Teltek a napok és lassan megszokássá váltak az együtt töltött idők. Érdekes igaz? Milyen könnyen meg változhat az ember. Viszont a múltját nem tudja elfelejteni az ember, mert még mielőtt ezt megtehetné, az újra bekopog az ajtón és sajnos most meg is tette. Szó szerint.
Éppen a szobámba néztem a sorozatomat, amikor csöngettek. Lementem és kinyitottam az ajtót, mit sem sejtve ki áll ott. Ahogy kitárult előttem, de bárcsak ne tettem volna. Az ajtón egy régi ismerős masírozott be, mintha csak otthon lenne. Csípőre vágott kézzel körbe nézett, majd a szeme megállapodott rajtam.
- Milyen szép házatok van. – jött közelebb a férfi.
- Mit keresel itt? – léptem hátra undorosva.
- Nem akarsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem. Igaz?
- De.
- Ó, kicsinyem. Az enyém vagy az utolsó porcikádig, amíg ki nem fizeted a tartozásod. Tudod a nyakamra vartál egy csomó rendőrt.
- Mit akarsz cserébe?
- Mi mást? A testedet akarom. – mondta és közelebb jött.
- De én nem akarom.
- Az már nem kérdés, hogy te mit akarsz. Én meg a rendőröket nem akartam. De még is megkaptam és ez ártott az üzletnek. Viszont veled ugyan olyan lenne, mint régen.
- De akkor sem akarom. – mondtam és felrohantam.
Remek. Ha horror filmben lennék, akkor én lennék az első, aki meghalna és ez most nagyon esedékes. Bezártam a szobám ajtaját és elé toltam egy szekrényt, majd hívtam Markot. Viszont nem vette fel, de írtam neki egy üzenetet. Ezután Brucet csörgettem. Amikor felvette könnyezve szóltam bele.
- Bruhuhuce... - sírtam. – Segíts... - mondtam és megszakadt a vonal. Rettegve bújtam be a szekrényembe. Összetettem a két kezemet és imádkoztam, hogy túléljem. Ez az ember sokakat megölt már, de még egyszer sem kapták el. És én hülye egy ilyen segítségét kértem. A nyakláncomhoz kaptam és hallgattam a közeledő lépteit.
Kopogtak az ajtómon.
- Ugyan Angelina. Ne kelljen erőszakhoz folyamodnom. Bár már így is nagyon csábító vagy szóval ne keljen elővennem azt. – mondta, de nem mozdultam. – Úgy látom eléggé neveletlen lettél az utóbbi időben. Vajon mi lehet az oka? – kérdezte és teljes erejével belerúgott az ajtómba, amitől a szekrény megmozdult. Bármilyen figyelmeztetés nélkül felborította a szekrényemet és már bent is volt a szobában. A lélegzetemet visszafojtva vártam az ítélet pillanatát. Viszont egy perc múlva a férfi a földön terült el.
- Angelina? – hallottam Bruce hangját. – Hol vagy?
- I..Itt. – mondtam halkan és kinyitottam a szekrényajtót. Oda lépett hozzám és mellém térdelve magához húzott.
- Jól vagy?
- Igen. – mondtam és megöleltem.
- Ki ez a fickó? – kérdezte.
- Ő.. – kezdtem, de a torkomra forrt a szó, amikor a férfi megállt és a fejéhez tartotta a fegyverét.
- Ne kérlek!
- Fizesd vissza a tartozásod. Vagy megölöm.
- Ezt nem teheted meg. – mondtam és felálltam.
- Ugyan miért? – kérdezte.
- Adj 1 hetet. Kifizetem a tartozást.
- De nekem nem kell a pénzed. Nekem a tested kell.
- Hát sajnos azt nem kapod meg, de engem igen. – mondta Mark és átölelte a férfit hátulról, aki elhajította a fegyverét és lefagyott. – Én nem vagyok neked elég csábító? – kérdezte és a férfi fülébe fújt.
- Mit keres itt ez a homokos? – kérdezte a férfi.
- Jaj, kincsem. Ezt már megkellett volna tanulnod, ahol Angel van ott én is ott vagyok. Akkor készen állsz, hogy velem legyél? – suttogta a férfi fülébe, aki kibontakozott a karjai közül és kirohant a házból. Én megkönnyebbülve ültem le a földre.
- Hercegnő jól vagy? – kérdezte Mark és megsimította a fejemet.
- Igen, hála nektek. Köszönöm.
- Szívesen bár csodálkozom, hogy ő itt van. Azt hittem nem bocsátasz meg neki. Bezzeg nekem térden állva kellett könyörögnöm, hogy megbocsáss miután azzal a...
- Értem oké? Nem kell ragozni. – szakítottam félbe.
- Ti jártok? – kérdezte Bruce mire Mark felnevetett.
- Bár nem vetem meg a nőket, de te inkább vagy az esetem, mint Angel.
A fiú kissé elnyílt szájjal nézett a fiúra, aki csak nevetve átölelt engem. Jól esett, hogy mind a ketten itt voltak nekem.
- Jól vagyok, szóval elengedhetsz. – mondtam és vettem egy mély levegőt.
- Kár pedig nem akartalak elengedni. Olyan kicsi vagy. – mondta és a fejemre könyökölt.
- Én akkor megyek is. – mondta Bruce és elindult kifelé.
Utána akartam menni, de nem tudtam mozdulni. Nem tudtam, hogy van-e jogom utána menni. Hiszen...
- Menj már utána. – nézett le rám Mark, majd lökött rajtam egyet.
- De...
- Nincs semmi, de. Néha a hercegnőnek kell a hercege után szaladnia. – mondta és zsebre tette a kezét.
- Olyan bölcs vagy néha, kár, hogy csak néha. – mondtam és elindultam le a lépcsőn. – Bruce. – szóltam, de már nem volt ott.
- Legközelebb kapcsolj gyorsabban. – szólalt meg mögöttem Mark és kinyitotta az ajtót, ami előtt ott állt a fiú. – Na, léptem. Legközelebb, azért ne az utolsó pillanatba hívj fel. Mert nem fogok tudni ide érni. Tudod szörnyű dugó van. – mondta és beült a kocsijába. – Vigyázz a kis hercegnőmre Bruce. – mondta és elhajtott.
Ott álltunk egymással szembe, de én nem tudtam mit mondani. Megfogta a kezem és behúzott a házba, majd becsukta az ajtót. Magához húzva megölelt az állát, pedig a fejemet pihentette.
- Bruce?
- Fogd be! Most nagyon pipa vagyok rád.
- Miért?
- Mert beengedted azt az alakot a lakásodba és, ha éppen nem hozzád jöttem volna, hogy bocsánatot kérjek, akkor ki tudja mit tett volna veled.
- Aggódtál értem?
- Még szép, hogy aggódtam.
- Bezzeg a szüleim most nem így reagáltak volna. – nevettem kínosan.
- Én a barátod vagyok és nem az apád, az anyád meg végképpen nem. Szóval mosolyogj.
- De ezek után képtelen vagyok. – sírtam el magam és szorosan hozzábújtam.
Talán, ha akkor nem lett volna, ott velem összeomlok. El kell mondanom neki, hogy ki ez a férfi. Mindent el kell mondanom neki, de képtelen vagyok. Csak annyira voltam képes, hogy a karjaiban sírjak. Gyenge vagyok? Lehet, de megtehetem, amíg ő mellettem van.
YOU ARE READING
A tetovált fiú /Befejezett/
Romance"Nyakig ki van tetoválva a teste. Utálom az ilyen embereket, de mégis vonz a közelsége. Minden szavára ugrok még, ha azt amúgy meg se tenném. Megbolondulok érte. Egy őrült veszi át a helyemet, amikor hozzám szól. Nem tudok rendesen beszélni csak hül...
