A rock istennő <Michael Clifford ff>

2/28

A gyerekek nem tudják hogy majdnem meghaltam, sőt egy rövidke időre ha azt vesszük halott voltam, mivel leállt a szívem. A két fiú sokkosan néztek, meg Kiara könnytől csillogó szemekkel rohant fel a szobájába.
- Én csak Kiarát akartam megóvni ugyan ettől!!! - ordított. - Mi lesz ha vele is megtörténik, és neki kevesebb szerencséje lesz? - hadonászott kezeivel.
- Örökre úgy se tilthatod meg tőle. - mondtam mar halkabban.
- Ha kell megteszem. - vitte ő is le a hangját.
- Ezzel csak megutáltatod magad vele. - fúrtam teki tetem az övéibe. - És így úgy fogom érezni magam mintha csak dísznek lennék itt. Mert eddig nem sok beleszólásom volt a nevelésbe. - mondtam mostmár kimondottan halkan, majd felsiettem Kiarához. Ezzel csak egy volt a baj. A szobája üres volt, még az ablak ki colt nyitva. Tudni kell hogy Kiki ablaka alatt van egy fa, amin le-fel tud közleledni. Ijedve, magas pulzussal rohantam le a nappaliba, ahol Mike bűnbánó arcával találtam magam szemve, és a fiúk kérdeő teki tetével.
- Kiara elszökött! - folyt le az első könnycsepp az arcomon. Mike egyből felpattant, majd hozzám sietett és magához ölelt, mire kitört belőlem a zokogás.
- Azt hiszem tudom hol lehet! - pattant fel Riley. Kisgyereknek éreztem magam, mivel úgy is sírtam. Mike pólójába kapaszkodva, fejem a vállába fúrva tokogtam.
- Kérlek keressétek meg. - szólt Mike halk hangon, mire már csak ajtócsapódást hallottam.
- Annyira sajnálom Asa. Nem akrtam azokat a fejedhez vágni. És nem akarom hogy így érezd megad. Nem akarom hogy senkinek érezd magad, mert igen is fontos vagy. - ölelt magához egyre szorosabban. Én csak a vállán szipogtam. 2-3 óra múlva már a kanapén, egy talaróba bugyolálva, Mike vállának dőlve próbáltam megnyugodni. Kiki még mindig nem ért haza.