A tetovált fiú /Befejezett/

3. rész - Viszontlátás

Reggel komásan keltem fel. A tegnapi egy kicsit lefárasztott. Elkezdtem készülődni, majd elindultam a buszhoz. Lehuppantam a legközelebbi üres helyre, majd bedugtam a fülemet. Kifelé néztem az ablakon és próbáltam nem elaludni. Tegnap este egy kicsit sokáig voltam fent, mert anyáék veszekedését hallgattam. Megint a pénzen ment a vita. Újra es újra. Minden este ezt hallgatni egy kicsit lefárassza az embert lelkileg. És ha beleszólnék, hogy hagyják, abba csak én lennék a hibás, mivel csak egy kölyök vagyok, akinek nem ér semmit sem a szava. Hiszen nem érthetem, meg a felnőttek világát csak beletörődhetek. Nem mondom, de emiatt minden nap nehezen vánszorogtam haza. Hiába maradtak el az óráim én elmentem a barátaimmal csavarogni, de ez most nem lehetséges, mivel nincsenek barátaim.

Az iskolába belépve nagy nehezen megkerestem a Kémia termet. Nem mondom, hogy könnyen ment, de egyszerű sem volt. A tájékozódási képességem új helyeken egyenlő a nullával. Ha elmondják százszor, hogy menjek balra, én képes vagyok jobbra menni. Belépve a terembe éreztem az égető pillantásokat Katy asztala felől. Felé sem néztem csak egy kisseb sóhajt engedtem el. Remek. Bár már tegnap is tudtam, hogy vele se leszek jobban és igazából nem is akarok. De már mindegy.

Reggel anya azt mondta, hogy keressek barátokat. Na persze, mintha ez olyan egyszerű lenne, de nem az. Mivel tegnap Katynél kihúztam a gyufát így nagyjából mindenki elkerült. Biztos ő az a tipikus lány, akit mindenki istenit a kinézete miatt. Kb. 170 cm magas volt és derékig érő szőke haja volt. Egy igazi modell típus, hiszen már a borzalmas személyisége megvolt hozzá. Annyira magammal voltam elfoglalva, hogy neki mentem valakinek. Remek. Hajrá én. Megalapozod ezzel az iskolában lévő helyedet. Bár nem tudom mit ártok valakinek azzal, ha hozzá szólok, vagy hozzá érek. De mindegy is. Amikor felnéztem a magas fiúra újra elvesztem a mogyoró barna szemeiben. Csak ezek után kapcsoltam. Bár rengeteg embernek van ilyen szeme, de, amikor megcsapta az orromat a kellemes illata azonnal rájöttem ki áll előttem vagy, hogy kinek mentem neki. És, ahogy jobban megnéztem láttam, hogy a kezén lévő kötés ugyan olyan, mint, amit én raktam fel neki.

- Te... - kezdtem, de a kezet a számra tapasztotta.

Szúrós szemmel méregetett, majd körbe nézett, hogy ki láthat minket. Szinte mindenki amúgy, de sebaj. Megragadta a csuklómat es elkezdett húzni.

- Ha bárkinek elmered mondani, hogy ki vagyok, akkor esküszöm, teszek róla, hogy...

- Állj! Ki mondta, hogy egyáltalán el fogom mondani valakinek?

- Nem fogod? – nézett rám meglepetten.

- Ugyan kinek mondanám el? Az iskola 90%-a kerül engem, azért, mert visszaszóltam annak a Katy nevű lánynak. Szóval ne aggódj, a titkodat biztos nem mondom el senkinek. Van annál nagyobb bajom is, hogy a te titkodat fecsegjem ki, bár nem értem, hogy az miért titok. - mondtam és elindultam a következő terembe.

Ez volt az a fiú, akinek elláttam a sebeit. Meg kellett volna kérdeznem a nevét, most már mindegy. Többet nem is fog velem beszélni. Ha ő is olyan, mint a többiek, akkor nem fog többet hozzám szólni, SŐT még el is fog kerülni, amekkora szerencsém van. Talán iskolát kellene váltanom, de akkor ezt úgy vennék, hogy meghátrálok. És akkor gyáva lennék, de nem vagyok az. Bár senki sem ismeri még az igazi oldalamat, de ez nem is baj.

Az osztályba belépve legálabb egy vödör víz esett a fejemre. Körbe néztem és megláttam, hogy mindenki engem figyel és rajtam nevet, de a középpontban mégiscsak Katy állt, aki gonosz mosollyal az arcán ült a helyén és engem figyelt. Szavak nélkül is tudtam, hogy ő volt az. Nem kellett, hogy elmondják. Hangos nevetés közben kiléptem a teremből és letöröltem az arcomról a vizet. Levettem a hátamról a táskámat és elő akartam keresni egy váltás ruhát, ami jelenleg a torna felszerelésemet jelentette, amikor egy törölközőszerű valamit terítettek a fejemre. Az előbbi fiú volt az.

Belépett a terembe, mire abba maradt a nevetés.

- Most már mindent értek. – mondta. – Szerintetek ez vicces volt? – dőlt az ajtófélfának.

- Hát eléggé vicces volt az arca. – nevetett az egyik fiú.

- Hülye vagy. Ne válaszolj ilyen hülyeséget neki.

- Legyen. Most elengedem ezt a hozzászólásodat, de ne űzetek gúnyt ebből a lányból többet. – ezzel becsapta az ajtót és oda lépett hozzám. - A nevem Bruce Selman. Nagyon örvendek Angelina.

- Honnan tudod a nevemet? – néztem fel rá a törölköző alól.