A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

V.

Másnap a fáradtságtól kótyagosan ébredtem. A nyakam és a hátam teljesen elgémberedett és bármennyire is próbáltam felidézni gőzöm sem volt arról, hogy hogyan kerültem vissza az ágyamba. Az utolsó dolog, amire az estéből emlékszem az az, hogy a kandalló előtt mély álomba merülök.

Nagy nehezen lerúgtam magamról a puha takarót és az éjjeliszekrényemen álló órára sandítottam. Nyolc óra múlt hét perccel, ami azt jelentette, hogy még volt hátra egy órám az iskolakezdésig. Komótosan kikászálódtam az ágyból, és a faragott faládámhoz tántorogtam, amelyen észrevettem a minap elhagyott vászontáskámat. Meglepetten rántottam fel a tetejét és rögtön jobb kedvem lett amikor felismertem benne a rajzfüzetemet. Előhalásztam az egyenruhámat, és az aznapi tankönyveimet, majd a közeli fotelba dobáltam őket. Ezután, elvonultam a fürdőbe, hogy arcot és fogat mossak, hisz ha már ilyen korán keltem gondoltam kihasználom az alkalmat és az elsők között megyek le reggelizni. Már az utolsó simításokat végeztem, amikor feltűnt, hogy milyen nagy a csend körülöttem. Összevont szemöldökkel jártam át a szobákat, de sehol nem találkoztam senkivel.

– Lehet, hogy elfeledkeztem valamiről... – elmélkedtem, a következő pillanatban pedig az óra hangos bagolyhuhogással fél tízet ütött.

– Elkéstem – sikkantottam és magamra rángattam a cipőmet.

A sötét varázslatok kivédése terem felé rohanva egész úton ostromoltam magamat.

– Hogy nézhettem félre az órát – sóhajtottam és biztos voltam benne, hogy Piton meg fog ölni.

Mély levegőt vettem majd lenyomtam a vaskos ajtó kilincsét. Az osztály egy emberként fordult felém, de szerencsére a professzort sehol sem láttam. Fürgén a helyemre slisszoltam, és mint aki végig ott volt a kinyitott könyvem fölé görnyedtem.

Fel sem tűnt, hogy milyen csöndben volt mindenki. Halkan előkotortam a füzetemet a táskám aljáról, és neki estem az egyik félbehagyott rajzomnak, de néhány pillanattal később valami kellemetlen érzés lett úrrá rajtam.

– Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Miss Lestrange. Gondolom, mondanom sem kell, hogy levontam tíz pontot a Mardekártól – szólalt meg mögöttem egy mély érdes hang. – Esetleg szolgálna valamiféle magyarázattal? – kérdezte Piton lekezelően bennem pedig megfagyott a vér.

– Elaludtam – feleltem lehajtott fejjel.

– Megtudhatnám, hogy kihez beszél? Álljon fel Lestrange – folytatta a megaláztatásomat a sötét hajú professzor.

Ügyetlenül felkeltem a székemről és a tanár felé fordultam.

– Nos, mi is volt a kifogása? – tette fel az újra a kérdést Piton.

– Elaludtam – suttogtam a cipőmet bámulva.

– Érdekes – felelte a professzor, miközben gonoszan végig mért. – Nagyon érdekes. Üljön le Miss Lestrange szerencséje, hogy kiválóan teljesít a tantárgyból – tette hozzá és ügyelt arra, hogy lassan és érthetően artikuláljon minden egyes szót.

Visszaültem a székemre, mire az osztály felmorajlott.

– Csendet! – intett a tanár a diákok pedig hirtelen elnémultak. Piton hihetetlenül értett a gyerekek megfélemlítéséhez. – Ki tudja felsorolni a három főbenjáró átkot? – tette fel a kérdést Piton, mire többen is lejjebb csúsztunk a széken. – Miss Lestrange – fordult felém a tanár. – Tudja vagy sem? – tárta szét türelmetlenül a karját Piton, miután a felszólítására nem feleltem.

– Tudom – mondtam bizonytalanul, miközben magamban imádkoztam, hogy el ne rontsam a felsorolást. – Imperius, Cruciatus és... – a professzor várakozóan nézett rám én pedig nagyot nyeltem. – Avada Kedavra – suttogtam a szavakat.

Piton rezzenéstelen arccal bólintott.

– Tökéletes Miss Lestrange – szólalt elismerően. – Szeretném, ha az osztály többi tagja példát venne Miss Lestrange-ről – mondta Piton, és végre békén hagyott.

Már csupán tíz perc volt hátra az órából, amikor a fülem lüktetni kezdett nem sokkal később pedig belém hasított a vérdermesztő sípszó. Szerencsére tudtam mivel tudok véget vetni a fájdalomnak, ezért gyorsan a táskámért nyúltam, hogy előszedjem belőle az ilyen esetekre készített gyömbérteámat, de az ital nem volt sehol. A lüktetés a halántékomban olyan erőteljessé vált, hogy Piton mély, monoton hangja teljesen elhalkult mellette. Draco felé fordultam és próbáltam felhívni magamra a fiú figyelmét úgy, hogy más ne vehesse észre, de őt túlságosan lefoglalta a mellette ülő Avery. A kezem remegni kezdett a következő pillanatban pedig szörnyű görcsöt éreztem a lábamban. Sosem volt még rohamom azelőtt, ezért fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene csinálnom. Kétségbeesetten próbáltam megkapaszkodni az asztal szélében, de az ujjaim túlságosan elgyengültek. Szerettem volna segítségért kiáltani, de a torkom elszorult, mintha egy hatalmas gombócot nyeltem volna félre. Ijedten kapkodtam levegő után, de hiába. Ellöktem magamat a padtól és igyekeztem visszavenni az irányítást a testem felett. Elindultam az ajtó felé, de néhány lépés után fuldokolva a földre zuhantam.

– Engedjetek oda! – hallottam a tompa ordítást, és a következő pillanatban Draco hajolt fölém. A fiú tincsei az arcába hullottak miközben letérdelt mellém. Valamit idegesen magyarázott, de már nem értettem a szavait. A szemem lecsukódott és minden elsötétült.