséttel zárt levelet emeltem ki belőle, majd egy fekete ruhát, melyet aranyszínű cikornyás indák díszítettek.

– Draco! – kiáltottam miközben lerohantam a lépcsőn. – Draco! – szóltam újra türelmetlenül.

– Mi történt? – sietett be a fiú idegesen a helyiségbe .

– Nézd – nyomtam a kezébe izgatottan a gyűrött borítékot.

A fiú, ráncolt homlokkal futtatta végig a tekintetét a kusza sorokon.

– Életben vannak igaz? – kérdeztem és könny szökött a szemembe.

Draco idegesen összevonta a szemöldökét.

– Őszintén? – kérdezte még mindig a levelet tanulmányozva. – Fogalmam sincs – dadogta, és döbbenten rám emelte a tekintetét.

A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FFDonde viven las historias. Descúbrelo ahora