A tetovált fiú /Befejezett/

21. rész - Tárgyalás

Hajnalban arra ébredtem, hogy ébresztget. Fáradtan nyitottam ki a szememet, majd rá néztem. Keserű mosollyal az arcán nézett engem, majd felém támaszkodott.

- Mi a baj? - kérdeztem és megdörzsöltem a szemeimet.

- Mennem kell.

- Ne... - mondtam és felülve magamhoz öleltem.

- Mennem kell. Nappal nem lehetek az utcán.

- De hova mész? Találkozhatunk még valamikor?

- Majd én, kereslek.

- De mikor?

- Ha nem kapnak el és lecsillapodnak a kedélyek. - Sóhajtott és felülve az ölébe ültetett. Szorosan magához szorított én, pedig csak viszonoztam az ölelését.

- Szeretlek Bruce.

- Mindennél jobban?

- Igen. Szóval ne merészeld elfogatni magadat.

- Nem ígérek semmit. - mondta és egy apró csók kíséretében felállt és az ágy szélénél még visszanézett rám. - Még találkozunk, Angelina Raynolds. Maga túl különleges, hogy eltudjam hagyni.

- Nos, ezzel én is így vagyok Bruce Selman. Még találkozunk?

- Mindenképpen. - mondta és elment. Ott ültem a sötétben és az ajtóra meredtem hátha visszajön és magával visz, de ez nevetséges lett volna.

Nagy nehezen visszaaludtam. Ezek után visszatérünk a mostba.

A nagybátyám egy szó nélkül tört be a szobába, de én le sem vettem a szememet a tv-ről, ahol őt mutatták.

- Mehetünk? - kérdezte Anthony.

- Hova?

- A tárgyalásra. Mi vagyunk a tanúk. Megmondtam nem? Mégha az egész világ ellenetek van, rám akkor is számíthattok.

- Köszönöm. - mondtam és megöleltem.

- A bíró amúgy is tartozik nekem.

- Hihetetlen vagy. - mondtam és visszafordultam a gitáromhoz. Visszahelyeztem a tokjába és hazamentem anyához.

A hónapok alatt a szüleim elválltak, de engem a nagybátyámhoz ítéltek, mivel a szüleimet nem tartották képesnek arra, hogy tovább neveljenek. Jobb volt itt nekem. Elkértem anya egyik kosztümjét, hogy mégiscsak normálisan jelenjek meg holnap. Higgadtan vártam a holnapot, de a zsigereimben már tombolt az adrelain. Újra láthatom.

Másnap reggel elkészültem és lementem az ajtóban várakozó Markhoz, aki a sofőrt játszotta a mai nap folyamán.

- Készen állsz? - kérdezte én pedig elmosolyodtam.

- Még szép.

- Igazi lovaghölgy vagy. Megmented a bajba jutott herceget. - nevetett.

- Te magad mondtad, hogy néha a hercegnőnek kell a herceg után rohannia.

- Ez igaz. Látod, milyen bölcs vagyok?

- Nem. - nevettem.

- Hangulatrontó. Na, pattanj be az autóba és menjünk már. - szólt rám Tony.

Ahogy megérkeztünk a bíróság elé rengeteg újságíró és tévés volt ott. Ahogy megláttak minket azonnal körbe vettek, de a nagybátyám testőrei nem hagyták, hogy túl közel kerüljenek hozzánk.

- Miért vannak ennyien? - kérdeztem halkan a nagybátyámtól.

- Egy maffia háborúra számítanak, de fogalmuk sincs arról, hogy mit terveztem. - mosolyodott el ördögien.

Elérkezett a nap, amikor egyszer én mentem meg őt. Ott ültem a bíróságon és vártam, hogy engem szólítsanak a tanúk padjához. Addig figyelmesen követtem minden egyes szót és mozdulatot. És ekkor megtörtént.

- Szólítom a harmadik tanút. Angelina Raynoldsot.
Felálltam a helyemről és kihúzott háttal lépkedtem oda a bíró mellé. Elém raktak egy Bibliát, amire én ráhelyeztem a kezemet.

- Esküszik, hogy csak az igazat, a színtiszta igazat mondja? - kérdezte a férfi.

- Isten engem úgy segítsen.

- Rendben. - mondta az ügyvéd. - Ms. Raynolds. Igaz, hogy magát meglopta a vádlott fél?

- Igaz.

- Betolakodott az életébe és ezt kihasználva, ellopta a maga által őrzött nyakláncot. Ezek után rossz kezekbe jutott, ami Amerika összeomlását okozhatta volna, igaz?

- Amerika nem omlott volna össze. De beszélhetek őszintén bíróúr? - néztem a férfira.

- Engedélyezem. Hallgassuk, meg mit akar mondani a vádlott.

- Mr. Selman, Bruce bátyja felelős csak.

- Ezt, hogy érti? - Kérdezte a bíró én, pedig Brucra néztem.

- Ugyan kérem. Bruce a bátyára volt bízza kicsi kora óta. Ebben nevelkedett fel. Hogy tudott volna a bátyának ellent mondani, amikor fenyegette őt?

- De ez nem mentség a gyilkosságokra.

- Biztos, hogy ő követte el és nem csak rá kenik? Mindig kell egy bűnbak, nem, de bár?

- Kisasszony fogja vissza magát.

- Nincs igazam? - kérdeztem széttárt karokkal. - Viszont el akarok mondani még valamit. Megengedik? Ami talán megkönnyíti a döntést, majd.

- Halljuk.

- Bruce Selman rengetegszer megmentette az életemet és a börtöntől is megmentett.

- Ezt, hogy érti?

- Amikor átiratkoztam az iskolába már az első nap egy kisebb balhéba keveredtem. Másnap az egész iskola került. És én egyedül voltam. Utáltam, mert olyankor, hogy is mondjam. Eszembe jutottak azok az emlékek, amik miatt többször próbáltam öngyilkos lenni. Viszont mikor megjelent ő az életembe, akkor megváltozott minden. Már nem voltam egyedül.

- Értem. Köszönjük kisasszony. - kisétáltam a teremből és vártam.

Nem sok minden történt ezek után. Fel lejárkáltam. Ideges voltam. 2 pohár teát is megittam közben. Rajtam kívül még volt 4 tanú volt. De még ezekkel együtt is 2 óra hosszát kellett várni.

- Angelina állj már meg. Már kanyont csinálsz ide a folyosó közepére. - szólt rám a nagybátyám, aki türelmesen várt.

Viszont ekkor kinyílt a tárgyalóterem ajtaja. Az emberek elkezdtek kifelé özönleni rajta. Ő volt az utolsó, aki kijött rajta két rendőr kíséretében. Levették róla a bilincset ő pedig oda lépett hozzám.

- Nem is mondasz semmit? - kérdezte a nagybátyám.

- Még keresem a szavakat. - mondta Bruce.

- Legközelebb, ha elmersz hagyni, lehet, hogy megöllek.

- Megértettem, kisasszony. - mosolyodott el és magához húzva egy apró csókot nyomot az ajkaimra. - Annyira hiányoztál.

- Te is nekem.

- Elnézést. - jött oda a bíró. - Mr. Selman. Legyen hálás ennek a kishölgynek. A rendőrségen is volt, hogy engedjék ki és itt felfedte a titkát csakhogy megmentse magát. Becsülje meg. - mondta és megverette a vállát, majd tovább sétált.

- Úgy lesz. - mondta és lehajolt hozzám. - Megbecsülöm és vele leszek jóban, rosszba, egészségben, betegségbe, gazdagságban, szegénységben. - mondta és minden egyes szót lassan és ízlelgetve ejtett ki. Nekem, pedig az összes porcikám beleborzongott.

- Csókolj már meg. - mondtam halkan. Magához rántva érintette össze ajkainkat. Beleborzongtam, újra és újra. - Nagyon szeretlek.

- Ohh.. Ha tudnád, hogy én mennyire szeretlek, elmenekülnél. De már nem engedlek el. - mondta és felemelt. - Az enyém vagy én, pedig a tiéd.

Bár ezzel befejeződött a történet, de mégis most kezdődött csak az igazi kaland, hiszen végre együtt lehettünk.