A tetovált fiú /Befejezett/

16. rész - Szörnyeteg!

Összeszorítottam a szememet, amikor hátralökött az ágyon. Megpróbáltam lelökni magamról, de sikertelennek bizonyult, hiszen jóval erősebb volt nálam és ez a testalkatán is látszott. Egy kétajtós szekrény méretével rendelkező férfi tehénkedett rajtam és a bűzétől hányingerem lett. Elhiszem, hogy sportember vagy micsoda, de ha már leizzad, akkor fedje el valamivel, de a víz is sokat segít. Nos, de komolyra véve a szót. A férfi felém támaszkodott és egyenesen a szemembe nézett. Az egyik kezével, az övével kezdett babrálni, majd újra rám nézett.

- Mit akar csinálni?

- Ugyan már. Ne mond, hogy nem esett le ennyiből a dolog. Most szépen megbüntetem azt a kislányt, aki hazudik. – vigyorgott és közelebb hajolt hozzám. Megpróbáltam eltolni magamtól, majd lefogni a számat, de a két kezével a fejem fölé rakta a kezeimet és ott szorosan összefogta a kettőt. – Nos, akkor hogyan is büntesselek meg? – kérdezte én, pedig elkezdtem tiltakozni. Nem akartam ezt az egészet.

- Engedjen el. Nem akarom.

- Te nem akarod, de én akarom. Tudod most nagyon rosszkislány voltál és a rosszkislányokat meg kell büntetni.

- De nem magának. - hallottam Bruce hangját. Fellélegeztem. - Őt legfeljebb én büntethetem meg. - mondta és egyetlen mozdulattal a földre küldte a férfit, aki dühösen ránk nézett, de a fiú állta a tekintet és a karomnál fogva magához húzott. - Csak egyszer hagylak, magadra erre föl kikezdesz egy ilyen vénséggel? - nézett rám duzzogva.

- Nem kezdtem ki vele. – háborodtam föl, de hozzábújtam és próbáltam megnyugodni.

- Igen, akkor jó. - mondta és átölelt. - Menj ki a folyósora. Mindjárt utánad megyek. - súgta a fülembe, én pedig engedelmeskedtem neki.

- Hova megy a lány? Gyere vissza vagy lelövöm ezt a fiút.

- Azt kétlem nincs kibiztosítva a fegyvered faszikám. - mondta Bruce. – Menj már. – szólt rám és, pedig kirohantam a folyosóra.

Két ajtóval arrébb mentem, mert nem akartam ott hagyni őt, de segíteni se tudtam neki. Ahhoz a pasihoz még én is gyengének számítottam. Viszont Bruce, hogy fog vele boldogulni? Összetettem a két kezemet és csak reménykedni tudtam, hogy, amikor kinyílik az ajtó, majd Bruce sétál ki rajta. Percek teltek el, mielőtt kinyílt volna az ajtó. A percek éveknek tűntek, de mégis kinyílt az ajtó és a férfi kirohant.

- Ez egy szörnyeteg. - kiabálta és, mint az őrült úgy nyomta a lift gombját.

Oda sétáltam a szobához. Óvatosan benéztem. Bruce ott ült az ágyon és kifelé nézett az ablakon. Milyen drámai.

- Bruce? - szólítottam meg és bementem a szobába. - Jól vagy? - kérdeztem, de nem válaszolt.

Mikor oda értem mellé megfogta a kezemet és magához húzva megölelt.

- Nincs semmi baj. - mondta nekem pedig megtört a fal és elkezdtem sírni, de úgy, mintha ki se akarna apadni. Magamhoz szorítottam és egy darabig nem is terveztem elengedni. Most nekem van rá szükségem, de rohadtul.

- Úgy féltem.

- Elhiszem, de itt vagyok neked. – mondta és lágyan elmosolyodott.

Remegve kapaszkodtam bele a pólójába és pár percig fel sem fogtam, hogy igazából mi is történt. Engem most komolyan megakartak erőszakolni?! Ezt már el sem hiszem. Amikor megnyugodtam eltoltam magamtól és csak akkor láttam az arcán lévő sebet, amiből szivárgott a vér.

- Úristen. – mondtam és a táskám után nyúltam és elővettem belőle a kisdobozt. – Ülj le a fotelbe. – löktem meg, hogy igyekezzen. – Mivel okozta ezt? – utaltam a sebre.

- Nem tudom.

- Ez most egy kicsit csípni fog. – mondtam és rácsöppentettem a fertőtlenítőből, mire felszisszent. – Az igazi férfiak kibírják, és nem nyafognak.

- De ez csíp.

- Az a jó. – mondtam és közben előkészítettem egy sebtapaszt.

- Nem értem miért aggódsz ennyire egy ilyen kis seb miatt.

- Minden seb számít, mert annál nagyobb bajt okozhat. – válaszoltam és ezzel lezártam a vitát.

- Igen is Doktornő. – mosolygott rám, nekem, pedig megdobogott a szívem a mosolyától. Elfordítottam a fejemet és próbáltam leplezni azt, hogy mennyire zavarban vagyok. – A nyakláncod megvan?

- Igen. A szívemben őrzöm a helyét.

Lefeküdtem az ágyamra és lassan elnyomott az álom. Még arra emlékszem, hogy besüpped mellettem az ágy és Bruce szorosan magához ölel. Reggel kinyitottam a szememet és mellettem lévő üres helyre néztem. Felültem az ágyon és körbe néztem. Sehol nem volt senki. Megnéztem mindenhol a szobában. Csak a pólója és egy levél maradt utána.

„Köszönöm a nyakláncot. Bármitörténjék is ez után tudd, hogy szeretlek téged. És mindig te leszel számomra alegfontosabb. „

Remegve olvastam el a mondatot újra és újra. A nyakamban nyakláncnak már hűlt helye volt. Nem voltam elég óvatos. Ezért mondta akkor, hogy nem kellett volna megbíznom benne? De tegnap még annyira más volt. Hangos zokogásban törtem ki, amire Mark is átjött.

- Angel, mi történt? – rontott be.

- Elvitte. – zokogtam. – Elvitte a nyakláncot.

- Ki? – kérdezte és mellém ült.

- Bruce. Pedig én... én szerettem.

- Az a szemétláda. – mondta és átölelt. – Előkerítem, de biztos kinyírom. – Mondta és elővette a telefonját.